A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)
MÁRK László: A szarmata népesség temetkezési rítusairól, vegyészszemmel
Mint tudjuk, a madaras-halmoki temető 8090%-át a korabeli sírrablók szisztematikusan feldúlták (KŐHEGYI 1994). Ennek eredményeként felvetődött bennünk két megoldás. Az egyik, hogy a napvilágra kerülő csontokat könnyen érhette valamilyen baktérium- vagy gombafertőzés. A fertőzés ezután szétterjedve a csontokon nagy pusztításokat okozhatott a leletanyagban, ilyen dekompozícióra számos példát láthatunk (LENGYEL 1975; NICHOLSON 1996). Az említett infekciók miatt bekövetkező dekompozíció mellett a csontok rossz állapotához, illetve a csontokban és azok felületén megtalálható anyag kialakulásához nagyban hozzájárult az, hogy az elhunytakat cserzett bőrökbe tekerve helyezték örök nyugalomra. Ennek a temetkezési szokásnak a megléte ismert a szarmatáknál, 12 pontos természettudományos vizsgálatokkal alátámasztott bizonyítéka még nem ismert. A bőrök cserzésére valószínűleg olyan fémeket tartalmazó vegyületet használtak, amelynek baktérium- és gombaölő hatása van (pl. réz). Az a tény, hogy ez a jelenség nem minden esetben figyelhető meg, nem bizonyítja azt, hogy azoknál a leleteknél nem is létezett ilyen réteg, mivel a csontokat csak jóval tisztításuk időpontja után vehettük szemügyre. Minden erősen károsodott lelet spongiosa-állománya gyakorlatilag teljesen megsemmisült, annak helyét a vizsgálandó szerves anyag töltötte ki. A fényképeken jól látszik az, hogy a csontok nagy szcivetlenanyag-tartalmú külső rétegét is erősen megtámadta a korróziót okozó anyag. Véleményünk szerint a bőrökből származó cserzöanyag a csontok felületén átszivárogva elérte azok szivacsos állományát, és az ott másodlagosan található szerves anyagokat (pl. növényi maradványok) konzerválva hozta létre a csontokban található szubsztanciát. Mindenképpen kijelenthetjük, hogy a vizsgálatok további folytatásával a madarasi temetőt károsító jelenség megismerhetővé válik. Eddigi ismereteink szerint egy olyan kulturális-transzformációs jelenségről (SCHIFFER 1976,16-28) van szó, amely az ember tudatos beavatkozását bizonyítja a vizsgált leletek esetében. ÖSSZEGZÉS Az ember által birtokba vett környezet elemzése, megismerése szempontjából igen jelentős információkat hordoznak a csontkémiai és egyéb természettudományos alapokon kidolgozott multidiszciplinális kutatások. Munkánk során megismerhettünk számos, az antropológiai leletek beágyazódásának és a beágyazódás után lezajló kémiai, fizikai és biológiai folyamatok leírására alkalmas vizsgálati módszert. Ezek alkalmazhatósága egyaránt kiterjed a régészeti, őslénytani, paleozoológiai, paleobotanikai, valamint őskörnyezettani kutatásokra. Habár az elvégzett csontkémiai vizsgálatok során szerzett megfigyeléseink csak egy apró lépést jelentenek az időtudományok nagy rendszerében, adataival, metodikájával mégis hozzájárul a Lengyel Imre halálával hazánkban bekövetkezett tudományos űr kitöltéséhez. A felépített vizsgálati szisztéma megvalósítása csakis jól koordinált, összefogott csapatmunkával képzelhető el, így elengedhetetlen a különböző, eddig részben különálló diszciplínák kutatási módszereinek, terminológiájának és kutatási bázisának folyamatos frissítése, rendszerezése. Reményeink szerint a jövő nagy feltárásain összehangoltan, egymás munkáját megbecsülve és megértve dolgozhat együtt a régész, paleoökológus, paleontológus, fizikus, botanikus, vegyész, így teremtve meg az időtudományok további fejlődésének lehetőségét. Elképzeléseink szerint a közeljövőben sikerül ugrásszerűen megnövelnünk a mérési eredmények számát e témában, így lehetővé téve a statisztikai elemzés lehetőségét is. 13 12 Vörös Gabriella régész és Marcsik Antónia antropológus szíves szóbeli közlése. 13 Ezúton szeretném hálámat kifejezni mindazoknak a szakembereknek, barátoknak és családtagoknak, akik fizikailag és szellemileg segítették eddigi munkámat. így — a teljesség igénye nélkül — Balázs Péternek, Ecsedi Istvánnak, Elekes Zoltánnak, Farkas Gyulának, Fodor Istvánnak, Galbács Gábornak, Galbács Zoltánnak, Gellérné Muka Annának és Geller Józsefnek, Hertelendi Edének, Horváth Ferencnek, Marcsik Antóniának, Márk Mariannák, Mogyorósi Károlynak, valamint Vörös Gabriellának köszönöm az önzetlen segítségnyújtást. A dolgozatot Marcsik Antónia (SzTE Embertani Tanszék) lektorálta, munkáját külön is köszönöm.