A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 4. (Szeged, 1998)

A KELET-EURÓPAI STEPPE ÉS A KÁRPÁT-MEDENCE TÖRTÉNETI KAPCSOLATAI AZ 5-12. SZÁZADBAN - ISTVÁNOVITS Eszter: Adatok az Észak-Alföld 4. század végi – 5. század elejei lakosságának etnikai meghatározásához

karád 49., kirabolt sírjában csak a kúpos pajzsdudor maradt meg. A felsorolt pajzsokat a koporsó mellett a sír falához támasztották. Umbójuk azonos típushoz — a kúpos umbókhoz — tartozik.

16 Ártánd-Kisfarkasdombon ugyancsak előfordultak pajzsos temetkezések. A 28., 30. és 36. sírba a pajzzsal együtt ugyancsak lándzsát és kardot helyeztek (MESTERHÁZY 1989, 194; KACZANOWSKI 1994, 140-142). Az Ártándon előkerült pajzsdudorok azonban más típushoz tartoznak, mint a tiszadobi kör umbói. A kardok mindkét csoportnál hosszú — 80100 cm közti —, kétélű példányok.

17 Lelőhely Kard hossza Szélessége Markolathossz TiszadobSziget 34. sír 93 cm 5,5 cm 13,8 cm Mezőszemere 38. sír 95 cm 5 cm 13 cm Szihalom X/l/B sír 96 cm 7 cm 14 cm Tiszavalk 6. sír 83 + ? cm 5,2 cm 6+? cm 2. táblázat: A Tiszadob-csoport néhány kardjának mérete Tabelle 2: Die Maßangabe die einiger Schwerter der Tiszadob-Gruppe A tiszadobi kör sírjaiban a kard általában a halott bal válla mellett fekszik. Tiszadobon sikerült azt is megfigyelnünk, hogy a temetés előtt a fegyvert kettétörték, azonban úgy helyezték a sírba, mintha ép volna.

18 E jellegzetes szarmata rítust el kell választanunk a kard összehajtogatásának szokásától. A tiszadobi eset párhuzamát az Alföldön eddig csak Tataházán Sikerült dokumentálni (RégFüz Ser. l. No. 15 (1962) 44). Összehajtogatott kardot váz mellett eddig két ízben figyeltek meg: Csongrád-Kenderíöldeken, a 40. sírban (PÁRDUCZ 1959, 313, Tat. I. 8) és Ártánd-Kisfarkasdombon, a 43. sírban (MESTERHÁZY 1989,194). Meg kell még említenem a tiszavalki 6. sírt, ahol ugyancsak rongált kardot helyeztek a halott mellé. Nem világos azonban a publikációból, hogy melyik csoporthoz kell sorolnunk (GARAM-VADAY 1990, 182, 207-208, Abb. 10. 11-12). A sírrajz alapján ugyanis a kard az alsó harmadában el volt törve, s inkább csak elmozdulhatott a sírbatételkor. A tárgy rajzán viszont egy ívesen meghajló kardot ábrázoltak. A fegyver ezt a formáját alighanem inkább a restauráláskor vehette fel. Fésű A fésű sírba helyezésének szokása a szarmata-alán rítusban szokatlan, bár idegen — germán — hatásként már viszonylag korán kimutatható egy-egy esetben — pl. Tiszavasvári-Városföldje-Jegyző-tag (ISTVÁNOVITS 1990, 88) —, de jellemzővé soha nem vált.

19 Az itt tárgyalt csoport temetkezéseiből ugyancsak hiányoznak a fésűk, az egyetlen kivétel Tiszakarád-Inasa 19. sírja, ahol azonban — az általános germán szokástól eltérően — nem a koponya tájékán került elő, hanem az elhunyt tarsolyában helyezték sírba (LOVÁSZ 1987, 12. kép 2). Az ártándi temetőkre annál inkább jellemző a fésű előfordulása (MESTERHÁZY 1966, 62). Erem Mindkét általam vizsgált csoportnál viszonylag gyakran előfordult római — általában 2. század végi — ezüstdénár a temetkezésekben. Ezek rendszerint tarsolyban kerültek a sírba. Az érmek ilyenfajta előfordulására azért térek itt ki, mivel ez az a rítuselem, amelyik a steppei szarmata anyagból csaknem teljes egészében hiányzik, s a kárpát-medencei szarmatáknál az „itt felvett idegen szokások közé sorolható"

20 16 Ugyanehhez a típushoz sorolható az újhartyáni és nagyváradi (ez utóbbit nem. láttam), umbó és a debreceni múzeumban őrzött, talán Szilágysomlyóról származó darab (BÓNA 1961,199-203; iSTVÁNOvrrs-KULCSÁR 1992, 72-80). 17 Nagyon hasonló méretű — ha a penge kiképzése más is — az újhartyáni 96 cm hosszú kard (BÓNA 1961,193,198-199). 18 A steppei szarmaták körében több esetben megfigyelt szokásról ld. ISTVÁNOVITS 1993,137! 19 Meg kell azonban itt jegyeznem, hogy a késő szarmata temetkezésekben a steppén is előfordul fésű: pl. BEZUGLOV1995,4. kép 18; SIMONENKO 1995, Fig. 10. 2. 20 Ld.8.j.f