A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 5. (Szeged, 1999)

NAGY Margit: Ornamenta avarica II. A fonatornamentika

kációja jelenik meg, az esetek többségében meg­bízható, jó rajzokon, az avar díszítőmotívumok csoportosítását meg kellett kezdeni (NAGY 1998). Az összehasonlítás a nyugat- és dél-európai ornamen­tikával ma már szerencsére nem minden előzmény nélküli (HASELOFF 1986, 89-102; HASELOFF 1990). A közös alap: az antikvitás, azaz a késő római ­kora bizánci díszítőművészet. Amíg az avarok a 6. században nem ismerkedtek meg az antik díszítő­ornamentikával, addig széles körben az ornamenti­ka nélküliség, azaz a díszítés nélküliség volt a jel­lemző. Csak a leggazdagabbak számára díszítették az ékszereket, fegyvereket; igaz, ezeknek a tár­gyaknak a készítési helye többnyire olyan műhe­lyek közelében lehetett, ahol a díszítést kitalálták. Az avar területen dolgozó ötvösök azonban rö­videsen le tudták másolni a mintákat és azoknak egy része —jelentésük ismeretével együtt —, népi körben elterjedt varázsmotívumokká (a fonatrész­letek, így a Herakles- és Salamon-csomók is), sőt egyes formák többé, leginkább a szinkretizmussal magyarázható pogány-keresztény jelképekké is válhattak. Művészettörténeti szempontból a Kárpát-meden­cében az avar kori iparművészet ornamentikáját összekötő kapocsnak tekinthetjük a népvándorlás kor és a preromán kor művészete között. Avar kori kőfaragvány előkerülése nem kis meglepetés lenne; bár a jövőben ilyen lelettel aligha számolhatunk, azért megvizsgálandó, hogy a sokféle formájú vas­balta között nincs-e egyik végén hegyes, másik vé­gén éle felé kiszélesedő, rézsútosan lefelé kalapált oldalú kőfaragó szerszám. Kőfaragósír ezideig nyu­gati germán területen is csak egyetlen egy került elő (Fellbach-Schmieden, Baden-Württemberg) (ROTH 1986, 88-89, Abb. 58-59); de az avaroknál talán a kőfa­ragvány ok hiányát a mester pótolhatná. A FONATORNAMENTIKA HELYI ELŐZMÉNYEI A fonatok a keleti gót Itáliában (az 5-6. század­ban) a római kori mozaikokon, az épületek faragott kövein, stukkóin és falfestményein voltak láthatók. G. Haseloff véleménye szerint innen kerülhettek a germán ékszerek díszítésébe (pl. Desana, Stin­kenbrunn, Köln) (HASELOFF 1981 II, 588-589, Abb. 393-396). A Kárpát-medencében az igényes kivitelű fo­natornamentika már a szilágysomlyói gepida fe­jedelmi kincs fibulakeretezésein megjelent. A két­részes kétszalagos, aranydrótból font „tömött" fonatot (Kiss Attila leírásában kalászmintát) a II. kincslelet zománcos fibulapaijánál és a két legna­gyobb méretű fibulapárnál alkalmaztak. Az erősen kopott zománcos fibulapárt a lelet legrégebbi ék­szereinek lehet tartani, míg a nagyméretű fibula­párok a legkésőbb, az 5. század középső harmadá­ban készülhettek (KISS-BERNHARD-WALCHER 1999. 27-28, 55-56, kat. 52-53 és 60-61, 57-58, 62-63). Az aranylemezzel borított, pelta formájú mintákkal dí­szített fibulapárnál a késő római művészettel való kapcsolat nem lehet vitás. A hun kor után, az 5. század második felében a gepida ékszereknél — eddigi tudásunk szerint —, nem alkalmaztak há­romszalagos fonatmintát, csupán a rómaitól átvett kötélfonatmintát (NAGY 1989, 378, 4. kép la, 2b). A langobardoknál ellenben a zurani (Morvaország) halomsírból előkerült, keresztben rovátkolt díszü háromszalagos fonatmintával díszített fatöredék (faláda vagy gerendavázas sírépítmény darabja) (TEJRAL 1987, 382, Taf. 61) jelzi, hogy náluk a bonyo­lult fonatminta az 5. század végén nem volt isme­retlen. A pannóniai szállásterület — művészi szem­pontból egyik legértékesebb — leletéből, a vesz­kényiből szempontunkból most a kereszt alakú szíjelosztók érdekesek (BÓNA 1974, 105, 81. kép). Dí­szítésükhöz antik lépcsősmeandert, kétrészes két­szalagos fonatminta-kereszteződést (a Herakles­csomó részletét) és negatív kötélfonatmintát hasz­náltak fel (NAGY 1998, 3. kép 2. 2a-c). A lépcsősmeander a fibulák díszítésében kétféle módon jelentkezik: önmagában, egymás alatt, a fi­bulák kengyelén, és szembefordítva, a láblemez térkitöltő elemeként (1. kép 1-2). A mesterek az egyszerű geometrikus mintánál is változatosságra törekedtek: a sveteci/schwazi fibulának a kengyel­mintája negatív formában, a szentendrei 29. sír fi­bulájának kengyelén alkalmazott meandersor po­zitív formában készült (1. kép 3-4, alsó rész). Negatív változatnál csak a kontúrok emelkednek ki, a tényleges motívum a háttérbe mélyül; pozi­tív mintánál a keretezés sekélyebb. Az öntőminta készítéséhez természetesen mindezt fordítva kel­lett kifaragni. A láblemez díszítése mindkét fibu­lán negatív formát mutat. Ha elkészítjük a pozitív nyomatot (1. kép 4), kitűnik, hogy a Szentendre /Schwatz/Lucca/Belfort típusú, elefántpárral díszí-

Next

/
Thumbnails
Contents