A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

KOREK József: Életem s korom. Irodalmi hivatkozásokkal és jegyzetekkel ellátta: Anders Alexandra és Kőhegyi Mihály

bába, ott székelt Foltiny mint díjtalan gyakornok, 12 harmadéves, és nézegettem a vitrinben levő, soha be nem zárt szemléltető anyagot, a sesklói csere­pektől kezdve a jazig kerámiáig. Mellette volt az előadóterem, amely — ha a főiskolások nem jöttek a kötelező tanárképzős órákra — kongott az üres­ségtől. Az előtérben volt a fotó-felvevőhely, ahol Broda Sándor készítette a felvételeket, onnan nyílt a sötétkamra, ahonnan hunyorogva ki-kilépett. 13 Könyvért a könyvtárszobába kellett menni, ami a folyosóról szembe nyílt, központi helyen állt, mint a falusi templom az országútról nézve, a ten­gelyben. Széli Márta, vékonylábú, fekete, vézna nő, adta ki a könyveket. A könyvtárból nyílt a pro­fesszori szoba, körben könyvekkel, sarokra nyíló, két nagy ablakkal. Bőrdívány és két öblös karos­szék állt a kis, kerek asztal mellett. Az adjunktusi szoba a folyosóról nyílt, de volt átjárója a pro­fesszori felé is. Akkor már Párducz székelt benne. Itt is volt könyvtár, és az anyagnak, amivel éppen foglalkozott, üveges szekrények. Ebből nyílt a 3 gyűjteményi szoba, amelynek a folyosóra nyíló be­járata be volt zárva. Később az első szobát kinyi­tották, ebben rajzolt Kopasz Márta, a grafikus. 14 Az utolsó terem a folyosóról nyílt, kőlappal borí­tott, ez volt a laboratórium. A bal oldali részen egy beugró, a földrajzi tanszék egyik bejárata. Volt még egy gangra nyíló kijárat, amelyen keresztül a professzori lakásokat lehetett megközelíteni. Ab­lakai a Zerge utcára néztek. A III. emeleten Kogu­tovicz Károly, 15 a II.-on Banner János, az I.-n Förster Gyula lakott. 16 A húsvéti szünetben részt vettem az első terep­bejáráson. 17 A Nagytatársánc átvágása volt beüte­12 „ Pistát — érettségi elnök lévén Szentesen — egyenesen ő [t. i. Buday Árpád] csábította Szegedre, minden anyagi támoga­tást megígérve — és meg is adta neki, nem is érdemtelenül. " — írja Banner János (BANNER 1990, 163). Foltiny István 1951 óta az USA-ban élt, ahol aprincetoni egyetemen tanított. A közelmúltban hunyt el. 13 Buday Árpád már 1924-ben sürgette egy „laboratóriumi, preparáló, fényképész és raktári helyiség kialakítását" (CSML VIII. 16. SZRI 1. d. 7. ir. 47/1924-25). Két év múlva (1926 tavaszán) így ír: „Már a diapozitívek készítésénél, a jövőben pedig a preparálási munkálatoknál feltétlenül szükségünk lett volna és még inkább lesz a jövőben, ahhoz értő altisztre. Ezért vol­tam bátor azt javasolni annak idején, hogy olyan ember kinevezése engedélyeztessék aki míg egyfelől a szolgai teendőket ellátja, másfelől meg tud felelni azoknak a követelményeknek, melyeket egy laboránssal szemben támasztunk. Meg is ne­veztem, hogy a betöltetlen II. oszt. altiszti állások egyikére Duka Péter alkalmazását kérem. " (CSML VIII. 16. SZRI 1. d. 1 ir. 281/1924-25). Sürgeti a kinevezést, mert az intézet új helyre költözik és kell a munkás kéz (CSML VIII. 16. SZRI 1. d. 6. ir. 48/1924-25). Még a miniszternek is ír ebben az