A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

LANGÓ Péter - TÜRK Attila: Honfoglalás kori sírok Mindszent-Koszorús-dűlőn (Adatok a szíjbefűzős bizánci csatok és a délkelet-európai kapcsolatú egyszerű mellkeresztek tipológiájához)

az az evidenciaként elfogadott régészeti megál­lapítás, hogy a honfoglaló magyarok a kalando­zó hadjáratokból származó ennék 76 másodlagos feldolgozásával készítették lószerszámaik és ruhá­zatuk díSZÍtményeit (DIENES 1969, 118-119; BÁLINT 1976, 144-145; RÉVÉSZ 1996, 188). A vizsgálat ered­ményeként megállapítható, hogy a két tárgytípus alapanyaga megegyezik, így a lemezkéket az ér­mék beolvasztásával készíthették, ezüsttartalmuk „felhígításával". 77 Érdekes megfigyelés, hogy a két kantárdísz nem egy öntés alkalmával készült. Va­lószínűnek látszik továbbá az is, hogy a 10. század első felében, az egymást követő észak-itáliai ural­kodók pénzei hasonló alapanyagból, talán azonos bányát használó műhelyekben készültek. A nyitott végű hajkarika A lelet sírban megfigyelt viseleti helyzete alapján fülbevaló és hajkarika egyaránt lehetett. Ezt az ék­szertípust Szőke Béla a 10. század utolsó harmadá­tól keltezte az S végű karikák általánossá válásáig (SZŐKE 1962, 35). Valószínűbb azonban, hogy ennek az igen egyszerűen elkészíthető ékszernek a hasz­nálata átnyúlik még a 11-12. századra is, amint azt Bakay Kornél felvetette (BAKAY 1978. 174). Ezzel egyetértve fejtette ki véleményét Kulcsár Mihály a tárgytípus reális keltezésének korlátaival kapcso­latban (KULCSÁR 1995, 229). Közvetett támpont lehet a tárgytípus keltezését illetően a nyitott és az S végű karikák divatváltásának időpontja, amely Szőke Béla véleménye szerint a 960-970-es évekre tehető (SZŐKE 1962, 87). Az Alföldön azonban ez a folyamat csak a 10-11. század fordulóján zajlott le, a Kárpát-medence egészét tekintve itt a legkésőbb (MESTERHÁZY 1964, 99-102, 104). Legutóbb Vályi Katalin az Opusztaszer, Kiszner-tanya mellett elő­került 1. sír nyitott végű karikája kapcsán tekintette át — az érmékkel keltezett sírok alapján — ezen átmeneti folyamat dél-alföldi vonatkozásait, és arra a megállapításra jutott, hogy az S végű karikák do­minanciája csupán all. század közepétől keltezhe­tő (VÁLYI 1994, 390). Kovács László lektori vélemé­nyében hívta fel figyelmünket több olyan síregyüttesre, ahol sima, nyitott végű hajkarikák 11. század végi, I. (Szent) László-érmékkel kerül­tek elő (vö. KOVÁCS 1994a, 152. j.!). A mindszenti nyi­tott végű karika pontosabb keltező értékkel nem bír, azonban a fenti megállapításokat figyelembe véve, a tárgytípus divatjának megszűnési időpont­jaként korábban általánosan elfogadott dátum így nem jelent felső időhatárt a sír kormeghatározásá­ban. ADATOK A SZIJBEFUZOS BIZÁNCI CSATOK TIPOLÓGIÁJÁHOZ A 2. sírban, a jobb medencelapát fölött, csatkari­kával a váz bal oldalának irányában feküdt egy bronzból öntött, állatalakos díszítésű bizánci csat. A leletnek számos 10-11. századi Kárpát-meden­cei, illetve délkelet-európai párhuzama ismert, amelyeket a mindszenti lelet kapcsán és azzal ösz­szevetve az alábbiakban bemutatunk (3. táblázat). A tárgytípus felgyűjtése kapcsán kísérletet teszünk — a csattestek díszítése alapján — tipológiájuk összefoglalására és időrendjük meghatározására is. A tárgytípus sajátosságai A szíjbefűzős bizánci csatok könnyen elkülöníthető­ek a 10-11. század régészeti emlékanyagában. Álta­lános jellemzőjük — a csontból 78 faragott néhány 76 Az Almásneszmélyről származó két rex Berengar-érmén elvégzett anyagvizsgálatok (KURUNCZI-LANGÓ 2000, 212, 1. táblázat 2-3) eredményeivel összevetve a mindszenti adatokat, hasonlóság figyelhető meg az ezüst tisztaságát illetően. Érdemes len­ne egy-egy hasonló típusú, eredeti észak-itáliai pénzzel összevetni ezeket az értékeket, és akkor talán kiszürhetőek lennének azok az érmék, amelyek azzal — a történeti forrásban (Liutprand V. 33) is megörökített eseménnyel (MEH1975, 233) — áll­nak kapcsolatban, hogy II. Berengar rézzel kevert ezüstpénzeket adott a magyaroknak (GYÖRFFY1958, 176; BÁLINT 1968, 76; KOVÁCS 1989, 529.).). 77 A nagyobb, teljesnek tekinthető ezüstlemezke súlyát (0,29 g) összevetve az érmék (1,05-1,13 g) súlyával megállapítható, hogy az összesen 22 db ezüstlemez készítéséhez kb. 6 db ezüstérmére volt szükség. 78 A csontból készült darabok (vö. 3. táblázat 96. tétel!) mind kialakításuk részletessége, mind az elkészítéséhez szükséges munkamennyiség alapján egyértelműen a tárgytípus igényesebb, drágább kivitelét jelentették, A hivatkozott lelet és más, korabeli, hasonló kidolgozottságéi bizánci csontfaragványok (SCHULZE-DÖRRLAMM 1992a) is arra utalnak, hogy ezek a da­rabok az előkelőbb, gazdagabb személyek, míg az olcsóbb, sorozatgyártásban készülő öntött példányok a kevésbé tehető­sek viseletéhez tartozhattak.

Next

/
Thumbnails
Contents