A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

Duna túlpartján élő riválisaikat félreállítsák. Ez harcok sorozatához vezetett, melyekben a gepidák csak érintőleg vagy egyáltalán nem vettek részt, melyek következtében szétesett a nedaoi koalíció, egyszersmind megszűnt a gepida hegemónia az egykori Attila-birodalom földjén. A széles, bizánci támogatással létrejött szkír-szvéb-szarmata-gepida-rugi szövetség sem tudott 469-ben semmit sem tenni a keleti gótok ellen, és alulmaradt a Bolia folyó melletti csatában in Pannoniis, elképzelhető, hogy az Ipoly folyó mellett vagy ennek dunai torkolatával szemben (Jordanes, Getica LIV,277-78; Priskos, fragmenta 35; LAKATOS 1973, 291; WOLFRAM 1990, 265; POHL 1980, 266; SCHMIDT 1941). A keleti gótok az ellenfeleikkel szembeni sikereket visszavonuláshoz használták fel; főseregük a balkáni provinciába vonult, ahol jobb esélyek mutatkoztak a karrier megteremtéséhez (473); más gót csoportok, mint Odowakar kísérete is, Itáliába mentek. A gepidák ismét hátramaradtak, de így befolyásukat ki tudták terjeszteni Pannónia egyes részeire. Mindenekelőtt elfoglalták az egykori császárvárost, Sirmiumot, ahol most gepida királyok rezideáltak (Malalas XVIII; Theophanes, Annus Mundi 6032). Pannóniának ezen a részén még létezett bizonyos infrastruktúra, főleg 'óriási gabonatárolók, melyek tele voltak a városoknak szánt készlettel', vaga horrea copiis urbium referta, mint Ennodius (Panegyricus § 34) 488-ban tudósít. A Theoderich erőfölényben lévő keleti gótjaival fennálló konfliktus persze meghatározó maradt. A keleti gót király serege 488-ban felkerekedett az Al-Dunától, hogy Kelet-Róma megbízásából Odowakar ellen vonuljon. A gepidák az Ulca folyónál elzárták az éhségtől és járványtól szenvedő gótok előtt az utat. Ezt a folyót, mely Ennodius szerint (Panegyricus § 28) „a gepidák védőpajzsaként" szállásterületük egyik oldalát határolta, szintén nem lehet egyértelműen azonosítani, de többnyire a Vuka-Hiulca palus-ként értelmezik (WOLFRAM 1990, 280; POHL 1980, 291 skk.; Panegyricus ed. Rohr 216 sk., 27. j.), akkor is, ha a keleti gótok ezt a folyót csak Sirmium után érhették el. Mindenesetre Theoderich serege a mocsaras terület ellenére legyőzte a folyónál állomásozó gepidákat és megszerezte élelmiszerkészleteiket, ahogy az Ennodius retorikus előadásában (Panegyricus §§ 28-34) olvasható. Thraustila király elesett. A győztes keleti gótok elvonulása után a gepidák birodalma két részre szakadt. Sirmiumban 500-ban, talán már keleti gót fennhatóság alatt, Thraustila fia, Thrasarich uralkodott, míg alii Gepidáé Gunderith vezetése alatt a Tiszánál éltek. Theoderich 504-ben Thrasarichnak a tiszai gepidákkal szembeni intempestiva familiaritas-àbm elegendő okot látott a háborúra; Thrasarich harc nélkül elmenekült Sirmiumból, mely gót fennhatóság alá került (Ennodius, Panegyricus §§ 60-62; Cassiodorus, Chronica ad anno 504; WOLFRAM 1990, 321; POHL 1980, 293 sk.). Gót uralom alatt maradt egy gepida csoport, melyet Theoderich 523-ban Galliába telepített át, amint az Cassiodorus két leveléből (Variae V, 10-11) is kiviláglik. Theoderich halála után a gepidák megkísérelték Sirmium visszahódítását, amit legutóbb (530ban) egy, Witiges vezetése alatt álló gót hadsereg hiúsított meg (Prokopius, De bello Gothico 1,3,15 sk.; Cassiodorus, Variae XI, 1; WOLFRAM 1990, 323). Sirmium csak a gót háború kitörése után lett ismét a gepidáké, és az Illyrícum felé irányuló gepida rablóhadjáratok felerősödtek (Prokopius, De bello Gothico 111,33; Iohannes Lydus 111,32). Justinianus a közelben, Singidunum környékén telepítette le a herulok egy csoportját. A gótok kivonulása és más konfliktusokba való bonyolódásuk még egyszer megerősítette a gepidák helyzetét a Közép-Dunavidéken. Gepidák és langobardok A Kárpát-medence nyugati részében a gepidák már a 6. század eleje óta szemben álltak egy új néppel, a langobardokkal, akik fokozatosan kiterjesztették befolyásukat a Bécsi-medencétől a Duna mentén lefelé, és hamarosan felváltották a gepidák előző szomszédait és riválisait, a keleti gótokat. Eleinte teljesen barátiak voltak a kapcsolatok, melyeket Wacho langobard király Austrigusa gepida királylánnyal kötött házassága is jelez; mindkét, e házasságból született leány később frank királyhoz ment feleségül, Wisigarda Theudeberthez, Walderada pedig Theudebaldhoz, később Garibald bajor herceghez (Origó gentis Langobardorum, 4; Paulus Diaconus 1,21; Gregorius Turonensis, IV,8). Közös érdekek főleg a Theoderich királlyal szövetséges herulokkal szemben álltak fenn Rodulf idején, akik felett a langobardok 508 körül megsemmisítő győzelmet arattak. Egy herul csoport először a gepidákhoz csatlakozott, de gepida túlkapások miatt hamarosan továbbment Bizáncba (Paulus Diaconus 1,20; Prokopius, De bello Gothico 11,14). A gót háború kitörése a közép-dunai viszonyokat is ismét megmozgatta. A gepidák, akik az Imperium elleni hadjáratokban korábban alig tűntek fel, többször betörtek a gyengén védett Illy-