A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 9. (Szeged, 2003)

Laudatio Fodor István tiszteletére (Trogmayer Ottó)

MFMÉ - StudArch IX (2003) 9-10 LAUDATIO FODOR ISTVÁN TISZTELETÉRE, aki 1943. szeptember 9-én született Zentán. A tisztelgő beszély jelen oka, kedves barátom születésének hatvanadik évfordulója, mely alkalommal tanítványai, szeretett tanáruk eredményes oktató munkáját s saját tehetségüket bizonyítandóan, a mester tiszteletére, tanulmánykötetet hoznak nyilvánosságra. Igaz ugyan, hogy az évforduló nem kerek, azaz sajnos már nem 50, és hála Isten még nem 75, ám a magyar hagyomány az egykori nyugdíj határidejét ünnepli, a tartalmában már elavult, de szándékában mindig tiszteletre méltó jubileummal. Nehéz lenne sorra venni a huszadik század azon európai hírességeit, akikkel ünnepeltünk sikerekben gazdag, változatos élete során szót válthatott. Nehéz, hiszen II. Erzsébet királynő, Dzsingisz Ajtmatov, Erwin Kirschlager, Helmuth Schmidt, Jancsó Miklós mellé kell felsorakoztatnunk a hazai és külhoni kultúra avagy politika kiválóságait. Az ehhez szükséges jó szerencse mellé kiváló nyelvtudás is kellett, melynek megszerzése szorgalmat és tehetséget igényel. Fodor Istvánban, egyebek mellett, a több nyelven magas szinten beszélő hazai régészt is tisztelhetjük. Világot bejáró utazásait alig egy éves korában kezdte, amikor 1944 őszén a második világháború vihara Zentárói Bajorországba sodorta családját. Ott hallott először a magyar mellett német, majd angol szót, s nemsokára, hazakerülve az orosz nyelv dallamával is megismerkedhetett. A haza Törökszentmiklóst jelentette, ahol gyermekkorában a falusi aprók életét élve hamar megismerkedhetett a libapásztorkodás, az acatolás, később a szántás, kaszálás tudományával. Azokét a gyerekekét, akikre apjuk rá merte bízni a szekeret, hogy a boltból sót, petrolt s egyebet, a malomból darát hozzanak. Máig hasznos iskola volt a szegény ember élete, hiszen a mai generáció számára ez már érthetetlen világ, pedig ennek ismerete nélkül nem érthetjük a régi korok emberének szemléletét sem. A helyi gimnáziumot elvégezve, várható volt, hogy itthon nehezen tud egyetemre kerülni származása miatt, így a bonyolultabb, ám ez esetben mégis járhatóbb utat választotta, ösztöndíjat kért és kapott a moszkvai Lomonoszov Egyetemre. Tanulmányai kezdetén az etnográfia és a turkológia stúdiumai közti ingadozás után a régészetnél kötött ki, szerencsénkre. Vezető tanárai B. N. Grákov, és V. N. Csernyecov voltak, érdeklődésének előterébe a magyar őstörténet, az uráli és török népek régészete került. Számos olyan tanulmányi utazást tehetett, amilyenre hazai kutatónak sem azelőtt, sem azóta nem volt lehetősége. Itt kell megjegyeznem, hogy azóta is a legtöbbet utazó, tehát a legtöbbet látó, legtöbb tapasztalatra szert tevő régészünk, aki kutatóként is, intézetvezetőként is Tajvantól az Egyesült Államokig, bejárta a világot. Moszkvából hazatérve (1967) előbb segédmuzeológusként, muzeológusként, valamint szinkrontolmácsként kereste kenyerét, mígnem 1975-ben tudományos bombaként berobbant a hazai tudományba Verecke híres útján című, azóta több kiadást megért könyve. Egy év múlva már a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos titkára (1976-78), majd ugyanott a Középkori Osztály vezetője (1978-1986). 1986-1993 között a Széchenyi Ferenc alapította 200 éves intézmény főigazgatója, s napjainkig c. főigazgatóként tudományos munkatársa a tanulmányai befejezése után itthon kutatói asztalt biztosító múzeumnak. Kutatásait a vezetőt terhelő nehéz, szerteágazó feladatok nyomása alatt is töretlenül folytatta. Tudományos pályafutása során kandidátusi disszertációját 1982-ben védte meg A honfoglaló magyarság kultúrájának keleti gyökerei témakörből. Ha egyetemi tanulmányainak idejét szokás szerint ide számítjuk, negyven éve műveli a régészet szép tudományát, eredményeiről itt felsorolhatatlan, több mint 250 dolgozata tanúskodik. Igen sok hazai és külhoni bizottság, tudományos testület tagja, mely egyúttal tudományos tekintélyének elismerését és emelését is bizonyítja. Szerteágazó ásató tevékenységének központját Hajdúdorog jelenti, ahol 1970 óta rendszeresen kutatja a település történetét, ahol évente legalább egy hónapot a kutató szelvények partján tölt, ahol ma