A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

VÖRÖS Gabriella: A vaskúti szarmata halmok leletei (Adatok a szarmata koporsók és gerenda-kamrák köréhez)

kamra hozzávetőlegesen 300 cm hosszú és 100 cm lehetett, tehát valamivel nagyobb volt, mint a félegyháziak, de kisebb, mint a madarasi. Egyben viszont mindhárom lelőhely kamrái megegyeznek: méreteikben meg sem közelítik a jászalsószentgyörgyi nagyságát. Ugyanezt a képet mutatja a madarasi 658. sírban megfigyelt, falenyomatok alapján jól dokumentált, kisméretű gerendakamra nyomai is. Itt a sír alapterülete 363x221 cm volt, a kamra a dokumentáció szerint 290x 120 cm. Ebben a sírban is biztosan volt rönkfa koporsó, hiszen famaradványok is jól megfigyelhetők voltak, és a leletek között S alakú koporsókapocs szintén szerepelt. A fenti adatok számbavétele közben óhatatlanul felmerült bennem a késő szarmata telepeken a közelmúltban megfigyelt egyik felszíni háztípus képe. Nagymágocson a néprajzból jól ismert ún. talpas házak módjára épített vagy boronafalú házakat sikerült megfigyelni. Ezek jóval nagyobbak voltak, mint az Alföldről széles körben ismert földbe mélyített, szabályos formájú négyzetes vagy téglalap formájú, a telepeken gyakran előforduló alapok, ugyanakkor semmilyen alapozásra utaló nyomot nem lehetett dokumentálni, csupán a megfigyelési szinten jelentkező téglalap formájú, erősen lejárt padlókat, és a beléjük mélyedő karólyukakat (VÖRÖS 1998, 58, 6-7. kép). Az itt megfigyelt tüzelésnyomok alapján ezekben az építményekben tűzhelyek vagy kemencék is lehettek, ellentétben a kisméretű, földbe mély ítéltekkel, ahol hiányoztak a tűzgyújtásra utaló jelenségek. A méretük 4x3 méter volt, nagyon hasonló a sírokban leírt kamrák méretéhez. A település ugyanúgy a 4-5. századi, késő szarmata időszakra keltezhető, mint a gerendakamrás temetkezési helyek. Felszínre épített borona falú építmények különböző régészeti korokban széles körben előkerültek a Kárpát-medence területén. Közös jellemzőjük, hogy alapjuk sekélyen mélyedt a korabeli felszínbe, a sarkokon csapolt gerendák pedig az elegyengetett felszínen feküdtek (FODOR 1989, 31-33, 7. kép). A szarmata sírokban megfigyelt gerendaépítményekkel azonosak lehettek tehát a felszíni házak, bár szórványos adatainkból általánosítani semmiképpen nem szeretnénk. Tény viszont, hogy az alföldi szarmaták temetkezési szokásainak és sokszínű építkezési gyakorlatuk néhány eleme között azonos vonások fedezhetők fel. Az elmondottak újabb adalékot jelentenek ahhoz az elterjedt nézethez, miszerint a sír a „halott házaként" értelmezhető. Esetünkben az elhunytat koporsóstól befogadó faszerkezet tekinthető annak, amit a szakirodalom kamrának nevez. Összefoglalóan tehát: a vaskúti halmok temetkezései ugyanolyanok lehettek, mint a jászalsószentgyörgyi halmokban megfigyelt hatalmas gerendákból összerótt gerendakamrás-rönkfa koporsós sírok. A megmaradt kevés lelet alapján bizonyítani nem, csupán feltételezni tudjuk, nem csupán a hasonló szerkezetet és temetkezési rítust, hanem a gerendakamra méretét is. Az említett adatok alapján ugyanis az látszik, hogy a kisméretű kamrák összeállításához nem használtak vasalkatrészeket, tehát szögeket, vaspántokat és nagyméretű S formájú kapcsokat. Ezek kizárólag a hatalmas, egyébként nélkülük minden bizonnyal nem rögzíthető faalkotmányok elkészítésénél voltak nélkülözhetetlenek. A vaskúti halomsírok szórványos leleteinek segítségével és a temetkezési rítus párhuzamaival tehát finomítani tudjuk egyfelől a temetkezési szokások változatos képét, másfelől valószínűnek érezzük a temetkezések 4-5. századi keltezését.

2 2 A cikket Kulcsár Valéria lektorálta. Hasznos észrevételeit, javaslatait, jobbító szándékát itt is megköszönöm.