ügyben (CSML VIII. 16. SZRI 1. d. 5. ir. 9/1924-25). Az Intézet 192 7/28. évi állapotá­rólszólójelentésében örömmel jelenti: „ Laboratóriumunk, melynekvízvezetéke nincs, még mindig sok kívánni valót hagy maga után, de sötét kamránk, melynek vízvezetékét a gazdasági hivatal ez évben megcsináltatta, ma a legkényesebb fény­képezési munkák elvégzésére is alkalmas. " (CSML VIII. 16. SZRI 4. d. 8. ir. 44/1928-29). Újra ír a miniszternek: „ ... szükségünk volna még egy altisztre, mert a mostani egyetlen altisztünk a laboratóriumi és szolgai teendőket végzi s mivel a laboránst (diapozitívek készítése, preparálás stb.) teendők éppen eléggé igénybe vesznek egy embert, a szolgai teendők ellátásával valóban túl van terhelve. " (CSML VIII. 16. SZRI 4. d. 8. ir. 52/1928-29). Miként intéződött el a dolog, nem tudjuk de hogy 1935-ben Broda Sándor már az Intézetben dolgozott, az bizonyos (BANNER 1990, 119, 132, 147, 176, 184). Itt maradt haláláig (1945). 14 Kopasz Márta (191 /— J a szegedi egyetemen a grafikai lektori állást töltötte be 1937-től kezdődően (SZELES! 1975,195). Dol­gozott a Régészeti Intézetnek is. „ Most már két Mártája is volt az Intézetnek és ami a munkát illeti, mindkettő Márta volt. De a kettő közt ég és föld különbsége. Széli Márta rendes és szelíd, a másik beképzelt és gőgös, művésznő. " (BANNER 1990, 168; lásd még: SZELES1 1975, 193-195, 213, 237, 287, 290-292, 325, 335; SEREGÉLYI1988, 329). 15 Kogutowicz Károly (1886-1948) geográfus. 1923-tól a szegedi egyetemen az általános és összehasonlító földrajz pro­fesszora (KENYERES 1967-19811, 948). 16 Korek József rosszul emlékezett a névre. Valójában Förster Aurélról van szó, aki 1928-tól a szegedi egyetem klasszikafilo­lógia tanszékének rendes tanára volt (MARÓTHI1962; GULYÁS-VICZIÁN1939-1995IX, 572-573; KENYERES 1967-19811, 534-535; Szabad Nép 1952. júl. 22.). Förster Aurélt bízta meg Buday Árpád élete utolsó napjaiban a Régészeti Intézet vezetésével (BANNER 1990, 131). 17 Banner János 1940. június 21-én levelet írt a 6. Hadtest Parancsnokságának Debrecenbe: „Alulírott tisztelettel kérem a Tekintetes Hadtest Parancsnokságot, hogy Korek József Bölcsészettan hallgató részére Békés, Jász-Nagykun, Szolnok, Bi­har és Hajdú vármegyék területén 1940. július 15-30 közötti időben való tartózkodást és ezen megyék 1:5000 térképének használatát engedélyezni szíveskedjék. " (CSML VIII. 16. SZRI 14. d. 9. ir. 393/1939-40). Tudtunkkal ez Korek első felbukkanása. „A megjelölt területen való tartózkodás tanulmányi okokból történik és célja a sánckutatás. " A hadtestparancsnokság az adatok kiegészítését kéri, mire Banner János megküldte Korek József születési idejét, helyét, vallását, anyja nevét, lakcímét (CSML VIII. 16. SZRI 14. d. 12. ir. 423/1939-40). Már ezelőtt kérte a M. kir. V. honvéd hadtestparancsnokságtól, hogy Korek Jó­zsef bölcsészettan hallgató Csongrád-Arad-Csanád megye területén 1940. július 15-30. közötti időben az 1:75 000-es tér­képet használhassa. A katonaság „részéről észrevétel nem merült fel" (CSML VIII. 16. SZRI 14. d. 12. ir. 403/1939-40).

Next

/
Thumbnails
Contents