A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

VISTY Lilla: A Gizella-kereszt ötvösszemmel

vett tokos foglalatokon kívül, melyek a kereszt szárainak szegélyét díszítik, a szárvégeken még feltűnőbbeket, mívesebbeket láthatunk. Ezek nagy része a tokos foglalatok karmos változata kétfajta kivitelben, és egy leveles fajta, melynek formája esetünkben szőlőlével alakú. A szárvégek központjaiban liliomos, emeletes-tokos foglalatokat láthatunk, ezek felépítése komplikált, köveik is a legnagyobbak, amiket a keresztre eredetileg felszereltek. Elkészítésük részben hasonlít a fentebb már leírtakhoz: az előre legyártott gyöngydróttal ellátott lemezcsíkból — melynek magassága a kereten körbefutó kis ékkövek foglalatainak magasságával kb. azonos —, foglalatot készítettek, majd a kész foglalat köré egy kb. megegyező magasságú gyöngy drótos lemezcsíkot hajlítottak — melynél a gyöngydrót a belső oldalon van —, sarkait szögletesebbre hajlítva, és — mint a foglalatot — összeforrasztva. A foglalat alá, a négy sarkába, a sarkok görbülését követve kis lemezdarabokat vagy nyitott zsanérokat forrasztottak, magasságukat úgy megválasztva, hogy a foglalat a követ központi szerepének és nagyságának megfelelően foglalja. A liliomos karmocskákat elkészítésük után, melyeket négyszög metszetű huzalból kalapáccsal és reszelővel dolgoztak ki, a befelé gyöngydrótos keret külső oldalainak közepére forrasztották, majd a kis cölöpökkel ellátott foglalatokat ezek közepébe helyezték úgy, hogy a liliomok szárai a gyöngydrót-koszorút érintsék, majd ezeket is összeforrasztották egymással. Amikor ezzel elkészültek, újra gyöngy drótot vettek, és ezt az alap köré hajlítva leszabták, fugáját összeforrasztották, majd az alap köré illesztve odaforrasztották. Díszítésként az alsó keretek négy sarkába egy-egy félkör alakúra hajlított huzaldarabot forrasztottak fel úgy, hogy ezek íve az alsó gyöngy drótos foglalatcsíkot átívelje. Ebből a foglalattípusból négy darabot találunk, melyek a szárvégek központjait alkotják. A tokos foglalatok másik, az előbbinél egyszerűbb változatai a liliomos-tokos foglalatok, melyek elkészítési módja a gyöngy drót-keretes tokos foglalatokétól csak abban tér el, hogy a foglalat elkészítése után annak négy oldalára, kívülről liliom alakúra kidolgozott karmocskákat forrasztottak, tehát ezek nem a foglalat lemeze és a gyöngydrót-keret közé vannak bedolgozva, mint az emeletes foglalatoknál. Ezek az ovális köveknél a leghosszabb és legrövidebb átmérőnél, a szögletes köveknél az oldalak felezőjénél, a kerekeknél egymásra merőleges átmérőknél helyezkednek el, egymással szemben. A liliom formájú karmocskáknak nem csak a díszítés szempontjából van jelentőségük, hanem tartó szerepük is volt, mivel a foglalat lemezének pereme annyira alacsony, hogy önmagában nem alkalmas a kövek szilárd befogására. A szárvégeken található szőlőleveles foglalatok készítése a legnagyobb valószínűség szerint sajtolószerszám segítségével készült. Erre a megállapításra a levelek felépítésének, formájuknak azonosságából, széleik egyforma cakkozásából, szabályszerűségéből jutunk. A foglalat készítésének folyamata így, ha még nem volt már készen, a sajtolószerszám elkészítésével kezdődött. Ezt egy vésnök készítette egy ötvös méretarányos rajza alapján. Feltehetően ez egy kör alakú nyomtató volt, aminek segítségével végtelen hosszú foglalatcsíkokat lehetett előállítani. Tehát az első lépcső a pecsételő elkészítése volt, melyhez egy foglalat magasságú vaslemezre volt szükség. Ezt legelőbb a szükséges formára, tehát szabályos kör alakúra, kellett reszelni. Ezután egy karctűvel fölrajzolták a mintát, amit különféle vésőkkel kivéstek. Ha mindezzel elkészültek, a nyomtatót meg kellett edzeni: fújtatókemencébe helyezték, és faszénnel körülrakták, kis lyukat hagyva, amin keresztül megfigyelhették a folyamatot, és fújtatóval elkezdték hevíteni mindaddig, amíg a sajtolószerszám tűzvörösen izzani nem kezdett. Ekkor fogóval kivették a kemencéből és hideg vízben állandó mozgatás közben hirtelen lehűtötték. A vízből kivéve egy reszelővel megvizsgálták a vasdarab keménységét. Ennek üvegkeménységűnek kellett lennie, majd a külső felületeket fényesre csiszolták, melyeket már kézzel nem érintettek meg, és újra a kemencébe téve óvatosan felmelegítették, míg a pecsételővas a sárgásbarnás színt el nem érte (220-240 C°). Ekkor vízben ismét lehűtötték, majd polírozták. Ezzel a folyamattal a vas tartósságát biztosították. Miután a kör alakú nyomtató elkészült, a foglalatokon dolgozó ötvös hozzákezdhetett a leveles foglalatok elkészítéséhez is: levágott egy lemezcsíkot az aranylemezből, és az egyengető lapra fektetve a kör alakú nyomtatóval belenyomta a mintát. Ezután reszelővel kidolgozta a levélformákat, melyek körvonalait a préselő adta meg. A továbbiakban a már eddig említett módon készültek a foglalatok. Amikor a kövek foglalatai elkészültek, a zománcokéra került a sor. Theophilus Presbyter leírásaival ellentétben, miszerint először a zománcok foglalatait készítették el, és ezt követően fogtak hozzá a zománcok alaplapjainak az így kapott keretbe való leszabásához és beillesztéséhez, majd a zománcozás egész folyamatához, itt a kész zo-