A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

TROGMAYER Ottó: Crux aurea reginae Giselae (Talányok és bizonyosságok)

CRUX AUREA REGINÁÉ GISELAE (TALÁNYOK ÉS BIZONYOSSÁGOK) * TROGMAYER Ottó Az 1526 augusztusának végén bekövetkezett mohácsi katasztrófa után Mária királyné a néhai magyar királyok kincseinek nagyobb részét hajókra rakatta, s egykori-új hazájába vitette. Ami véletlenül itthon maradt az a török császár vagyonát gyarapította. A koronázási ékszerek más úton a Habsburgok birtokába kerültek és csak évszázadok múltán jutottak újra magyar földre. A Szent István kezében megfordult tárgyak közül pedig mindössze négyről tudjuk jogosan feltételezni, hogy hitelt érdemlően tanúi, résztvevői a 11. század eleji eseményeknek. Minden bizonnyal a királyi kincstárban őrizték az úgynevezett „bécsi szablyát", mely talán valamelyik magyar fejedelem hatalmi jelvénye lehetett. A nagy értékű fegyvert Salamon királyné anyja, I. András király felesége, Anasztázia — Jaroszláv kijevi fejedelem lánya — ajándékozta Nordheimi Ottónak all. század második felében. Az István és Gizella által az 1031. évben készíttetett miseruha, melyet a fehérvári székesegyháznak ajándékoztak, ma a koronázási palást. A királyi jogar oroszlános kristálygömbje ugyancsak az istváni tulajdon része lehetett. Gerevich Tibor és Tóth Endre nyomán magunk is feltételezzük, hogy Gizella móringjával érkezett Regensburgból Esztergomba. A negyedik tárgy pedig, a ma Münchenben őrzött Gizella-kereszt, melyet a királyné készíttetett anyja, burgundi Gizella regensburgi sírjára 1006 és 1038 között. A hagyomány szerint István tulajdonának tartott prágai kard minden bizonnyal 10-11. századi normann eredetű fegyver, de a szent királyhoz való kötődése nem bizonyítható. Sok szempontból elfogadhatónak tűnik Tóth Endre feltevése, e fegyverek hercegi attribútum voltával kapcsolatban. Dolgozatunkban a Gizella-kereszthez kapcsolható bizonyosságokkal és kétségekkel foglalkozunk. Elsődleges feladatunknak tartjuk az ötvöstárggyal kapcsolatos eddigi kutatások összefoglalását, olyan rajzi és fényképes dokumentumok közreadását, melyek alapján más kutatók további lépéseket tehetnek az elődeim által megkezdett úton. A nemes ereklye a bajor szerzetesi vagyon szekularizációja (1803) után még a Regensburg Niedermünster-i kolostor szentélyében, majd sekrestyéjében állott. 1811-től már az 1565. évben alapított bajor hercegi, majd királyi „Schatzkammer" egyik féltett kincse. 1811-1937 között a müncheni királyi rezidencia Reiche Kapelle-jében nyert elhelyezést, majd 1958 óta mindmáig a háborús pusztítás után felújított „Schatzkammer" állandó kiállításán látható. Első magyarországi közlése 1777-ben, Kassán jelent meg, Czobor Béla pedig századunk első évében részletesen leírta a tárgyat, s összes feliratát ismertette. Meg kell jegyeznünk, hogy a millenniumi kiadványokban is szerepelt egy, a keresztről készült metszet. Gerevich Tibor összefoglaló müvében már fénykép is megjelent a műtárgyról, furcsa módon azonban a peremen levő feliratok elkerülték a neves műtörténész figyelmét, mint ahogyan Kovács Éva is csak jegyzetben foglalkozik e témával 1974-ben megjelent tanulmányában. Itt még összevontan ismerteti a hátoldal és a perem feliratait. Gerevich Tibor nyomán ifj. Horváth János foglalkozott a kereszt verses feliratával 1956-ban megjelent tanulmányában. Végezetül Kovács Éva veszprémi előadásával már teljes és korszerű értékelést adott a tárgy autopszív tanulmányozása alapján, a neves medievalista Bogyay Tamással konzultálva. Dolgozatom elkészítését messzemenően támogatta Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos Budapesten, Erwin Emmerling professzor, Sabine Heym főkonzervátor és Klaus Oelke főrestaurátor Münchenben, valamint a Bayerische Verwaltung der staatlichen Schlösser, Gürten und Seen. Segítségükért ezen az úton is köszönetet mondok. Kuhn köszönöm a kedvesnővérek segítségét Passauban.