A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

TROGMAYER Ottó: Ötven év múltán

Jönnek felülről, városról a dolgozók, parasztok, üzemi dolgozók, jönnek a gyermekek, apróságok, akiket Móra Ferenc szíve mélyéből szeretett. Boldogan, büszkén látná a tudós író, hogy szeretett magyarjai művelődnek, s az elmaradottságban élő tanyai parasztjainál nem mécsesként világítanak a tudás fáklyái, hanem kigyúltak a fények, zúgnak a motorok s a technika vívmányai eljutottak a távoli tanyákig. Bálint Alajos A szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója A szegedi múzeum leltárkönyveinek rubrikáit 1883-ban kezdték kitölteni. Előbb az éremtári (április), majd a régészeti (augusztus) gyűjtemény nyilvántartása indult meg. Az előbb olvasott beszámoló összegzi az első hetven év eredményeit, s beszámol az 1949 óta bekövetkezett nagy változásokról, meg a további tervekről is. Lássuk, mi valósult meg a nagyralátó tervekből: 1956. július 16-án kerültem a múzeumba gyakornokként. Akkor négy régész (Bálint Alajos, Párducz Mihály, Dienes István), két ethnográfus (Nagy Dezső, Szabó Mátyás), egy botanikus (Csongor Győző), egy művészettörténész (Szelesi Zoltán), egy adminisztrátor (Pintér Mária), egy fő restaurátor (Boros Ilona) jelentette a létszámot, félállása volt irodalomtörténésznek (Madácsy László), fényképésznek (Molnár László) és numizmatikusnak (Simon Ilona). Ellátmányt a budapesti Népművelési Minisztérium biztosított. Pintér Mária a kisebb kiadásokat a kiskasszából fedezte, a többit igényelni kellett. Volt három írógép, egy vagy két fényképezőgép és egy szolgálati bicikli. Ne tessék félreérteni, az ország egyik legnagyobb múzeumáról beszélek. A tervek közül megvalósult a két szárny felépítése és az állandó kiállítások létrehozása. Vidéken elsőként rendeztek irodalmi és természettudományi állandó kiállítást, ez utóbbi igazán nagy siker volt a népszerű Vadvízország c. film múzeumi változataként. Az épület El alakúra történő bővítése elmaradt, mint utólag kiderült szerencsére, hiszen az 1970. évi magas vízszint bizonyára lebontásra ítélte volna a Tisza-parti szárnyat. Szó eshet még a Horváth Mihály utcai képtárról, melyet akkoriban a Műcsarnok töltött meg vándorkiállításokkal, amikor a törzsanyag visszatért a régi épületbe. Szűkösen éltünk, igazi gyűjtőmunkára nem volt lehetőség. A korszak nagy eredménye volt országosan a múzeumi évkönyvek útnak indítása. Csereként kapott, korábban beszerezhetetlen folyóiratokat tudtunk olvasni, s a szakmai világ is végre gyorsabban tájékozódhatott eredményeinkről. A Móra Ferenc Múzeum Evkönyve mindmáig az egyik legjelentősebb múzeumi szakfolyóirat. A nagyon sok új tanulmányt hozó kutatások szükségessé tették, hogy ma már, szakterületenként külön kötetekben jelenjenek meg a tudományágak. 1962 azután nagy változást hozott. Az 1949-ben állami tulajdonba vett vidéki múzeumokat a megyei tanácsok kezelésébe és fenntartásába adták. A műtárgyak természetesen állami tulajdonban maradtak. Itt van már a Kánaán, véltük, hiszen a megyék presztízsként kezelték a múzeumok ügyét. Lett pénz gyűjtésre, kiállításokra, sőt közel száz év után új múzeum építésére is, elsőként Makón. Meg kellett küzdeni ugyan a nagyon erős csinovnyik-szemlélettel, hiszen nem nagyon tudták megkülönböztetni az íróasztalt a Munkácsy-képtől, darab, darab a leltárban, de ezen is átrágtuk magunkat. A fejlődés együtt járt az adminisztráció jelentős bővülésével, de elviseltük a más területeken szerzett előny miatt. Nemzetközi konferenciákat rendeztünk, tanulmányutakat tehettünk, egyszóval kinyílt előttünk a világ. Az új megyei múzeumi szervezet kiépítése nagy feladat volt, mindmáig csak részben sikerült megoldani. A múzeum gyeplőjét az elmúlt ötven évben öten tartottuk kézben, Bálint Alajos (1950-1968), Dömötör János (1968-1969), jómagam (1970-1997), Pap János (1997-1998) és Vörös Gabriella (1998-). A virágkor a hetvenes évekre esett, amikor a pusztaszeri emlékpark és a Feszty-körkép az ország figyelmét ránk irányította, és a kedvező gazdasági folyamatok eredménye a múzeumi területen is lecsapódott, így tudtuk megszerezni a hallatlan értékű Lucs-gyűjteményt és kortárs szegedi festők jelentős alkotásait. Módszeres vásárlásra azonban ekkor sem volt lehetőség. A tudományos kutatók és a technikai munkatársak létszáma is jelentősen emelkedett. A nyolcvanas évekre végre megoldódni látszott az egyre szorítóbb helyhiány, a Somogyi könyvtár kiköltözése és az épület felújítása, úgy tűnt, végre lehetővé teszi a már Móra Ferenc és Bálint Alajos által megálmodott igazi kiállító múzeum létrejöttét. Csalódtunk.