A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor – TÜRK Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma-Hosszúhát-halomról

eldöntése nem egyszerű, hiszen a sírok közötti nagyobb távolságok más módon is értelmezhetőek, pl. a később elhunytak, de nem itt eltemetettek kihagyott sírhelyeiként. Bojárhalmon pl. 4-6 méterre helyezkedtek el egymástól a sírok, a Kiskundorozsma-Subasán feltárt kis sírszámú temetőben 9-14 méter volt a sírok között. Nem is beszélve arról, hogy a hosszúhát-halomi sírnál megfigyelt körárok alapján joggal várhatnánk ezekben az esetekben is a temetkezéseket kerítő körárkok előfordulását. A Kárpát-medencében a szarmata körárkos-halmos temetkezéseket követően nem ismerünk hasonlóan kialakított sírokat, de a kelet-európai steppen, a magyarok ottani megszállását megelőzően, a 7. század közepe és a 8. század közepe közötti időszakban a doni temetkezéseket a kurgánok alá temetés, téglalap, négyzet (ritkán ovális) formájú árkok megléte jellemzi a halom körül (BEZUGLOVNAUMENKO 1999. 398, 2. kép I). Az itt bemutatott ároknak és számos párhuzamának hasonló a formája, mint a Kiskundorozsma-hosszúhát-halominak, azaz a sírt körbevevő árok szakaszos kialakítású.

27 Tehát a Kárpát-medencét elfoglaló magyarság előtt sem lehetett teljesen ismeretlen a körárkos-halmos temetkezés. Bár a sírok árokkal való körbe kerítése és a temetkezések fölé halom építése ismert volt a szlávoknál és a germánoknál is (MESTERHÁZY 1996, 774), úgy gondoljuk, ezt a szokást, még ha eddigi adataink nagyon is szórványosak, inkább a kelet-európai steppéről hozhatta magával a Kárpát-medencébe érkező magyarság. Egészen más dolog, hogy itt a Kárpát-medencében ezt — mai ismereteink szerint -— esetleg ritkán gyakorolták, illetve erre utaló nyomok alig maradtak ránk. A „magányos" temetkezésekről Ellentétben a kiemelkedően gazdag zempléni, geszterédi stb. sírral, véleményünk szerint, a kiskundorozsma-hosszúháti határban eltemetett íjas-tegezes férfi sírja, bár első megközelítésre magányos temetkezésnek látszik, hiszen a több ezer m

2-nyi feltárt terület közepén egyedül került elő, valójában mégsem az. Nem az a magányos temetkezések egyik alapvető ismérve, a rejtve temetés szempontjából, mivel a dombvonulat keleti végének legkiemelkedőbb pontján — a körárok és a 18. századi térképi ábrázolás tanúsága szerint — a harcost egy a domb tetejére emelt halom alá temették, semmiképpen sem az elrejtés szándékával. Másrészt a temetkezésnek a körárkon belüli helyzete — nem középen, hanem az egyik felében ásták ki a sírt — azt sugallja, hogy a körárokból kitermelt földből épített halom alatt legalább még egy, esetleg két személynek tartottak fenn helyet — amennyiben tudatos cselekedetet feltételezünk. A fenti példa nyomán továbbgondolásra érdemesek az eddig ismertté vált és magányosnak tartott temetkezések esetei is. Jogosan merülhet fel, hogy egy kiscsaládi temető, netán egy kisebb létszámú közösség temetőjének első sírjával kell számolnunk. Ennek lehetősége a kis sírszámú lelőhelyek esetében is számottevő. A 10. században kiemelkedő gazdagsággal eltemetett személyek — többnyire férfiak — tudatosan elrejtett temetkezéseit a valószínűsíthető társadalmi helyzetükkel és az ahhoz kapcsolódó túlvilági képzetekkel magyarázzák. Nem szükségszerű azonban a jóval szerényebb — bár egymáshoz viszonyítva mégis eltérő gazdagságú — temetkezések hasonló magyarázata. A Kiskundorozsma-hosszúhát-halomi 100. sír hiteles feltárása alapján nem kell külön magyarázatot találni a magányos férfi- és női sírok társadalmi állására, mint ahogy Mesterházy Károly ennek lehetőségét felveti. Ezek a magányos, leletekben valójában nem szegény temetkezések értelmezhetők úgy is, hogy egy adott közösség kialakulóban lévő, de megszakadt temetőjének első temetkezései, mint pl. Bojárhalom vagy a szakszerű feltárás során előkerült Szeged-Csongrádi úti temető. Révész László a balotaszállási sír kapcsán arra a megállapításra jutott, hogy a magányos sírok egy kivételével Dél-Magyarországról, illetve a Duna-Tisza közéről ismertek, de ennek okát még nem tudta pontosan megmagyarázni (RÉVÉSZ 2001.67). A magányos sírok értelmezésének kérdéskörét legutóbb vizsgáló Mesterházy Károly gondolatsorá27 Meg kell jegyeznünk, hogy az I. Bezuglov és S. Naumenko által bemutatott Podgornenskij IV., 14. kurgán halma 20 méter átmérőjű volt, míg a körárok alatta csak egy nagyjából /3x73 méteres területet határolt. Ez az eset emlékeztet bennünket a zempléni sírhalomra (BUD1NSKY-KRIÍKA-FETTICH1973), ahol a körároknál ugyancsak jóval nagyobb volt maga a halom. Ez a jelenség nyilván a természetes erózió következménye. A zempléni sír esetében az árkot és a halmot mindeddig nem kötötték a 10. századi sirhoz, ugyanakkor a császárkorijelenségekkel való kapcsolatát sem tisztázták. A fenti példák azonban azt mutatják, hogy a sír körülárkolása, illetve föléje halom emelése nem idegen a honfoglalás korától. A közleményben szereplő metszetrajz ugyancsak erősíti a jelenségek egymáshoz tartozásának gondolatát.