A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

PASZTERNÁK István: Árpád-kori falu és temető Szentes-Szentilona-dombon

Egy esetben „ülve" — helyesen valószínűleg zsugorított helyzetben — eltemetett halottról szól a laikus találók beszámolója. Az adatot lejegyző Hegedűs Katalin e sírt — nyilván befolyásolva a csontok közeléből előkerült őskori cserepektől — újkőkorinak vélte. Feltételezését gyengíteni látszik, hogy sem itt, a domb északi peremén, sem annak más részein ezidáig nem került elő hiteles, valóban a neolitikumba keltezhető sír. Nem adhatnak támpontot a temetkezés(ek) keltezéséhez a csontok körül előkerülő neolit cserepek sem. Az újkőkori telep rétegei az egész dombot fedni látszanak, vagyis bárhol leásva bizton számíthatunk arra, hogy e korszakból származó cserepekre, réteg(ek)re bukkanunk. Véleményem szerint a megfigyelésnek másik magyarázata is lehetséges. Abból kiindulva, hogy a lelőhelynek fent jelzett részén előkerült temetkezések bizonyítottan vagy feltételezhetően Árpád-, de legalábbis középkoriak voltak, fel kell vetnünk, hogy a szóban forgó, zsugorított helyzetű váz is e korból származik. Zsugorított helyzetű temetkezések, ha nem is nagy számban, de előfordulnak mind honfoglalás, mind Árpád-kori temetőinkben (TETTAMANTI 1975,101).

44 Nem kivétel ez alól Szentes környéke sem. A szentes-borbásföldi honfoglalás kori temető 18. sírjában (RÉVÉSZ 1996, 302), a Szentes-Szentlászló, Tárkány Szűcs Imre földjén feltárt temető 71. sírjában (SZÉLL 1941, 238), a Szentes-Szentlászló, Kánvási Sándor földjén előkerült temető 2. sírjában (SZÉLL 1941, 245) éppúgy megtaláljuk ezt az e korban különlegesnek számító rítust, mint a közeli szegvár-oromdülői temető 239., 275. és 785. temetkezéseinél (BENDE-LÖRINCZY 1997, 225-226). E meggondolások alapján valószínűnek tartom, hogy a szentilonai zsugorított helyzetű csontvázat az Árpád-korban temették el. Szintén ismert, de nem túl gyakori temetkezési szokás Árpád-kori temetőinkben a tégla sírba helyezése. A vázak mellé, a sírgödörbe helyezett téglát tartalmazó sírok katalógusát és e rítus értékelését legutóbb Kovács László készítette el (KOVÁCS 1998, 26-42). Nem a teljesség igényével készített, mégis az eddig ismerteknél jóval bővebb adattárába 152 téglás sírt vehetett fel, zömében az Alföldről. A Kovács László által felállított csoportok közül az V. számúba kerültek azok a sírok, melyekben — a szentilonai 3. (1960) sírhoz hasonlóan — a váz fejénél és lábánál helyeztek el 1-2 egész vagy féltéglát.

45 A szentilonaival együtt összesen nyolc ilyen temetkezést ismerünk. Közülük egy felnőtt férfi, egy felnőtt nő temetkezése volt, a szentilonai, szintén felnőtt egyén nemét nem ismerjük. A többi sírban ismeretlen nemű gyermekek nyugodtak. A sírokból előkerült leletek — II. István H47a típusú denára, bronz varkocskarika, üveggyöngyök — nem alkalmasak e temetkezési szokás pontosabb keltezésére, és a melléklet nélküli szentilonai sír sem használható fel erre. Kovács László a téglás temetkezések e válfaját — és általában a téglás temetkezéseket — bizonytalan 10. századi kezdetek után, zömében a 11-12. századra keltezte, feltételezve, hogy e halottas szokás gyakorlása valamilyen mértékben minden bizonnyal a 13. században is tovább folyhatott. A szentilonai temető egyetlen előkerült ékszertípusa a bronzhuzalból készített, kisméretű, S végű karika. E több változatban ismert ékszertípus a Kárpát-medencében a 10. század utolsó harmadábanjelent meg a női viseletben. Egy több évtizedes átmeneti periódus alatt, fokozatosan váltotta fel az addig használt sima huzalkarikát és vált Árpád-kori köznépi temetőink vezérleletévé (SZŐKE 1962, 87). Utóbbi váltás az ország különböző területein eltérő időpontokban ment végbe, közülük is legkésőbb az Alföldön. Vidékünkön az S végű karikák 10. századi előfordulásai igen szórványosak, de ritkának számítanak az I. (Szent) István (997-1038) korára keltezhető példányok is. Tömeges elterjedésük a 11. század közepétől számítható (MESTERHÁZY 1965, 104). Nagy valószínűséggel ezen időszakot számíthatjuk a szentilonai S végű karikás sírok post quemjének is. Az Árpád-kor folyamán végig használatban maradt ékszernek az évszázadok során több formai, szerkezeti változata jelent meg. E különféle variánsok között már all. században feltűntek a vastag karikájú, később a szélesre kalapált, bordázott S végű, illetve nagyméretű karikájú típusok is. Ezzel egyidőben azonban továbbra is használták az alapformának tekinthető, kisméretű, vékony huzalból hajlított S végű karikát is, végig az Ár44 Az Árpád-kori rendellenes temetkezések legkiválóbb összefoglalása: SZABÓ 1976. 45 Ecsoportba sorolható temetkezések, illetve sírok ismertek a Zenta/Senta (Yu)-Paphalmi 96. sírból (FOLTINY1-KOREK1946, 157), a téglás-angolkerti I. sírból (GAZDAPUSZTAI 1964, 118), a békéssámson-cigándi 3. sírból (OLASZ 1959, 6), a csepreg-szentkirályi 159. sírból (KOVÁCS 1998, 29), a Kamut-Molnár-tanyai 12. sírból (SZATMÁRI 1997, 49), a Kardos kút-Hatablak-Kápolna-dűlői 16. sírból (OLASZ 1956, 66, 2.j.), illetve a kaszaper-templomhalmi 319. sírból (BÁLINT 1938, 140, 179).