A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)

VADAY Andrea: Gondolatok a régészeti illemtanról egy könyvismertetés kapcsán

(autochton+szarmata), s nem utolsó sorban a korszaktól. Keltezés! értékükről és a barbár festett római utánzó kerámiáról már 1986-ban megjelent egy könyv (GABLER, D.-VADAY, A.: Terra sigillata im Barbaricum zwischen Pannonién und Dacien. Fontes ArchHung, Budapest 1986), ezért nem lehet ismeretlen a könyvismertetők számára sem. Ugyancsak tájékozatlanság következtében nem tiszta Istvanovits Eszter és Kulcsár Valéria számára a besimított díszítés megjelenése a szarmata Barbaricumban, az általuk is idézett szövegben, a 193. oldalon összefoglaltuk röviden az eddigi hazai és külföldi kutatások megállapítását.

3 A Könyvismertetők számára ismertnek kell lennie, hogy az ún. csernyahovi kultúra milyen újabb formakinccsel gazdagítja a kerámia besimításos díszítését, amely a korábbi Kárpát-medencei kelta, dák, illír anyagtól részben eltér. (Erről a témáról is megjelent több orosz, ukrán, román, szlovák és néhány hazai cikk! Sőt, hajói emlékszem, Istvanovits Eszter szakdolgozata is a szarmata besimított kerámiáról szólt!) Azt azonban valóban be kell vallanom, hogy mondataink leírásakor nem foglalkoztunk azzal, hogy a kákán is csomót kereső olvasótípus mit, hogyan próbálhat meg félreértelmezni, mibe köthet bele. Egyszerűen csak közöltük a lelőhely nem kis anyagát, hogy kollegáink használni tudják. Azon kevesektől pedig, akik nem tudják haszonnal forgatni, itt is elnézést kérünk gyarlóságunkért! Gyoma után ez a második nagy „korai" szarmata telep, amely Magyarországon nyomtatásban megjelent, így nem tudtuk megtanulni másoktól a nagy szarmata telepek közlésének — I. E. és K. V. előtt ismert, számomra ismeretlen — tökéletes módját. A rádlis díszítés kérdésével kapcsolatban I. E. és K. V. idézi a kötet mondatait. Itt ugyancsak jelen folyóirat hasábjain megjelenő cikkre hivatkozunk, ahol elég részletesen igyekeztünk megmagyarázni — elsősorban számukra — hogy miben különbözik a rádlis díszítés és a készítés közben kialakult rádliszerű nyom. Ha elolvassák a gyomai kötetet, vagy csak végiglapozzák a táblaanyagát, rögtön világossá válik, hogy miért határoztuk meg a díszítés megjelenését a szarmatáknál a 2-3. századra. Saját, megjelent kutatási eredményekre csak ritkán hivatkozom, nem vagyok híve az önreklámozásnak, ellentétben Istvanovits Eszterrel, aki saját cikkére hivatkozik a bikónikus edényekkel kapcsolatban. Szerencsésebb lett volna ebben az esetben Párducz Mihály cikkét idézni, aki a hortobágy-porosháti halmos temetők értékelésénél már összefoglalta ezt a kérdést Zoltai Lajos temetőértékelését követő írásában. A feldolgozás során előfordult, hogy olyan új kutatási eredményeket is ismertettünk szerzőtársaimmal, amelyeknél természetszerűen nincs hivatkozás a korábbi irodalomra, ez teszi a kutatást kutatássá. Egy új lelőhely közlése nem mindig oldható meg ollóval és ragasztóval! A korai szannata bevándorló hullám vastag falú, keleti eredetű edényei már 1969 óta ismertek. Szövegünkben nem a mezöcsáti edényt idéztük —- amely nemcsak festett díszítésével, hanem készítési technikájával is eltér a keleti edényektől —, nem is volt szándékunkban! Nem kívánok részletesen kitérni a tányérokkal kapcsolatos gunyoros megjegyzésekre, legfeljebb ajánlhatom ezzel kapcsolatban Gabler Dénes számos — igaz római tárgyú — cikkét, ahol I. E. és K. V. megtalálhatja a kérdés részletes tárgyalását. Ugyancsak nem feladatom, hogy csak a szarmata Barbaricumban ritka — a római területen azonban előforduló — római hordóedény keltezését kifejtsem, ezt Magyarországon már 1942-ben megtette Bonis Éva. A tájékozatlanságot tükröző megjegyzések azonban fontos figyelmeztetést jelentenek, hogy nem dolgozhatunk sikerrel a régészeti korok és kultúrák leletanyagának ismerete nélkül, s főleg nem tehetjük ezt a szarmata terület esetében a római provinciális anyag és irodalom ismerete nélkül! Köszönettel veszem, hogy a germán anyaghoz más párhuzamot is ismer I. E. és K. V., feltehetően én is tudtam volna még hozni számosat, de feleslegesnek ítéltem. A távoli területek párhuzamainak említése egyébként azért fontos, mert aláhúzza, hogy az idézett lelet nem köthető szorosabban egy pontosabban meghatározható törzshöz, sajnos. Nem érzem „ tévhitnek ", hogy az előkerült ollót „germán vagy római készítménynek " minősítettem, ez az ollótípus ugyanis mindkét kultúrkörben ismert. Ha az ismertetők stílusát venném követendő mintának, azt mondhatnám, hogy hálásan köszönöm, hogy felvilágosítottak arról, hogy a juhokat feltehetően ollóval nyírták a szarmaták is, de ez nem felelne meg sem felfogásomnak, sem stílusomnak. A barbaricumi római útvonalak kérdésével kapcsolatban felhívnám a figyelmet arra, hogy 1986 és 1992 óta folytak olyan kutatások, amelyek némileg átrajzolták a barbaricumi úthálózat korábbi (1942) képét. A közeljövőben megjelenő újabb tanulmányok remélhetően megnyugtatják e kérdésben a Könyvismertetőket, ahol a témára vonatkozó — már megjelent — külföldi és hazai irodalom egyaránt összegyűjtve szerepel. A szárazföldi kereskedelem Kunow-féle időigényének számítása ugyancsak közhely, igaz a római szakirodalomban. Az üvegleleteket illető megjegyzésükre Barkóczi László, Párducz Mihály, Salamon Ágnes munkái mellett ajánlom még a Könyvismertetőknek a Közép-Tisza-vidék üvegedény-fejezetét, amely nemcsak a tárgyalt megyére vonatkozik, hanem némi kitekintést is nyújt a Barbaricum egészére, s Kiss Attila tollából 1999-ben e témában megjelent legutóbbi cikkét. Sajátos stílusuk miatt ismét egy baki csúszott be a könyvismertetésbe az akna-füstölő-szárító-aszaló stb. kemencék és palánkárkokkal kapcsolatban. Kompolt-Kistér 1999-ben megjelent (de természetesen korábban lezárt kéziratú) könyvében nem hivatkoztunk Vörös Gabriella 1998-ban megjelent cikkére, amely a „ legelső ilyen típusú 3 Istvanovits Eszter gyakornoki idejét az MTA Régészeti Intézetében töltötte, itt készült szakdolgozata is a szarmata besimított kerámiáról, amely munka során ez a kérdés „ terítékre került". Igaz, abban az időben még csak Tiszaföldvár-téglagyár közöletlen telepanyagával dolgozhatott.