A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

VÁLYI Katalin: Késő avar kori temetőrészlet Szeged-Kiskundorozsma-Hármashatáron

MFMÉ - StudArch IX (2003) 211-227 KÉSŐ AVAR KORI TEMETŐRÉSZLET SZEGED-KISKUNDOROZSMA-HÁRMASHATÁRON VÁLYI Katalin 1972-ben Szeged-Kiskundorozsma északkeleti szé­lén, a Hármashatár elnevezésű lelőhelyen, az új sertéshizlalda területén vizvezetékek számára ásott csatornákkal sírokat romboltak szét. A bejelentést követően Horváth Ferenc — múzeumi gyakorlatát éppen akkor végző egyetemi hallgatóként — lelet­mentést végzett, aminek során 4, a csatornaásással már átvágott sírt és 5 kevésbé megbolygatott te­metkezést tárt fel. Két teljesen szétrombolt sírnak már csak a helyét és hozzávetőleges irányát állapít­hatta meg. így végül egy 11 sírós temetőrészlet fel­tárását eredményezte a leletmentés (2. kép 1-2), valamint egy kora Árpád-kori település két földbe­mélyített házának nyomait is rögzítette (RégFüz 1 (27) 1974, 79). 1 A leletmentés a csatorna falában jelentkező sír­foltok feltárására irányult, azon túl további kutató­árkokkal a területet nem vizsgálták át. A sírok egy részét már korábban elpusztíthatták, illetve részben hozzáférhetetlenné tették az istállóépületek emelé­sével. A lelőhely az E5-ös útról Kiskundorozsma­Sziksóstó irányába elágazó út bal oldalán, közvet­lenül a vasúti átjáró után van. A Duna-Tisza közedéli részének legnagyobb vízgyűjtőjét jelentő Fehér-tó irányába a közelében halad a Maty-Fehér­tói-főcsatorna. A temetőrészlet a Fehértó déli part­ját kísérő magasabb, „árvíz-biztos" szigetek egyi­kén fekszik. SIRLEIRASOK Az 1. és 2. sír foltja 60 cm mélységben jelentke­zett, a humusz és az agyagréteg határán. A rossz időjárás és a munka sürgőssége miatt azonban nem a sírfoltok jelentkezésekor, hanem csak 115 cm mélységben fogtak hozzá a sírok kibontásához. 1. sír (3. kép 1): T.: ÉNy 300°. M.: 130 cm. Háton fek­vő női váz, maturus, 2 feje jobb oldalra billenve. A sírgö­dör délnyugati sarkában, egy csomóban egy egész csirke csontjai kerültek elő. A sírgödör mind a négy sarkában egy-egy 10-15 cm mély cölöplyuk volt. 2. sír (3. kép 2): T.: ÉNy 330°. M: 130 cm. Háton fek­vő férfi váza. Karjai kinyújtva, kezei a medence mellett. A sírgödör szögletes, téglalap alakú, mind a négy sarkában egy-egy kb. 20 cm átmérőjű, 15-20 cm mély cölöplyuk. Mell.: 1. A bal kézfej mellett vastárgy (csiholó?), rajta szövetmaradvány (3. kép 4). Méretei: 2x1,8 cm, 2x1,5 cm, 2,5x0,4 cm. 2. A jobb kézfej mellett vaskés (3. kép 3). H.: 14,4 cm. 3. A koponya felvétele után a halántékcsont alatt a sír földjében kör alakú függő lenyomata jelent­kezett. Teljesen elkorrodálódott, csak a patina volt ész­lelhető. 3. sír (3. kép 8-9): T.: ÉNy 320°. A sírgödörrészlet h.: 115 cm, sz.: 60 cm, m.: 138 cm. Téglalap alakú, szögletes sarkú sírgödörben háton fekvő, erős csontozata felnőtt férfi váza, maturus, termete 171 cm. A sír felső részét a csatornával elpusztították, a koponyát és a medencén felü­li csontokat kidobálták. így csak a medencétől lefelé ma­radt meg a váz. Kezei a test mellett kinyújtva feküdtek. A sírgödör betöltésében a falak mentén 5-8 cm széles, söté­tebb csíkot figyelt meg és rögzített rajzban is az ásató. A sírrészlet kibontása után a sírgödör alján a sarkokban egy-egy oszlophely bontakozott ki. Átm.: 21x20 cm, 18x20 cm, m.: 10 cm. Mell: 1. Vascsat (3. kép 7) a me­dencén. Töredékes, 3x? cm. 2. Vaskés (3. kép 5) a bal / Ezúton is megköszönöm az ásatónak, hogy a leletanyag közlési jogát átadta. 2 Az embercsont anyag egy része sajnos 1972 óta elkallódott, így Marcsik Antónia már csak az 1., 3., 4. és 6. sír hiányos anyagát tudta megvizsgálni a SzTE Embertani Tanszékén. Munkáját ezúton is köszönöm.

Next

/
Thumbnails
Contents