A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 7. (Szeged, 2001)

BARTOSIEWICZ László: A vándorlás és a letelepedettség jellegzetességei az újhartyáni lelőhely állatcsontleleteinek tükrében

A VÁNDORLÁS ÉS LETELEPEDETTSÉG JELLEGZETESSÉGEI AZ ÚJHARTYÁNI LELŐHELY ÁLLATCSONTLELETEINEK TÜKRÉBEN BARTOSIEWICZ László Bóna István emlékének BEVEZETÉS Az Újhartyán körzetében folytatott, az M4-5 autópálya építéséhez kapcsolódó leletmentő ásatások három korszak településeinek objektumait hozták felszínre a nyomvonal mintegy 50 m hosszú szakaszára eső kisebb dombháton, amelyet egykor vízjárta terület vett körül.

1 A feltárt települések maradványai olyan, eredetileg feltehetően mobil állattartást folytató kultúrák életmódjáról árulkodnak, amelyek keletről, az eurázsiai steppe irányából több hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe. E közösségek sorsában közös volt, hogy vándorlásuk térségünk szűkebb környezetében véget ért, a továbbvonulás lehetőségének nyugaton nagyobb és erősebb birodalmak állták útját. Emiatt a szóban forgó keleti pásztornépek előbb-utóbb letelepedett életmódra kényszerültek, noha tudván tudjuk, hogy például honfoglaló őseink hosszabb ideig „puhatolták" az Európa belsejében esetleg fennálló alternatív érvényesülési lehetőségeket is. E történelmi helyzetnek megfelelően az újhartyáni lelőhely objektumai elsősorban a markomann háborúkat követő középső szarmata kori, valamivel kisebb számban 8. századi avar, elenyésző mennyiségben pedig 13. századi állatmaradványokat tartalmaztak. Meglehet, az egyes korokból származó részminták eltérő nagyságuk miatt nehezen összehasonlíthatók, újabb jelentős részadatokkal járulnak az Alföld népvándorlás és korai középkori állattartásáról kirajzolódó összképhez. A római korban Pannónia mezőgazdaságát magas színvonalú növénytermesztés és állattartás, illetve állattenyésztés jellemezte (BÖKÖNYI 1984). Ugyanakkor a dunai limestől keletre fekvő Barbaricum leletei inkább külterjes, nagyállattartó gazdálkodásra utalnak. Az itt élő, keletről érkezett szarmaták gyakran háborúskodtak a rómaiakkal, ugyanakkor kereskedelmi kapcsolataik révén a kétféle állattartás kölcsönhatásban is állhatott egymással (BÖKÖNYI 1974). A Római Birodalom bukása után a Kárpátmedencébe keletről érkező népek, köztük az újhartyáni lelőhelyen képviselt avarok, majd a letelepedettség előrehaladottabb állapotában élő Árpádkori magyarok feltételezhetően ennek a keleti állattartási formának kontinuitását képviselik annak ellenére, hogy az itt ismertetendő három korszak állatcsontanyagát évszázadok választják el egymástól. Éppen ettől a széles időhorizonttól várható azonban, hogy anyagukban a folyamatosság jegyei mellett a letelepedettség különböző fokozatai is megnyilvánulnak. 1 H. Vaday Andra és Szekeres Ágnes feldolgozása. Ezúton köszönöm kettejük, valamint az ásató, Jankovich B. Dénes lelőhelyünkre vonatkozó szíves szóbeli közléseit. A dolgozat az MTA-ELTE 01204. számú programjának keretében készült.