A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

BENDE Lívia – LŐRINCZY Gábor: A szegvár-oromdűlői 10-11. századi temető

(átm.: 3 mm, szabályos), majd további két lyukat ütöttek rajta (átm.: 2 mm, peremük durvább), ennek következtében kissé háromszögletesedő formájúvá deformálódott (15. kép 3). Az ezüstből vagy bronzból öntött, kerek ingnyakdíszeknek számos formai változata ismert a honfoglalás kori leletanyagban. Sima vagy lépcsőzetesen tagolt, dudoros, bemélyített vagy áttört közepüket gyöngysor- és/vagy sima szalag keretezi, nem ritka a rozettaszerű díszítés sem. Díszítésük hasonlatos a csüngős veretek fölső tagjának díszítéséhez, és gyakran fordulnak elő együtt azokkal a V alakú vagy az ívelt nyakkivágást általában elől díszítve, illetve ívelt ingnyak esetében úgy is, hogy elől kéttagú veretek, hátul pedig kerek veretek helyezkednek el (CSALLÁNY 1941.183; KÜRTI 1980,327; KÜRTI 1996,151. 6. kép). Hátoldalukon egy vagy két fül található vagy két lyuk, illetve nittszeg szolgál a felerősítésre, számuk változó. Ritkábban díszítik körben az ingnyakat csak kerek véretekkel (Sándorfalva-Eperjes 93. sír: FODOR 1985, 25; FODOR 1996, 350). A Szegvár-Oromdűlőben előkerült garnitúra darabjai indás díszítésükkel, kúpos formájukkal és nagyobb átmérőjükkel részben eltérnek ezektől. Rajtuk kívül csak két további darabot ismerünk, melyek magányosan, más típusú, csüngős ingnyakdíszekkel együtt kerültek elő, és kopottságuk, valamint az utólagos átlyukasztás arra utal, hogy hoszszabb ideig használták őket, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy a tárgyakat anyagvizsgálatnak vessük alá.

28 Erre csak a Csongrád megyei darabok esetében volt lehetőség, az ásatótól származó anyag-meghatározást (rossz ezüst) a várfalvi ingnyakdísz esetében nem nyílt mód ellenőrizni. A két szegvári vereten, illetve a csongrádi darabon végzett vizsgálat sajnos nem bizonyította egyértelműen, hogy esetleg a csongrádi tárgy is a szegvári garnitúrához tartozott egykor, mivel az ötvözet olyan rossz minőségű, hogy az egy tárgyon, különböző helyen mért, az ötvözetet alkotó fémekre vonatkozó értékek is különböznek egymástól. Mivel azonban a minta megformálásának sajátosságai azonosak, valószínűleg egy öntőmintából származhatnak. Az azonban bizonyos, hogy mindkét lelőhelyen előkerült díszek felülete ónozott volt, tehát megjelenésük ezüsttárgy hatását keltette.

29 A 426. sírban három veret belsejéből került elő textil konzerválódott maradványa, mindhárom veret külső felületével lefelé feküdt, a nyakcsigolyák jobb oldalán, egymás mellett. A 12. számú veretből származó anyagminta: selyemszövet

30 kb. 1 cm

2-es, téglalap alakú konzerválódott darabja: egyik oldala szabályosan lezárt, a többi három töredékes, rajta két egyforma, valószínűleg tűtől származó lyuk egymástól kb. 2 mm-re, közvetlenül mellettük egy nagyobb lyuk, mely a felfüggesztőfültől származik. Számos esetben történt meg honfoglalás kori textilmaradványok vizsgálata pl. a szabadkígyósi, Mindszent-Koszorús dűlői (T. KNOTIK1971), szegedalgyői

31 (KÜRTI 1980, 21. j.), madarasi (KŐHEGYLT. KNOTIK 1982), tímári (KOVÁCS 1988,151) temetők esetében, illetve Csallány Gábor említett kétrét hajtott vászoncsíkot a szentes-derekegyházoldali 4. sírból, amelyet fényképen is közölt (CSALLÁNY 1941,183, II. t. 5). Valamennyi esetben kerültek elő a különböző minőségű vásznak maradványai mellett vagy azokkal együtt — egyes esetekben mintás — selyemszövet töredékei is az ingnyakat díszítő rombusz alakú vagy kéttagú, illetve kerek veretek védelmében, amelyek adatokat szolgáltathattak a felfüggesztést illetően is. A már idézett várfalvi 25. sír csüngős ingnyakdíszeivel kapcsolatban írta Roska Márton, hogy azok szövetre lehettek felvarrva, vagy zsinegre felhúzva. A felerősítés módjára nézve a madarasi, illetve a szeged-algyői textilmaradványok szolgáltak a legtöbb információval. A madarasi temető 6. sírjában a rombusz alakú, aranyozott ezüstvereteket oly módon erősítették fel a textilpántra, hogy a füleket átnyomták a szöveten és a túloldalon vastag lencérnára fűzték őket, majd a selyemszövet két szélét behajtották és összevarrták, pántot képezve (KŐHEGYI-T. KNOTIK 1982, 195-196). A veretek felerősítése hasonlóképpen történt a szeged-algyői temető 42. és 93. Sírjában (KÜRTI 1980,28. j.; KÜRTI 1996,150, 3-4. kép), a 72. sírban a csüngős veretek felerősítése annyiban különbözött ettől, hogy itt a selyempánt belsejében 28 Az ötvözet összetételének, illetve az esetleges bevonatnak a meghatározása röntgen-fluoreszcens-analízissel (RFA) történt. A vizsgálatokat Bertalan Akos (JATE) végezte, melyet itt is megköszönünk 29 Szőke Agnes az avar kori ónbevonatok vizsgálatakor utalt rá, hogy a bronzalapú viseleti tárgyak esetében — mivel ezek ezüstözése technikai nehézségekbe ütközött — számítani kell. ónbevonat meglétére (SZŐKE 1995, 212, ó.j.). 30 A selyemszövet föltehetően két vetiUékrendszetrel készült, a sávoly- és a vászonkötésnek látszó részek váltakozásából ítélve mintázott volt. A szövet szövésfelülete és finomsága hasonló a madarasi textilpánt selyemszövetéhez (KŐHEGYI-T. KNOTIK 1982) — T. Knotik Márta meghatározása, munkáját ezúton is köszönjük 31 T. Knotik M.:Algyő 72. sír textilmaradványainak vizsgálata. A 1988-as szegedi konferencián elhangzott előadás kézirata.