A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

LANGÓ Péter - TÜRK Attila: Honfoglalás kori sírok Mindszent-Koszorús-dűlőn (Adatok a szíjbefűzős bizánci csatok és a délkelet-európai kapcsolatú egyszerű mellkeresztek tipológiájához)

A típus délkelet-európai előképeit már korábban igazolta a kutatás (KOVRIG 1963, 113-115; LŐRINCZY 1985, 157, 13. j.; ATANASOV 1992, 262; GARAM 2001, 57-63; STAECKER 1999, 85-87; VIDA 2002, 183-184). A 10. század második felében újra feltűnő kereszttípusnak a Kárpát-medence D-i részén tapasztalható gyakorisága és viszonylag korai keltezése arra utal, hogy a tárgytípus ebben az időszakban is D-i irányból kiindulva terjedt el (vö. ATANASOV 1992, 262; BiTENEC 2001, 108!). 3. típus A 3. típusba sorolt variánsok egyszerű, vékony, lapos, ólomból öntött keresztek (11. kép 5), előlapjaik bordás rácsmintával díszítettek, melyek középen egy tengely mentén két szimmetrikus részre oszthatóak. A keresztszárak találkozásánál általában egy gyöngysormintából álló szabályos díszítés figyelhető meg. Egyes daraboknál a kereszt felső szárán alakítottak ki függesztőfület, míg más esetekben átütötték azt a felfüggesztéshez, mely másodlagos felhasználásra is utalhat. A Kárpát-medencében viszonylag ritka kereszttípust (No. 2, 22, 49) két dunántúli (Majs, Balatonmagyaród) lelőhelyen kívül egy Felső-Tisza-vidéki darab (TiszalökRázompuszta) képviseli (13. kép 2). A keltezés tekintetében biztosan 11. századi leletekkel számolhatunk. A balatonmagyaródi lelet — a temető 11. századi éremmellékletei alapján — a század középső harmadára helyezhető (VÁNDOR 1996, 145),

156 miként a tiszalöki 103. sír is. Ez utóbbi temetkezésben a kereszten kívül más tárgy nem került elő, de a tőle D-re eső, 100. sírban feltárt I. András (1047-1060) CNH I. 11; H 9 érméje (KOVÁCS 1997, 101-104), valamint a 98. és a 106. sír Salamon (1063-1074) CNH I. 20; H 15. dénára (KOVÁCS 1997, 116-117) a század középső harmadára keltezi a temetőrészt (MÉRI 2000, 131, 134). A MajsUdvari rétek lelőhely 275. sírjában talált kereszt egy gyöngysor részeként, a nyakban került elő (KISS 1983, 94), melyet I. Béla hercegi (1050-1060) CNH I. 15; H 11. érméje all. század második felére datál (KOVÁCS 1997, 107). Összefoglalva elmondható, hogy mindhárom tárgy I. András és Salamon uralkodása alatt vert érmékkel keltezett sírokból, vagy azok közvetlen közeléből ismert. Bulgáriai párhuzamai arra utalnak, hogy a típus valószínűleg Délkelet-Európa felől terjedt el a Kárpát-medencében (ATANASOV 1992, 257, 262). Ez az egyszerű — helyenként gyenge megtartású

157 — típus is főként gyermeksírokból ismert,

158 és nyakban viselték, amire sírban megfigyelt helyzetük,

159 illetve pl. a majsi lelet további mellékletei is utalnak.

160 4. típus A 4. típusba sorolt (No. 20, 24, 27, 28, 33, 54, 61) egyszerű, lapos kereszteket bronzból öntötték, előlapjukon azonban nem alakítottak ki semmilyen díszítést. Felfüggesztésük a legtöbb esetben egy egyszerű öntött bronzfül segítségével történt (11. kép 6). A Kárpát-medencéből ismert (13. kép 2) emlékek — két kereszt kivételével — szórványleletként kerültek múzeumba, így időrendi helyzetüket sem könnyű meghatározni. A Majs-Udvari rétek 1031. sírjához köthető kereszt a temetkezésben talált S végű hajkarikák, illetve a temető szerkezete alapján annak legkésőbbi, 11. századi időszakához köthető. A hozzá legközelebb eső éremmel datált sír (TOCÍK 1992, !51-155), a szegvári kereszten pedig szintén egy, a tárgy síkjára merőleges, kerek függesztő/ül látható (LŐRINCZY 1985, 147). 156 A 213. sírban talált S végű hajkarika, valamint a temető I. Szent István (1000-1038) CNH I. I; H 1 dénáréinak a töredéke (KOVÁCS 1997, 33-51), továbbá I. András király (1047-1060) CNH I. 11 ; H 9 érméje (KOVÁCS 1997,101-104), és I. Béla herceg (1050-1060) CNHI. 17; H 11 érméje (KOVÁCS 1997,105-107) a temetőt és az adott sírt a 11. századra keltezik. A temető időrendjével kapcsolatos adatokért Szőke Béla Miklósnak tartozunk köszönettel. 157 A három ismert darab közül a legjobb állapotú a balatonmagyaródi kereszt, melynek még a függesztő füle is megmaradt (VÁNDOR 2002, 117). A tiszalöki lelet esetében a fiiggesztőfül már letört, amit két, a felső száron elhelyezett átütéssel pótoltak (MÉRI2000, 137). A majsi kereszt volt a legkopottabb, mindkét oldalszára csak töredékesen maradt meg. Ennél a darabnál is hiányzik függesztőfill, valószínűleg ezért lyukasztották át a felső szárvéget (KISS 1983, 335, 27. t.). 158 A balatonmagyaródi temető 213. sírjába — az előzetes közleményben szereplő fotó alapján — kisgyermeket temettek (VÁNDOR 1996,149, 67. kép). A majsi kereszt egy infans I. korú váz melléklete volt (KISS 1983, 94). A tiszalöki kereszttel eltemetett személy korát — a hiányos sírleírás miatt — nem lehet meghatározni (MÉRI 2000, 134). 159 A balatonmagyaródi keresztet a mellkason találtak meg (VÁNDOR 1996, 149. 67. kép), a majsi (KISS 1983, 94) az áll, a tiszalöki pedig a „koponyaabroncs alatt" (MÉRI2000, 134) volt. 160 A majsi kereszt gyöngyök között feküdt, a koponya alatt (KISS 1983, 94).