A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

HEINRICH-TAMÁSKA Orszolya: Megjegyzések a kora avar kori ötvösművészethez a fogazással díszített leletek kapcsán

hogy 250-350 C°-os viszonylag alacsony melegítés már elegendő lehet az ideális eredmény eléréséhez (ANNHEUSER 1999, 39). A fogazott díszű tárgyaknál az ezüst mellett aranybevonatos rézötvözeteket is találunk. Mint már említettük, a réz, magasabb oxidációs értéke révén, kevésbé alkalmas alapfémként, így pl. az ólombronzok felületéből az ólmot maratással kell kivonni. Ezt a problémát Theophilus Presbyter is említi, és le is írja, hogyan végezhető el ez a folyamat (BREPOHL 1987. 199ff. Kap. 67). Legbonyolultabb a vas és az acél aranyozása.

70 Érdekes, hogy mindkét ismert, fogazásos díszű vastárgyon aranyozási nyomokat lehet felfedezni (Halb/0/1; Nos/14/1). Mivel a higany a vasban nem oldódik, ezért a vasat a higany ideális tárolására is ajánlják, a fémalap és a bevonat közt egy külön réteget kellett képezni. Az írott források szerint ezt úgy érték el, hogy a vastárgyat réz-só oldatba mártották, aminek a hatására vékony rézréteg rakódott le a vas felszínén (ANNHEUSER 1999, 22f). Egy forrás olyan laparanyozást említ, ahol a vasra felforrósított gyantát kentek fel kötőanyagként. Annheuser a középkori és kora újkori páncélokon végzett vizsgálatai során kimutatott a vas és az aranybevonat között egy rézréteget, valamint a korrózió termékeként rézoxidot is. Eddig azonban még nem sikerült a késő középkor előtti vastárgyakon ilyen, a fenti oldattól származó rézréteget a tüzaranyozás alatt megfigyelni (ANNHEUSER 1999, 22E 43f). A jövőben a sokoldalú természettudományos vizsgálatoktól várhatunk újabb ismereteket ennek a bevonati módszernek a felfedezéséhez és fejlődéséhez. A kora avar korból Keszthely-Pusztaszentegyházi-dűlőről ismerünk egy vas szíjvéget, melyet aranylemezzel vontak be; ennek felületén különböző formájú poncok nyomát láthatjuk. Sajnos nem lehet tudni, hogy ez esetben mechanikus vagy egy középréteggel ellátott diffúziós kapcsolatról van-e szó (A sír: MÜLLER 2000, 345, Abb. 4/2). Költő csupán olyan avar kori vastárgyakat említ, ahol a tárgyba beillesztett réz- vagy bronzbetétet aranyozták.

71 A fogazással díszített tárgyak közül elsősorban az öntött ezüst és bronzanyagból készült darabokat aranyozták. Míg az aranyozott bronzok lelőhelyei Pannóniától a Tiszáig találhatók, addig az aranyozott ezüsttárgyak csupán a Dunántúlról ismertek (8. kép). Az aranybevonat különböző erősséggel és minőségben maradt fenn, és árnyalatában is változó. Ez részben a fémalap ötvözetének az aranyamalgámmal való diffúziós képességétől függ, de a korróziófolyamatok is befolyásolhatták. A csanyteleki övgarnitúra kisszívégeinek ötvözete pl. erősen korrodált felületet mutat, amelyen a rendkívül világos ezüstön aranyba játszó bevonat látható (Csany/A/2: 5. kép 4). A noslaci szíjvég aranyozása igen hasonló árnyalatú, de nagyobb felületre terjed ki (Nos/14/1: 2. kép 2). Más jellegű pl. a budakalászi 696. sír bronz övcsatjának rendkívül komplex, sötétebb tónusú aranyozása (Bud/696/1). A kunmadarasi bronz szíjvégek egyike sokkal jobb minőségű bevonattal rendelkezik, mint a többi. Ennek a szíj végnek vékonyabb a keresztmetszete, és a rögzítési konstrukcióján javítási munkák nyoma vehető ki. Lehetséges, hogy e munkafolyamat kapcsán újraaranyozták (Kunm/0/6). Az aranyozás mellett a fogazott díszű leletek között néhány ezüstös bevonatú is van. Természettudományos vizsgálatok hiányában egyelőre nem lehet biztos választ adni arra a kérdésre, hogy ónozás vagy ezüstözés nyomáról van-e szó. Az általam vizsgált leletek között csupán préselt bronztárgyakat vontak be ilyen réteggel. Olyan kapszula- és övvereteken fordul ez elő, amelyek előlapját eredetileg egészen bevonták, de ma már csak részletei maradtak fenn (Bud/397/1-2; Bud/874/1-2; Csák/348/1; KÖ1/A164/1-4; Köl/B91/5-6). Előfordulásuk a Dunántúlra korlátozódik, ami említésre érdemes megegyezést mutat az ezüsttárgyak elterjedésével. Az arany- és az aranyozott bronzleletek elterjedései területe hasonló módon fedi egymást (7-8. kép). Az amalgámezüstözést, ami kémiai folyamatában a tűzaranyozással azonos, eddig még nem sikerült a középkor végénél korábbi tárgyon regisztrálni. A diffúziós kötés azonban úgy is létrejöhetett, hogy az ezüstöt egy felmelegített és érdesített fémalapra vitték fel. Az ezüstfólia tapadását, kemény vagy puha forrasztóanyagként („Hart- oder Weichlot") használt ónnal és/vagy ólommal is lehet biztosítani. Az utóbbinál, ha az ezüstfólia leoldódik, ónozott felület marad vissza (ANNHEUSER 1999, 11 ff). Mint már fentebb említettük, a közép avar kori lemezes szíjvégeken végzett vizsgálatok mutattak ki ezüstözést, azonban higany tartalom nélkül (KÖLTŐ 1982,16). Az ónozás egyszerű bevonati eljárás, mivel az ónnak alacsony az olvadáspontja, amit ólom hozzáadásával még tovább lehet csökkenteni. Az anyag 70 Theophilus Presbyter pl. nem ismerte a vas aranyozásának lehetőségét: „... (ferrum) tarnen nulla modo deauratur." (BREPOHL 1987, 291, Kap. 92). 71 Költő László szóbeli közlése.