A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)
SZATHMÁRI Imre: Árpád-kori templom Sarkadkeresztúron
(14-15. kép). Az Árpád-kori keltezést viszont mindezek a leletek teljességgel megerősítik. Az időbesorolás pontosításához sajnos az a kevés lelet sem ad segítséget, ami a keltezés szempontjából igen fontos helyen, a templom alapozásából, eredeti helyzetből került elő. A már említett tégladarabokon, idomtéglákon és köveken kívül ide sorolható még három edénytöredék és egy kavics, amelyek a szentély és a hajó találkozásánál, a diadalív északi pillérének vonalában, az O-P metszetből kerültek elő, az alapozás döngölt földjéből. Az egyik edénytöredék kihajló, ferdén levágott szélű fazékperemből való (15. kép 12), a két másik pedig edény oldaltöredékei. Ez utóbbiak egyike függőlegesen bevagdosott vonalkákkal díszített. A kavics szürke színű, lapos, szabálytalan alakú (10,5x6,5x2,5 cm). 20 A templomot alaprajzánál és jellegzetességeinél fogva — annak ellenére, hogy pontos analógiája nincs — be lehet illeszteni azoknak az Árpád-kori falusi plébániatemplomoknak a sorába, amelyek az utóbbi évek hiteles ásatásaiból ismertté váltak. Alaprajza szerint teljesen hasonló elrendezésű templom nincs a tágabb környékben, de a templom minden egyes részletének vannak megfelelői a közvetlen közelben is. Négyszögletes szentélyű templom került elő pl. Apácaegyházán (SZEREMLEI 1901,288), Kardoskúton (MÉRI 1964, 2. kép), Györkén (SCHERER 1938. 41), Dobozon (KOVALOVSZKI 1989,144), Gyula-Szeregyházán (SZATMÁRI 1996c, 19, 4. ábra), Bánkúton (SZATMÁRIVÁGÓ 1993, 46). Karzattartó alapozás a környéken mindössze Kardoskútról (MÉRI 1964, 2. kép), Kamuiról (SZATMÁRI é. n. 43,8. kép) és Örménykútról (SZATMÁRI 1996.176) ismert. A diadalívet tartó pillér beugró alapozására csak Békésen (MRTs. a., 1/67, lelőhely) és Bánkúton (SZATMÁRI-VÁGÓ 1993, 46) akadt példa. A karzatot tartó falpillérekre falusi plébániatemplomoknál a közelben sehol sincs adat. Erre a legközelebbi hasonló jeleket a karcsai templom szögletes hajójában lehet megfigyelni (KISSNÉ NAGYPÁL 1974. 112, 93/a kép; MAROSI 1975, 29). Itt Ugyanúgy megtalálható a karzatot tartó, a hajó belső terében elhelyezkedő két pillér, velük egy vonalban a hajó északi és déli falán, valamint a nyugati falon — a bejárat két oldalán — egy-egy falpillér. A karcsai templomnak ezt a részét a 13. századra keltezték, azzal, hogy a kerektemplom mellett 1200 körül kezdték el építeni az új hajót (MAROSI 1975,147). A sarkadkeresztúri templomot természetesen csak a falpillérek kialakítása vonatkozásában említhetjük meg Karcsa mellett. A két templom térbeli távolsága és merőben eltérő megjelenése nyilvánvalóan kizárja a közelebbi kapcsolat feltételezését. Egyes építészeti elemek — jelen esetben a falpillérek és a karzat összefüggéseinek — hasonlósága azonban jelenthet korbeli közelséget is. Az alapozásnak döngölt földből való készítése az Alföldnek e délkeleti tájain csaknem általánosnak mondható, néhány kivételtől eltekintve minden templom alapozásának aljába döngöltek vissza agyagot vagy földet. Az alapozásban lévő döngölésre kerülő téglasorokra is van példa más, közeli templomoknál: Békésen és Muronyban (MRT s. a., 1/67, 10/25. lelőhely), illetve Telekgerendáson is (SZATMÁRI 1996a, 212). Ezeken a helyeken jól látszott, hogy az alapozási árkot először kiásták, majd azt döngölt földdel részben feltöltötték, de nem teljesen az alapozási árok fölső széléig. Ezután még az árokban, a döngölt alapozás tetején kezdték el a téglából készült falat rakni. A döngölés tetejét általában (így volt ez pl. Sarkadkeresztúron is) homokos, gyenge habarccsal terítették le, s ebbe szorosan egymás mellé illesztve, lapjukra fektették a legalsó sorban lévő téglákat. Ezen a szinten azonban a téglákkal még csak alapozásnak megfelelően töltötték ki az alapozási árkot, s valószínűleg az alapozási árok fölső széle fölött kezdték el a kötésbe rakott téglákból a tényleges falat felhúzni. A falakból napjainkra már semmi sem maradt meg. Azt sem lehet tudni, hogy az alapozási árok fölső szintje hol lehetett. Mindebből azonban kitűnik, hogy az alapozás vizsgálata módszertani szempontokat ugyan felvet, de nem teszi önmagában lehetővé az Árpád-kor négyszáz évén (10-13. század) belül a pontosabb keltezést. A sarkadkeresztúri templom döngölt alapozásának földjéből előkerült, említett edénytöredékek szintén alkalmatlanok a keltezés Árpád-koron belüli pontosításához. Összességében meg kell állapítanunk, hogy a templom építési idejének meghatározásához csak közvetett bizonyítékaink vannak, de ezek alapján nem lehet pontos keltezést adni. A térségre vonatkozó történeti adatok alapján azonban valószínű, hogy a kereszténység terjedésére és a. templomok építésére csak a 11. századtól, s az sem lehetetlen, hogy csak a Vata-féle 1046. évi lázadás leverését követően, a 11. század második felétől nyílott jelentősebb méretekben lehetőség. Ezt jelzi pl. az a 20 Ltsz.: 95.22.37-39.
