A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria: Vaday Andrea – Bánffy Eszter – Bartosiewicz László –T. Bíró Katalin – Florin Gogâltan – Horváth Friderika – Nagy Andrea: Kompolt-Kistér. Újkőkori, bronzkori, szarmata és avar lelőhely leletmentő ásatása az M3-as autópálya nyomvonalán

28. sír: É-D, 54. sír: D-É-i, koponyával délnek, 68. sír: Ny-K-i irányban húzódó sírformájú beásás, 178. sír: hossztengelye É-D irányú, 209. sír: koponyával D-nek, 250. sír: amorf kupacban embercsontok, 254. sír: ÉÉNy-DDK, 286. sír: ÉÉNy-DDK tájolású, kissé szabálytalan négyzetes. Csontok nem voltak a gödörben. A szarmata telep értékelése A szerzőknek a kerámia készítésének rejtelmeiről szóló didaktikus bevezetője kapcsán figyelmet érdemel a „vályogtégla" fogalma. A néprajzi szakirodalomból megtudhatjuk, hogy a vályog pelyvás sárból vetővel készített agyagtégla. Ha kiégetik, akkor lesz belőle tégla. De vályogtégla egyszerűen nem létezik, ilyen fogalom nincsen. Éz persze a lényeget nem érinti. Sokkal komolyabb gondot jelentett számunkra az az egész fejezetben általános új — és aligha követendő — szokás, hogy a szerzők ex cathedra kijelentenek dolgokat anélkül, hogy megtudhatnánk, mire alapozzák azokat. így: A szitált kaviccsal soványított főzőedény „Pannónia szomszédságában már a Kr. u. 2. század második felétől feltűnik a korongolt anyagban. A római export edényeknél gyakrabban, a helyi egykorit fazekas termékeknél ritkábban fordul elő. " (181-182. o.). Valójában jelenleg nincs adatunk arra, hogy ez a kerámia pontosan mikor és melyik területről terjed el a barbárok körében. Sok esetben a barbár és római áru megkülönböztetése is bizonytalan ma még. „Eltérően a későszarmata-hunkori (sic!) festett szarmata kerámiától a korai festett anyagnál ismeretlen, hogy a festést még külön simítják, vagy fényezik A Kárpát-medencei kora- és középszarmata időszakban a piros festés kelta illetve római hatásra jelenik meg, főleg a tálakon és gömbtestű edényeken. Mindkét esetben gyakori, hogy a római edényformát is utánozzák a festett edények Ugyanebben az időszakban a szarmata lelőhelyeken kisebb számban megtalálható a provinciális eredetű festett kerámia is. " (183. o.). Ezek után nem kis meglepetéssel lapoztunk a 194. oldalra, ahol megtudhatjuk, hogy Kompolton „tíz festett római tál és korsó töredéke" értékelhető, az azonban nem derül ki, hogy a 11 festett barbár közül vagy ahhoz képest (ld. 183. oldal!). „Pannoniában a besimított díszítés kelta hatásra jelentkezik a kora római időszakban, de általánossá a későrómai (sic!) időkben válik főleg a limes körzetében a betelepített barbár és helyi római keramikus szokás ötvöződéseként. A barbaricumban általános, igen magas számban fordul elő már a 2. századi anyagban. Megjelenése a szarmata fazekasságban egyaránt tulajdonítható kelta és dák hatásnak. " (183. o.). A besimított kerámia eredete mind a római, mind a barbár területen ma még erősen vitatott. „...a korábbi szarmata fazekas hagyomány mellett megjelenik az ún. csernyahovi besimított díszítésmód. " (183. o.)Nem világos, honnan tudják a szerzők, hogy épp csernyahovi besimításról van szó, és egyáltalán mit értenek e kategórián. A „rádlis díszítés" (sic!)... „apannóniai római kori kelta anyagban szokásos ". A szarmata anyagnál nehéz eldönteni, hogy a rómait utánozza-e, vagy az elsimításkor véletlenszerűen keletkezik (184. o.). A kérdés felvetése itt már csak azért is furcsa, mivel előzőleg a szerzők hosszan leírták, hogy a kompoltiaknál felületkezelés általában nincs (183. o.). Szerintük e díszítésmód a szarmatáknál 2-3. századi. E keltezés alapja itt sem derül ki. „A bevándorló szarmaták keletről hozott edényei között lényegesen nagyobb arányban fordultak elő palackok. "(186. o.) „A keletiekkézzel formáltak, falukvastag, az agyag zsíros, sokszor fényezett. " (36. j.). A 37. jegyzetben a szerzők is visszakoznak némileg, megjegyezve, hogy a bevándorló szarmaták kerámiaanyagáról csak a szórványos sírkerámia alapján van ismeretünk. Nem teljesen világos, hogy milyen palackokra gondoltak ezek után. Amennyiben a mezőcsáti kora szarmata temető 56. sírjából előkerült típusra, akkor magyarázatra szorul, mire alapozzák a szerzők a Vaday Andrea mezőcsáti publikációjához képest alapvetően új elképzelésüket (VADAY 1984, 172). A tányér hiányzik a „barbár étkezési kultúrából" (186. o.). Felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben mit kezdhettek az importált tányérokkal. Hadrianus-kori Szeged környéki szórvány hordóedény (40. j.). Mivel egyfelől szórvány, másfelől ritka mind a tartományban, mind a barbaricumban (187. o.), honnan lehet tudni, hogy Hadrianus-kori? A bikónikus edény „általában a későszarmata (sic!) anyagban terjedt el nagyobb számban, de már a 3. századtól megtalálható főleg a germán lakta terület szomszédságában." (187. o.). A szerzők két csoportba sorolják a bikónikus edényeket. Fenti megjegyzésük az elsőre vonatkozik. Véleményünk szerint a germán terület szomszédságában éppenséggel a második csoport képviselői fordulnak elő (keltezésükre és elterjedésükre ld. ISTVÁNOVITS 1993,19-20,5. tábla). „A kései anyagban csernyahovi hatásra terjed, a keletről érkező szarmatákhoz köthető, akikre hatott a gót (sic!) kerámia művesség. " (41. j.). Az edények csernyahovi — különösen gót — eredetét egyelőre senki sem igazolta. A germán anyag értékelése során az esetek túlnyomó többségében a párhuzamokat a kelet-szlovákiai Przeworsk-kultúra köréből említik, de szóba kerülnek analógiák a Wielbark-kultúrából is (190-191. o.). Valójában az idézett kerámia-díszítésmódok a germán fazekasságban általában megtalálhatók. Analógiák tehát akár még távolabbi területről is sorolhatók. Ugyanakkor aligha valószínű — a lelőhely topográfiai helyzete alapján —, hogy ilyen távoli vidékről kerültek volna ide cserepek. Helyesebb lett volna figyelembe venni a szvéb terület (ezen belül is Nyugat- és főként Közép-Szlovákia) anyagait, ahol az adott díszítések természetesen ugyancsak széles körben elterjedtek (összefoglalóan ld. pl. BENINGER 1937, illetve J. Tejral, T. Kölnik, K. Elschek, V. Varsík stb. publikációit.) Az olló germán vagy római készítmény (191. o.). Ugyanazzal a széles körben elterjedt tévhittel állunk itt szemben, amivel a fésűk esetében is gyakorta találkozunk. Más dolog, hogy egy tárgyat rituális okokból elhelyeznek-e vagy sem a temetkezésben és megint más, hogy ugyanezeket a tárgyakat ismeri vagy használja-e egy nép.