A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

SZATHMÁRI Imre: Árpád-kori templom Sarkadkeresztúron

A TEMETŐ A temető teljes kiterjedését a felszínen heverő, ki­szántott embercsontok előfordulása alapján mint­egy 30x40 méteres körzetben lehetett meghatároz­ni. E területen a legszerényebb számítások szerint is több száz sírt kell feltételezni. A sírok egy jelentős része a mezőgazdasági munkák során nyilvánvalóan elpusztult. Az ásatás alkalmával csupán a templom falai mellett lévő néhány sír feltárására kerülhetett sor. Mindegyik csontváz háton fekvő, nyújtott hely­zetű volt. A megadott sírmélységek a mai felszíntől való mélységet jelentik. 1. sír: T.: DNy 49'. M.: 65 cm. Koponyája balra dőlve, állkapcsa a helyéről kimozdulva. Két karja a test mellett nyújtva. Az ujjcsontok bolygatottak. A sír alján, a csontok között faszén maradványai voltak. Sírfoltjának nyugati és északi széle jól látszott. Valószínűleg korábbi a 2. és a 3. sírnál (6. kép 1). Mell.: 1. A jobb combnyak mellett kes­keny, hosszúkás, egyik végén törött, a másik végén elhegye­sedő vastárgy, talán koporsószeg H.: 2,5 cm, sz.: 0,8 cm. Ltsz.: 95.22.9. 2. sír: T.: DNy 52,5'. M.: 62 cm. Koponyája jobbra dőlve. Az állkapocs és a bal lapocka bolygatott helyzetben a bal váll fölött volt, a jobb felkarcsont hiányzott. A jobb alkar a jobb medencelapátra fektetve, a bal kart pedig a bal vállhoz hajlították. A csontok között faszén maradványai kerültek elő. Sírfoltja nem látszott. A jobb felkart és lapoc­kát a 3. sírral áshatták el. Ezt a sírt a 2. sír déli oldala mellé ásták úgy, hogy a 3. sírban fekvő csontváz bal medencéje a 2. sír halottjának jobb alkarcsontján feküdt. A 3. sír tehát későbbi a 2. sírnál (6. kép 1). 3. sír: T.: DNy 50,5'. M.: 62 cm. Koponyáját és két felkarcsontját elszántották. Bal karja a mellkason kereszt­ben, jobb karja a test mellett nyújtva volt. A jobb lábszár­csont bolygatott helyzetben. Részben a 2. sír csontjain feküdt, annál tehát későbbi. Sírfoltja nem látszott. A sír alján faszén- és vassalakdarabok voltak (6. kép 1). 4. sír: T.: DNy 49'. M.: 67 cm. Csupán a két lábszár és a combcsontok egy része maradt meg. A váz többi részét elszántották. Sírfoltja nem látszott (6. kép 1). 5. sír: T.: DNy 49'. M.: 56 cm. Koponyáját a szántás­sal megnyesték, a jobb kar csontjait is valószínűleg az eke forgatta ki. Mindkét karja a test mellett nyújtva volt. A jobb kéz a test mellett, a bal kéz a combcsont alatt feküdt (7. kép 1). A csontok között, főleg a koponya körül elszenese­dett gabonaszemek és faszéndarabkák voltak. Sírfoltja nem látszott, de a csontok fölött, a sír betöltéséből egy kelta és két Árpád-kori edénytöredék (15. kép 11) került elő. Ltsz.: 95.22.30-32. 6. sír: T.: DNy 49'. M.: 65 cm. A szelvénybe csupán a koponyája esett, amely teljesen balra fordult. A váz többi része a szelvény keleti fala alatt. A sír alján faszén marad­ványai. Sírfoltjának nyugati vége jól látszott. Közvetlenül a déli hajófal mellé temették (7. kép 2). 7. sír: T.: DNy 49'. M.: 62 cm. A bal lábszár, a bal combcsont fele, illetve a jobb combcsont térd felőli vége maradt csak meg. Sírfoltja nem látszott. A csontok alatt faszén maradványai voltak. A 12. sír fölött feküdt, annál tehát későbbi (7. kép 3). 8. sír: T.: DNy 49,5'. M.: 67 cm. A koponya bal oldala, a bal felkarcsont hiányos, egy kisebb gödörrel ásták el. A sírgödör déli szélére tették az itt talált korábbi csontokat (8/a és 8/b sír). Mellkastól lefelé a váz többi része a szelvény keleti fala alatt. A csontok között faszéndarabkák voltak. A sírgödör déli és nyugati széle jól látszott, az északi felét az említett gödörrel elásták (7. kép 3). 8/a-8/b sír: T.: nem mérhető. M.: 57 cm. A 8. sír gödrének déli szélén két csontvázhoz tartozó, visszateme­tett csontok. A 8. sír ásásakor találhatták, annál tehát korábbiak lehetnek. A csontok között faszén maradványai (7. kép 3). 9. sír: T.: DNy 51'. M.: 54 cm. Gyermek. Csupán a jobb felkarcsont és néhány borda maradt meg. Sírfoltja nem látszott, de a vállcsontnak az alapozás széléhez való közelsége azt jelzi, hogy a sírgödröt pontosan a fal tövébe ásták meg (7. kép 3). 10. sír: T.: DNy 50,5'. M.: a fejnél 63 cm, a lábnál 61 cm, középen 74 cm. Koponyája kissé jobb oldalára fordult. Jobb karja a test mellett nyújtva, bal karja pedig a bal medencelapátra fektetve. A csontok alatt faszéndarabkák voltak. Ali. sírhoz való időrendi viszonya bizonytalan. A sírgödröt téglával rakták ki. A sír ásásakor régebbi csontvá­zat találtak, de ezt idő hiánya miatt nem bonthattuk ki. (A 10. sír gödrének keleti végében, a sírgödör alján már boly­gatatlan sárga altalaj van.) A 10. sír gödrének mélyítése közben előkerülő másik csontvázat elérve lejjebb nem mé­lyítették a sírgödröt. E korábbi sír fölött kezdték el téglák­kal kirakni az újonnan ásott sírgödör négy falát. A sírgödör azonban olyan szűkre sikeredett, hogy ha a téglákat minden oldalon lapjukra fektették volna, nem fért volna el a gödör­ben a halott. Ezért — a téglák helyzetéből következtetve — vélhetően a következő sorrendben rakták a téglákat a sír falai mellé. Először a sírgödör északi és nyugati oldalán a téglákat lapjukra fektetve, jóformán kötés nélkül helyezték egymásra. Ezután a sírgödör déli és keleti oldalán rakták a téglákat — a hely szűke miatt mindegyiket élére állítva. A téglák az északi oldalon a következő sorrendben helyezkedtek el: alul föld (a sírgödör alja), rajta az alsó téglasor, ezen vékony földréteg, a második téglasor, újabb vékony földréteg, ezen a harmadik téglasor, ismét földré­teg, majd a negyedik téglasor, ismét földréteg, ezen az ötödik téglasor, ezen erős, meszes habarcsréteg, majd a hatodik téglasor következett. A sírgödör déli fala mellett két illetve három, egymás mellé élére állított téglákból álló téglasor, fölül pedig egy sor lapjára fektetett tégla maradt meg. A téglák mérete — 7x16x3,5; 7x16,5x3,5;

Next

/
Thumbnails
Contents