A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 8. (Szeged, 2002)

VÖRÖS Gabriella: A vaskúti szarmata halmok leletei (Adatok a szarmata koporsók és gerenda-kamrák köréhez)

ban összegzi addigra kialakult véleményét, hangsúlyozva azonban bizonytalanságát: „A vaskapcsok, fagerendák minden valószínűség szerint a halom belsejében épített sírkamra tartozékai, A vaskapcsok másik része (a kisebb méretűek) talán valamilyen koporsó deszkáit vagy ágakból, illetve vékony gerendákból összerótt nyugvóhelyet tartott össze. " A többi jelenséget csak felsorolja (hamu, emelvény, kemenceszerű üregek, ülve temetés), továbbra sem vállalkozik ezek értelmezésére, de elvetésére sem. A leletek egyik csoportja, az S formájú kapcsok, miként ez Párducznál is kitűnik, méretük szerint két csoportba oszthatók. Az egyik a kisebb méretűeké, melyek az ún. C formájúakkal együtt a 270-es évektől kezdve gyakori alkotórészei a szarmata kori rönkfa koporsóknak (DINNYÉS 1975). A vaskúti kapcsok között azonban ezeken túl szerepel egy átlagostól eltérő, 46,5 cm hosszú darab is. A többiek 15-30 cm közötti méretétől ez akkora eltérés, hogy mindenképpen indokolt megvizsgálni részletesebben, és választ adni arra a kézenfekvő kérdésre, hogy mire és hogyan használták az egyforma típusú, de különböző nagyságú darabokat. Az alföldi szállásterület legnagyobb temetkezési helyének, a madarasi temetőnek 3-5. századi sírjaiban megvizsgáltuk, hogy milyen méretű és számú koporsókapocs fordul elő a rönkfa koporsók két felének összeerősítésénél. Csak azokat a temetkezéseket vettük számba, ahol teljesen ép darabok kerültek elő: 50 sír adatát sikerült így felgyüjtenünk, melyek közül 10 halmos volt. Természetesen ennél jóval nagyobb azoknak a temetkezéseknek a száma — közöttük a halmosoké különösen —, ahol különböző formájú, tehát S, illetve C alakú kapcsok bizonyítják a koporsó meglétét a sírban. Sajnos azonban a nagyarányú rablás nem csak a csontvázakat és a körülöttük levő leleteket nem kímélte, de az esetek többségében elmozdította, sőt tönkretette a koporsókapcsokat is. Megvizsgáltuk, hogy vajon a halmos temetkezésekben kibontott S formájú kapcsok mérete különbözik-e a jelöletlen sírokban találtakétól. A halmosok közül a legnagyobb hosszúságú 25,4 cm (51. halom), illetve 25,5 cm volt (36. halom). A legkisebb méretűek pedig 14,2 cm (13. halom), illetve 13,8 cm (5. halom). Az eltérés tehát viszonylag nagy, hiszen majd kétszeres méret is előfordul e csoporton belül. Számszerűen a legtöbb koporsókapocs az 59. halomban fordul elő, az 5 db mérete 18,4-22,3 cm között mozgott. Ez annyit jelent, hogy egy síron belül egy koporsónál is változhatott a kapcsok mérete, igaz ugyan, hogy csak pár centiméteres eltérés figyelhető meg. Ugyanilyen szempontból vettük vizsgálat alá a halom nélküli, jelöletlen temetkezések és a körülárkolt - halmos (röviden: körárkos) sírok kapcsait is. (Jobb híján jelöletlen síroknak nevezzük azokat a temetkezéseket, melyek fölött a feltárás időpontjában nem észlelt halmot az ásató, illetve nem dokumentált arra utaló jelenséget. Halommal megjelöltnek tartom azokat a sírokat is, melyek körül nyitott, bejáratos árkok voltak. Bizonyítottnak fogadom el ugyanis, hogy az árkokból kikerülő földet az árok belsejében, tehát az elhunyt fölé halmozták fel, így az árok és a halom együttese szolgált a sír jelölésére. A kétfajta halomtípus között alapvető különbség van: a bejáratos árkokkal kerítettek halmai jóval kisebb átmérőjűek és alacsonyabbak voltak, mint a másik csoportba tartozók.) A legnagyobb (501. sír) 29,1 cm volt, a legkisebb (133. sír) pedig 12 cm. A legtöbb ép kapcsot a 21. sírban találtuk meg, ahol a sír két végében 2-2 darabot bontottak ki. A számok az bizonyítják tehát, hogy a kapcsok hossza nincs összefüggésben a temetkezési rítus egyik lényeges elemével, tudniillik, hogy az elhunyt fölé emeltek-e, vagy hogy milyen nagyságú halmot emeltek. A 12-30 cm közötti kapcsok funkcióját ezekben a sírokban nem a méretük, hanem a sírokban elfoglalt helyük határozza meg. Az ép darabok előkerülésekor Madarason Kőhegyi Mihály megfigyelte, hogy az in situ darabok élükkel a sír belseje felé, a sír alja felett kerülnek elő függőleges vagy közel függőleges helyzetben (KŐHEGYI 1971, 214, 3-4. kép). Megoszlásukat tekintve lehetett fej-lábnál l-l, 2-2, esetleg 3-2 db. A koporsók hosszát a sír két végében kibontott kapcsok egymáshoz mért távolsága határozza meg, ha nem maradt mérhető nyoma a fának. Mindhárom temetkezéstípusnál megvizsgáltuk a koporsók hosszát is. Legtöbbször ott tudtunk adatokat felvenni, ahol a kapcsok eredeti helyzetben megtalálhatók voltak a fejnél és a lábnál egyaránt. Csak azokat az eseteket vettük számba, ahol S formájú tartozékok voltak, néhány esetben azonban kivételt tettem, de erre minden alkalommal külön utalni fogok. A legtöbb adatot a jelöletlen síroknál találtunk, aminek kézenfekvő oka, hogy ezeket kevésbé rabolták, mint a körárkosakat és a halmosakat. Ezen kívül az arányuk is a legnagyobb a három csoporthoz tartozó összes sír számához mérten. A vizsgált esetekben kivétel nélkül l-l kapocs fordult elő, tehát a rönkfa két rövidebb végének közepén erősí-