A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 10. (Szeged, 2004)

NAGY Margit: A hódmezővásárhely-kishomoki gepida temető (elemzés)

3. A temető népe. Életmód, kapcsolatok A temetőhöz tartozó telep — feltehetően nemzetségi falu —, népét a fegyveres férfiak vezették. Az 5. század második felében a kishomoki közösség vezetője a 96. sírban nyugvó torzított koponyájú férfi lehetett. Az első megtelepülök kis-ázsiai típusú férfiakból és mediterrán típusú nőkből álló csoportja a temető nyugati részén temetkezett. A temető középső sírcsoportjába temetkező, nordikus típusú férfiak a 6. század első felében jelentek meg a településen. A 6. század első harmadában a legmagasabb rangú vezető a 64. sírba temetett harcos volt. A vele egyidőben élt népesség erősen kevert antropológiai jelleget mutat; cromagnoid, nordikus, mediterrán, kelet-balti és mongoloid vonások említhetők. A 6. század második harmadában az 1. és a 7. sírban nyugvó, teljes fegyverzetű férfiak töltötték be a vezető szerepet a közösségben, akik az alföldi gepida királyság leggazdagabb nemesei közé tartoztak. A kishomoki temető fegyveres férfisírjainak aránya (15,6%) feltűnően alacsony; a Tisza vidék temetői közül a legkevesebb fegyveres temetkezés éppen itt került elő (10. táblázat); a közösség bizonyára nem katonai szolgálatot látott el. Ennek ellenére a település népének szociális helyzete kedvező lehetett; erre mutat a rablott sírok magas aránya, a 6. századi átlagot (kb. 33 év) meghaladó életkor, a gyermekhalandóság viszonylag alacsony aránya és az idős nők magas száma. A temető népének életmódjával kapcsolatos lelet alig maradt a sírokban. Az állatállomány fölött elsősorban a fegyvert viselő nemesek rendelkeztek; a teljes fegyverzetű harcosok felszereléséhez hozzátartoztak a juhnyíró ollók is. A szigonyt a halászathoz szükséges munkaeszköznek tarthatjuk. A tarsolykészletekben őrzött fémhulladékokból arra következtethetünk, hogy a településen ötvösmester is dolgozott. A 77. sír sasos csatlemeze gyenge minőségű öntvény, mely egy komolyabb felszerelés és szerszámok nélküli helyi műhelyben készülhetett. A mintadarabot a szolnok-szandai és a szentes-nagyhegyi csatokkal együtt, központi műhelyben készíthették; a díszítés tervezője jól ismerte az itáliai keleti gót díszcsatok mintáit. A vízjárta területen a közlekedés eszközeinek előállításához famegmunkálásra is szükség lehetett. A jó szerszámok bizonyára nagy értéket jelentettek, ezért csak ritkán vagy törötten kerültek a sírba (talán lentörő szerszám darabja maradt meg a 94. sír tarsolyában). A koporsókat feltehetően helyi mesterek készítették. A koporsókapcsok és a pántok előállítására kovácsmühelyre volt szükség. A férfiak felszereléseihez tartozó poncolok és lyukasztók arra vallanak, hogy fémmegmunkálással, javítással többen foglalkoztak. A csontmegmunkálás valószínűleg helyben is történt. A környékbeli őskori lelőhelyekről gyűjtött kőpengéket talán az állatbőrök kikészítésénél használhatták. Az agyagművesség bizonyos fázisai feltehetően szintén a férfimunkához tartoztak. A kishomoki településen több edénykészítő mester is működött; a sírba került edények nagy része helyi műhely terméke. A mélyen pecsételt, gondosan kidolgozott edényeket azonban valószínűleg a településtől távolabb fekvő, minőségi terméket gyártó gepida műhelyből szerezték be. A nők munkájára csak az orsógombok alapján lehet következtetni, azonban az orsó eltemetésének szokása nem volt általános. Női munka lehetett a gyöngykészítés, amint erre a 74. sír félkész borostyánjai utalnak. A temető népének külső kapcsolatait az értékesebb fémtárgyak hiányában csak igen korlátozottan ismerjük. A 105. sír fibulája az 5. század középső harmadának alamann és frank kapcsolataira enged következtetni; a 77. sír rozettafibulája 6. századi frank műhelyben készített ékszer. Frank típusú a 64. sír spáthájának fémveretes tokja. Frank vagy alamann ötvösmunka lehetett a 7. sír tausírozott övgarnitúrájának előképe. A 6. század második harmadában a pannóniai langobardokkal fennálló kapcsolatokra utalnak az 1. és a 7. sír lándzsái és díszes pajzsai. A 7. sír frank lószerszámveretén alkalmazott poncminták esetében az északi germán ötvösmunkák ismerete is feltehető. A kishomoki gepidák dél felé az Al-Duna mellett épült bizánci erődök népével tartottak kapcsolatot. Bizánci területen készítették a 23. sír fibuláját, és valószínűleg bizánci műhelyben öntötték a 23. sír késő antik jellegű csatját. A csat poncolt mintája a szőregi 68. sír övgarnitúrájának díszítésével mutat rokonságot. A 6. század középső harmadának bizánci kereskedelmi áruja, a Sucidavacsatok két típusa is eljutott Kishomokra. Nagyon valószínű, hogy a kishomoki közösség túlélte az avar foglalást, azonban a 6. század utolsó harmadára biztosan keltezhető tárgy nem került elő sírjaikból. Az avar hódítók feltehetően új vezetőt állítottak a megfogyatkozott lakosságú gepida falu közösségének élére. A temető használata a 7. század közepéig folytatódott.