A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

KULCSÁR Gabriella: Kora Bronzkori leletek a Tisza jobb partján (Csongrád megye)

a román kutatás a vizsgált korszak esetében a változatos nevezéktanú Maros/Mures-, Periam-Pe­cica-kultúra Tiszától keletre eső területeire kon­centrál (pl. GIRIC 1984; CHICIDEANU-CHICIDEANU 1989, Abb. 1; SOROCEANU 1992). A folyamatosan nap­világra és közlésre kerülő szórvány leletek és hite­les Ieletegyüttesek, illetve a Tisza- és Maros-torko­latvidék természetföldrajzi sajátosságai nem feltétlenül indokolják azt a feltevést, hogy a folyó szabályozatlan medre minden tekintetben elválasz­tó szerepet játszott a Tisza két „partja" között. A Tisza jobb partján előkerült kora bronzkor 2-3. korú szórvány- és sírleletek belső kronológiá­ja nehezen határozható meg. Ennek oka jórészt a hiteles leletegyüttesek, relatív kronológiai tám­pontok hiányában keresendő, és így a kerámiatipo­lógia hagyományos módszereire korlátozza kutatá­si lehetőségeinket. Ez utóbbi módszer eredményei azonban a kora bronzkor 2-3. időszakában sem kí­nálnak végleges megoldást. Számolni kell azzal, hogy a kerámiatipológiai, stílusbeli kapcsolatok, hasonlóságok, illetve eltérések önmagukban meg­győző érvei ellenére az elkövetkező időszakban némileg módosulni fog a kutatás véleménye e kul­túrák és csoportok kapcsolatáról, mely kellő meg­alapozottsággal felvetheti nevezéktanunk átdolgo­zásának lehetőségét is. IRODALOM BÁLINT 1991 Bálint, Cs.: Südungarn im 10. Jahr­hundert. StudArch 11, Budapest 1991. BANNER 1928 Banner J. : Az ószentiváni ásatások. — Grabungen bei Ószentiván. Dolg 4 (1928) 148-243. BANNER 1929 Banner J.: Az ószentiváni bronzkori telep és temető (Második közlemény). — Die Aus­grabungen bei Ószentiván (1928). Dolg 5 (1929) 52-81. BANNER 1931 Banner J.: A Marosvidék bronzkori zsugorított temetkezéseinek sírmellékletei. — Bei­gaben der bronzezeitlichen Hockergräber aus der Maros-Gegend. Dolg 7 (1931) 1-53. BANNER 1951 Banner J.: A harmadik ásatás a hód­mezővásárhelyi Kökénydombon. (1941. augusztus 4-30.) — The third Excavation on the Kökénydomb at Hódmezővásárhely. ArchÉrt 78 (1951) 27-36. BANNER 1956 Banner, J.: Die Receler Kultur. Arch Hung 35, Budapest 1956. B ANNER-BÓNA-MÁRTON 1959 Banner, J. - Bo­na, I. — Márton, L.; Die Ausgrabungen von L. Mar­ton in Tószeg. Acta ArchHung 10 (1959) 2-140. BOGDANOVIC 1986 Bogdanovic, M.: Ljuljaci na­selje proto-vatinske i vatinske kulture. — Ljuljaci. Kragujevac 1986. BONA I960 Bona, I.: The Early Bronze Age Urn Cemetery at Kulcs and the Kulcs group of the Nagy­rév Culture. Alba Regia 1 (1960) 7-15. BONA 1963 Bona, I.: The Cemeteries of the Nagyrév Culture. Alba Regia 2-3 (1963) 1 1-23. BONA 1965 Bona, I.: The Peoples of Southern Ori­gin of the Early Bronze Age in Hungary I-H. Alba Regia 4-5 (1963-64) 1965, 17-63. BÓNA 1975 Bona, I.: Die mittlere Bronzezeit Un­garns und ihre südöstlichen Beziehungen. Arch Hung 49, Budapest 1975. BÓNA 1980 Bona I.: Tószeg-Laposhalom (1876­1976). — Tószeg-Laposhalom (1876-1976). SzMMÉ (1979-1980) 1980, 83-107. BÓNA 1992 Bona, I.: Bronzezeitliche Teil-Kulturen in Ungarn. In: Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Teil-Siedlungen an Donau und Theiss. Hrg.: Meier-Arendt, W. Frankfurt am Main 1992, 9-42. CHICIDEANU-CHICIDEANU 1989 Cändor-Chici­deanu, M. - Chicideanu, I.: Zu den Grabsitten der Periam-Pecica-Kultur. Dacia 33 (1989) 5-38. CZYBORRA 1997 Czy borra, I.: Gefässdeponierun­gen — Speise und Trank für Götter und Menschen. In: Gaben an die Götter. Schätze der Bronzezeit Europas. Seminar für Ur- und Frühgeschichte der Freien Universität, Museum für Vor- und Frühge­schichte, Bestandskataloge Band 4. Hrg.: Hansel, A. -Hansel, B. Berlin 1997, 87-92. CSÁNYI 1983 R. Csányi M.: A nagyrévi kultúra lele­tei a Közép-Tiszavidékről. — Finds of the Nagyrév culture in the middle Tisza Region. SzMME (1982-83) 1983,33-65. CSÁNYI 1992 Csányi, M.: Bestattungen, Kult und sakrale Symbole der Nagyrév-Kultur. In: Bronze­zeit in Ungarn. Forschungen in Teil-Siedlungen an Donau und Theiss. Hrg.: Meier-Arendt, W. Frank­furt am Main 1992, 83-87. CSÁNYI-TÁRNOKI 1992 Csányi, M. - Tárnoki, J.: Katalog der ausgestellten Funde. In: Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Teil-Siedlungen an Donau und Theiss. Hrg.: Meier-Arendt, W. Frankfurt am Main 1992, 175-210. EIBNER 1969 Eibner, C: Ein mittelbronzezeitlicher Gefässverwahrfund von Schrattenberg, p. B. Mis­telbach, NÖ. Zur Interpretaion der sogenanten Töp­fereiwarenlager. ArchAust46 (1969) 19-52. FEHER-ÉRY-KRALOVÁNSZKY 1962 Fehér G. ­Ery K. - Kralovánszky A.: A Közép-Duna-medence magyar honfoglalás- és kora Árpád-kori sír leletei. RégTan 2, Budapest 1962. P. FISCHL 1997 P. Fischl K.: Klárafalva-Hajdova I. Bronzkori teli település. In: Látták Trója kapuit.

Next

/
Thumbnails
Contents