A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 6. (Szeged, 2000)

NAGY Margit – NEUMANN, Günter – POHL, Walter – B. TÓTH Ágnes: A gepidák

1976; KOVRIG 1979; HASELOFF 1981; HASELOFF 1990). A Szolnok környéki újabb lelőhelyek közül a Zagyva-parti kisebb temetőrészlet (nyolc sír) a sorostemető-horizont korai szakaszát képviseli (egy teljes fegyverzetű férfisírral és ékszeres női temetkezéssel (CSEH 1989; CSEH 1990). A temetők lelőhelyei szerint a legsűrűbben lakott terület az 5-6. század fordulóján és a 6. század első felében Szentes környéke volt. A berekháti temető a Tisza folyó mellékágaitól védett magasparton feküdt. A 306 sírból és számos szórványleletből álló temetőben (3. kép) a fegyveres férfisírok jelentős számából arra lehet következtetni, hogy a település népe fegyveres szolgálatot teljesíthetett a Tisza átkelőhelyénél. A temető népének vezetői teljes fegyverzetű (kardos-pajzsos-lándzsás) nemesek voltak. A szentes-nagyhegyi temetőt a szarmata kortól az avar korig használták. A 79 sírós gepida temetőben a gazdag női temetkezések dominálnak, melyeknek jellegzetes leletei a sasfejes övcsatok (2. kép 1-2). Kiemelkedő jelentőségű a 84. sír leletegyüttese (egyenlőkarú fibula I. germán állatstílusú díszítéssel, ezüstveretes-csüngős cingulum, ezüst ereklyetartó Stb.

4 (CSALLÁNY 1961; BÓNA 1976; BÓNACSEH-NAGY-TOMKA-TÓTH 1993; a melléklet nélküli sírokról, mint avar koriakról: HOREDT 1981). A szentes-nagyhegyi kelet-skandináviai eredetű fibula és a hasonló díszítésű gyulai díszcsat a Tisza-vidéki gepida királyság északi kapcsolatainak bizonyítéka (ARBMAN 1945; WERNER 1949; WERNER 1977). A szentes-kökény zugi 74 sírós temető és a „bökénymindszenti" temető népe a Tisza-Körös torkolatánál halászatból és állattartásból élő kisebb közösség lehetett (CSALLÁNY 1961; BÓNA-CSEHNAGY-TOMKA-TÓTH 1993). A Tisza-vidéki szállásterület másik sűrűn betelepült része Hódmezővásárhely környéke. A lelőhelyek közül a gorzsai temető, a dilinkai és a solt-paléi sírok, valamint a Kishomokon feltárt 109 sírós temető érdemel említést. A kishomoki temető népének katonai vezetői teljes fegyverzetű (spatha, sax, aranygombos pajzs, lándzsa) nemesurak voltak

5 (CSALLÁNY 1961; BÓNA 1976; NAGY 1984). A Maros folyó déli partján két nagyobb település létesült, melyeknek temetőit ismerjük. A Szőreg mellett feltárt 160 sírós temetőben („A" temető) a fegyveres férfiakat a temető középső tengelyében temették. A legkésőbbi férfisírok között lovastemetkezések is előfordulnak. A temető déli és nyugati szélén avar kori sírok (köztük 20 fúlkesír) található. (CSALLÁNY 1961; NAGY 1983; HOREDT 1985; KISS 1992). A kiszombori „B" temető (144 gepida sír) fegyveres rétegét a lándzsás harcosok jelentették. A temető antropológiai anyagában a nordikus rassz uralkodó; mesterséges koponyatorzítást 21 esetben állapítottak meg (BARTUCZ 1936; CSALLÁNY 1961). A gepida koponyatorzítás elterjedési térképe: CSEH 1990. A Tisza-vidéki szállásterület 5. századi központjának meghatározására a mezőberényi leletek elemzése alapján történt kísérlet (KISS 1991). A régészeti leletanyag szerint a Tisza-vidéki gepidák kereskedelmi és személyes kapcsolatokat tartottak a skandináviai germánokkal (ARBMAN 1945; WERNER 1949; HASELOFF 1981; HASELOFF 1990), az itáliai keleti gótokkal (BIERBRAUER 1975), a krími gótokkal (AMBROZ 1968; AMBROZ 1988), a pannóniai langobardokkal (WERNER 1959; BÓNA-CSEH-NAGYTOMKA-TÓTH 1993), a thüringekkel (MESTERHÁZY 1984), az alemannokkal (WERNER 1962), a frankokkal (BÓNA-CSEH-NAGY-TOMKA-TÓTH 1993). A bizánci kereskedelem révén mind az erdélyi, mind az alföldi gepida kultúrát jelentős mediterrán hatás is érte (WERNER 1950; BÓNA-CSEH-NAGY-TOMKATÓTH 1993; KAZANSKI 1994). A települések (B. T. A.). A Tisza-vidéken az elmúlt száz esztendőben feltárt nagy sírszámú temetőkhöz elméletileg nagy, zártabb, sűrűn beépített falvaknak kellene tartozniuk, ilyeneket a közelükben azonban mindeddig nem találtak. A terepbejárások tanúsága szerint a gepidák települési képére inkább a szórtabb települések, tanyacsoportok, illetve a magányos tanyák a jellemzők. Az Alföldön és Erdélyben a rendelkezésükre álló nagy területeknek csak kisebb részét népesítették be és azt is igen egyenetlenül. A Tisza és a Körösök vidékén szinte csak a sűrűn vízfolyásos területeket részesítették előnyben, míg a szárazabb, füves hátságok kihasználatlanok maradtak. Az egykori vízfolyások kanyarulatait néha „gyöngyfúzérszerűen" követik az apróbb lelőhelyek (távolságuk: 100-1000 m), máshol pedig a vizes térszínből kiemelkedő hátságokon alkotnak laza csoportokat

6 (B. TÓTH 1987; B. TÓTH 1991; BÓNA-CSEH-NAGY-TOMKA-TÓTH 1993). Feltűnő, hogy a Tisza-Maros-Körösök közén, a gepida szállásterület egyik súlypontján jóval keve4 Nagy M.: Régészeti adatok a Közép-Tisza-vidék 5-6. századi történetéhez. Doktori disszertáció. Budapest 1970. 5 Ld. előző jd 6 B. Tóth A.: Gepida telepek az Alföldön. Doktori disszertáció. Budapest 1983.