A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)
BALOGH Csilla: Régészeti adatok Bács-Kiskun megye területének kora avar kori történetéhez. Előmunkálatok a Duna–Tisza köze avar kori betelepülésének kérdéseihez
gyakat nem láttam. Az azonban elgondolkodtató, hogy ha máglyaleletről van szó, akkor miért nincsenek égésnyomok a kengyelekkel együtt előkerült aranyozott bronzból préselt lószerszámdíszeken (GERE 1999, 51), hasonlóan a csengődi (5. kép 1-3) vagy az orosházi máglyalelet lószerszámdíszeihez (BÓNA 1965, I. t. 1-17)! E meggondolásból magam egyelőre kitartok az elsődleges közlés adata mellett, hogy a leletek „szétmálló emberi csontváz és lócsontváz... " mellől kerültek elő (ROEDIGER 1904, 262), és a lovas sírok közé sorolom be. Az ember és egész ló közös sírgödörben való eltemetésének szokása nem jellemző a területen, de a Duna-Tisza közének egészéről sem sok lelőhelyről és csak meglehetősen kis esetszámban adatolható (Csepel-Háros, Ürbőpuszta, Bajaszentiván /Prigrevica (Yu), Kishegyes/Mali Idos (Yu), Backo Petrovo Selo (Yu), Bácsfeketehegy/Feketic (Yu), Csengele-Feketehalom és Tiszavárkony-Hugyinpart) (NÉMETHI-KLÍMA 1992, 177, 2. kép), melyek a két folyó menti sávban szóródnak. Az egy temetőn belüli esetek tekintetében az egyetlen kivétel a csepel-hárosi temető, ahol a síroknak valamivel több mint 10%-ban fordul elő e gyakorlat (NAGY 1998, 145-178). A gátéri és öregcsertői síroknál tudjuk, hogy a lóváz az emberváz bal oldalán, vele párhuzamosan fektetve helyezkedett el. Ez a Belső- és KözépÁzsiában gyakoribb szokásforma (BÓNA 1979, 17) a hazai kora avar temetkezéseknél is általános gyakorlat volt (KOVR1G 1957, 121). A megye területéről kora avar típusú lószerszám és/vagy lószerszámdísz előkerüléséről további 11 lelőhelyről tudunk (26. kép). Mivel szinte valamennyi esetben előkerülésük körülményei tisztázatlanok és ma már ellenőrizhetetlenek, ezért egyértelműen nem dönthető el, hogy szétdúlt temetkezésből vagy halotti áldozatból származnak. Teljes joggal csak azoknál gondolhatunk halotti áldozatra, ahol égésnyomok figyelhetők meg. Mivel azonban a halotti áldozatnak az írott és a régészeti forrásokban is nyomon követhetően számos változata (máglyalelet, tajnyik, áldozóhely, jelképes sír) élt akár egymás mellett és nemcsak az ázsiai török népek körében (TOMKA 1986), ezért logikus a feltételezés, hogy a lószerszám-kopja együttesek egy része még akkor is e csoportba tartozik, ha nem észlelhető, vagy nincs rajta égésnyom. Valószínűleg ezt szem előtt tartva sorolta Némethi Mária a kora avar máglyaleletek közé a csengődi és imrehegyi leletegyüttesen kívül az előbb már a lovas sírok kapcsán említett bajai, a Páhi-pusztai és soltszentimrei leleteket (NÉMETHl-KLlMA 1992. l. kép). Bár ugyanebből a meggondolásból érthetetlen, hogy a többi hasonló jellegű együttest (Bátmonostor, Csólyospálos, Fülöpszállás, Móricgát) akkor miért nem szerepelteti! Mi magunk más megfontolásból, de szintén csak a csengődi és imrehegyi leleteket tartjuk megyénk területén máglyaleletnek. 11 A Páhi-pusztai kengyelek nyugodtan származatnak a jól ismert arany fülbevalópár, ezüst és bronz kardszerelékek és pipereeszközök lelőhelyéről, egy kisebb sírszámú, rangos, családi temető valamely sírjából. Rajtuk egyébként égésnek nyoma nincsen. A fiilöpszállási hosszú fülű kengyelpár közelebbi lelőkörülményei ugyan ismeretlenek, de mivel kard és préselt bronzveretek társaságában került elő 1891-ben, biztosan nem tartozhat a halotti áldozatok körébe. Míg az Imrehegyről előkerült hosszú fülű kengyelpár és karikás csikózabla, valamint a lándzsa a Kárpát-medence területéről előkerült hasonló öszszetételű leletek között gyakori (CSALLÁNY 1953. 137; LISKA 1995, 93-94), addig a csengődi kengyelpár és az imrehegyi duplakarikás csikózabla kicsit nagyobb figyelmet érdemel. Jelen tudásunk szerint a csengődi szíjszorítós, hosszú fülű kengyelpár legközelebbi párhuzama Mikebudaházáról, szintén máglyaleletből származik (DARNAY 1899, 278-279), azzal a különbséggel, hogy a szíj szorító a csengődi példányokon bordázott, míg ez utóbbinál díszítetlen. E ritka kengyeltípus szerényebb kivitelű példánya a cikói sírmező 109. sírjából is ismert (HAMPEL 1897. 323, CCIX. t. ía-b), amelynek szíjszorítója egy kis külön gyűrű. Az imrehegyi lelet duplakarikás csikózabiájának párhuzamai kivétel nélkül máglyaleleteinkből származnak: a bácsújfalusi leletből (CSALLÁNY 1953, 133, XXXI. t. 7-8), Csengel-Jójártról (CSALLÁNY 1939, 129. VIII. t. 2-3) és Mikebudaházáról (DARNAY 1899, 279). A lovassírokon és máglyaleleteken kívül a lovastemetkezés szokáskörében még egy jelenségre figyeltünk fel. 1989 nyarán a Kunszentmiklóst Tas/1 Csólyospálos-Felsőpálos, volt Budai-tanya lelőhelyen, a Wieker Erika általfeltárt avar temetőben a felszíntől sekély mélységben előkerült egy külön eltemetett kengyelpár és zabla (WICKER 1995, 60), mely nagy valószínűséggel szintén halotti áldozatként értelmezhető. Mivel az ásató a temető indulását a 670-es évek utánra teszi (WICKER 1995, 44), ezért értelemszerűen kimaradt jelen munkánkból e lelőhely.