A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

SZATHMÁRI Imre: Árpád-kori templom Sarkadkeresztúron

nyai, a nagyméretű paticsdarabok, helyenként pedig a lapos, pelyvás téglák, valamint a lelőhelyen tapasztalható átlagos előfordulásnál sűrűbben található edénytöredékek egyértelműen Árpád-kori objektumokra, minden bizonnyal egykorú házak helyére utaltak (1. kép 2). A templomhoz tartozó település, pontosabban a templomhely közvetlen körzetéhez tartozó régészeti lelőhely teljes kiterjedését az első terepjárás idején nem tudtuk megállapítani. Ehhez — a növényi kultúrák váltása miatt — újabb három terepjárás vált szükségessé.

2 A megfigyelések szerint a lelőhely Sarkadkeresztúr belterületétől 1600 méterre délnyugatra, a nevezetes őskori telitől, a Peckesi-dombtól pedig 600 méterre északkeletre terül el, a mára már kiszáradt Fás-ér egyik kengyel alakú meanderének külső, északi és északnyugati partján. Részben ez, a lelőhelytől délre kanyargó érmeder, részben pedig az ettől észak felé haladó dűlőút jelenti ezen a szakaszon a Sarkadkeresztúr és Sarkad közti elválasztó határvonalat. A lelőhely éppen az e határvonalak által bezárt északkeleti szögletben található, keleti széle kissé átterjed a Csibéri-csatorna keleti oldalára is (1. kép 2).

3 A mintegy 550x300 méter kiterjedésű területe szorosan támaszkodik a régi érmederre, nyugati széle elkeskenyedő sávban kíséri az érmeder kanyarulatát. Területén az őskori és szarmata kori leletanyag mellett legnagyobb számban az Árpád-kori edénytöredékek fordulnak elő. Ez utóbbiak legnagyobb mennyiségben az érparton gyűjthetők, ettől távolodva a leletanyag fokozatosan ritkul. A település temploma és temetője a lelőhely nyugati negyedébe esik, az ér éles északnyugati kanyarulatának külső partjára, annak is a legmagasabb pontjára. Helyzetéből ítélve a település központja nem is az ér kengyel alakú kanyarulatának a hosszabb, viszonylag egyenes szakaszát kísérő partvonulat lehetett, hanem az érmedernek a hirtelen megtörő, hegyesebb szakasza melletti terület. A legtöbb Árpádkori házfoltot a templomhelytől keletre, az ér lejtős partoldalában lehetett megfigyelni, néhányat pedig a partvonulat lábánál, egészen közel az érmeder aljához. E jelenség az ér Árpád-kori vízhozamának csekély voltát bizonyítja. Á vízállás még árvizek idején sem lehetett túlságosan magas, vagy legalábbis voltak olyan periódusok ebben az időben, amikor egy-egy új ház építésénél nem tartottak a vízállás emelkedésétől még az érpárt aljában sem. A település mindenkor legfontosabb épületének, a templomnak — és a körötte kialakított temetőnek — a helykijelölésénél viszont nem hagyatkoztak még esetlegesen sem az átlagos vízállásra, hiszen azzal, hogy a terület legmagasabb pontjára építették fel a templomot, minden kétséget kizáróan biztosítani akarták annak épségét, még a legnagyobb árvizek idején is (1. kép 2). Mivel a lelőhely már az első terepszemle alkalmával olyan ritka megfigyelési lehetőségeket nyújtott, amilyenekre csak kivételesen nyílik mód egyegy Árpád-kori település esetében, igen kedvező alkalom kínálkozott szondázó ásatás elvégzésére. A rendelkezésünkre álló körülmények összessége azonban nem tette lehetővé az ásatások kiterjesztését minden egyes megfigyelt objektum területére, így a választásunk — a lehetőségeink mérlegelése után — csakis a templom helyének feltárására irányulhatott. E munka — amellett, hogy az egykori dél-bihari területen közel-távol az egyetlen Árpád-kori templomfeltárással biztatott —, jelentős tanulságokat is kilátásba helyezett a felszíni megfigyelések ásatással történő összevetése terén. Szándékunk szerencsére találkozott a tulajdonos és a sarkadkeresztúri önkormányzat segítőkészségével is, így 1995. május 29-e és június 16-a között ásatást végezhettünk a lelőhelyen. A feltáró munkát mindössze kéthetes időtartamra tervezhettük, de az esőzések miatt az végül három hétig tartott.

4 2 MMM terepjárási jegyzőkönyvek: MRTIV/4, Sarkadkeresztúr 5. sz. lelőhely, 1995. május 3. ( Gaál I. - Gábor G. - Liska A. - Szatmári! terepjárása); 1995. október 5. (Kocsorl. -LiskaA. - SzatmáriI.-Zatykó Cs. terepjárása); 1995. október 11. (Gábor G. - Kocsorl. - Szatmári I. - Zatykó Cs. terepjárása). 3 A lelőhely területére azonosítható a Juhász Irén 1963-1964-ben végzett terepbejárása során 73. számot kapott lelőhely, amely területén akkor is kemltek elő Árpád-kori edénytöredékek (Juhász I.: A Középső-Körös-vidék régészeti és településtörténeti vizsgálata. Egyetemi szakdolgozat ELTE BTK Kézirat, 1965). —Ezúton is megköszönöm. Juhász Irén szívességét, hogy kéziratban lévő munkáját felhasználhattam, A lelőhelyre — teljesen más megközelítésből — Márki Sándor is utalt már. Az „Egyházmegi" és egy 1801. évi térképen a közelben ábrázolt „Benedek-fok" elnevezésből ana. következtetett, hogy itt is kellett egy templomnek léteznie, s az a bencéseké lehetett. A folyómedernek e szakaszát Miső-ér néven említette (MÁRKI 1877, 71-72). 4 Ásatási dokumentáció: MNM RégAd VIIII24.1996; MTAR1Dok 4/1996; MMMRégAd 2166-1996; ásatási negatívok: MMM fotótára, ltsz.: 55569-55718; diapozitívok ugyanott, ltsz.: 24133-24190; a leletanyag: MMM ltsz.: 95.22.1-