A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 3. (Szeged, 1997)

SOMOGYI Péter: Három kora avar kori sír a Gyoma 264. sz. lelőhelyéről

HÁROM KORA AVAR KORI SÍR A GYOMA 264. SZ. LELŐHELYRŐL SOMOGYI Péter Gyoma határában egy korábbi terepbejárás során felfedezett lelőhelyen folytatott telepásatáson 1990 májusában három kora avar kori sírt tártak fel a MTA Régészeti Intézet munkatársai. A gyermeksírokat (1., 2. sír) még az avar korban teljesen feldúlták, a női sírt (3. sír) részben megbolygatták. Ebben a sírban a sírgödör felső részét kutatták át és csak a fiatal nő fölé eltemetett részleges lótemetkezéshez tartozó zablát mozdították ki eredeti helyzetéből. Mivel az érintetlenül hagyott női sír leletei nem jelenthettek értéket a korabeli sírrablóknak és a feldúlt gyermeksírok is feltehetően szegényes mellékletűek voltak, elképzelhető, hogy ebben az esetben rituális okból végrehajtott sírbolygatásról van szó. A kis sírcsoport kora avar koron belüli időrendi helyzetéről a 3. sírban talált leletek egy része alapján a következőket mondhatjuk el. A hurkosfülű, ívelt talpalójú kengyelpár a keltezés pontosításához sajnos nem nyújt segítséget, mert erről a típusról csak azt tudjuk, hogy a 7. század utolsó harmadától fokozatosan felváltják az egyenes talpalójú kengyelek. A sírban talált szemesgyöngy is egy az egész kora avar korban elterjedt változatot képvisel. Hasonló mondható annak a kettős lemezű nagyszíjvégnek a használati idejéről is, ami ahhoz a préselt véretekkel díszített övhöz tartozott, melyet szétdarabolva, valószínűleg halotti áldozatként vagy temetési ajándékként tettek a fiatal nő sírjába. Az övet záró vascsat eredeti tüskéjét egy bronz- vagy rézlemezből készítettel pótolták. Ez a körülmény az öv hosszabb ideig való használatát sejteti. A préselt véretekből csupán néhány töredék és a véreteket egykor a szíjhoz rögzítő C alakú drótok maradtak meg. A töredékek sajnos jellegtelenek, csak az egyiken ismerhető fel egy V alakú mélyedés. Ez a minta gyakori a martinovkai típushoz tartozó öntött vagy préselt véreteken. Amennyiben e töredék alapján ezeket a véreteket is préselt maszkos véreiként rekonstruáljuk, akkor a velük díszített öv készülésével a 7. század első harmada után már nem számolhatunk. A két azonos méretű és formájú, négy szegeccsel összefogott díszítetlen réz- vagy bronzlemezből álló veret szinte méretre azonos, pontos párhuzamai ismertek a kora avar kor elejéről származó szentes-lapistói sírból és a 7. század közepe, illetve 674/81 utáni közép avar kori temetkezésekből (Jászapáti 264. sír, Biatorbágy 270. sír, Dunapentele-Öreghegy I (7). és II (10). sír). Sajnos ennek a verettípusnak teljes felgyűjtését nem állt módomban elvégezni. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy részletes időrendi következtetések levonására nem alkalmas. Valószínű, hogy ezek a párosával ősszeszögecselt négyzetes lemezek nem az övet díszítették, hanem vagy szorítóveretek voltak, vagy a sérült, szakadt szíjazat javítására használták őket. A temetkezési szokások megfigyelhető és megfigyelt jegyei alapján — a halott fejjel keletre, északkeletre történő tájolása, részleges állattemetkezések, az állatok megnyúzásakor alkalmazott jellegzetes technika, nevezetesen a rádiusz és tibia disztális végén való elhasítása, az elhunyt és az áldozati állatok térben való elválasztása a síron belül, ételmelléklet az elhunyt feje közelében — a gyomai sírok egyértelműen ahhoz a kora avar kori emlékcsoporthoz tartoznak, melynek pontos körülhatárolása Lőrinczy Gábor kutatómunkáját dicséri. Az emlékcsoporthoz sorolható sírok az avar szállásterületen belül a Tiszántúlon, azon belül is elsősorban a TiszaKörös-Maros által határolt vidéken találhatók. Továbbá, a halotti kultusz ezekben a sírokban megfigyelhető jegyei egyértelműen eltérnek az avarként meghatározott temetkezési szokásoktól. Ezért joggal feltehető, hogy ezek a temetkezések egy nem avar eredetű steppei népesség régészeti hagyatékát képezik. Nyilván nem véletlen, hogy hasonló temetkezésekről a Délorosz-steppe több vidékéről is tudomásunk van. A Szivasovka-kultúra néven ismert lelethorizontot a 80-as években egyidejűleg többen is leírták és különböző módon keltezték illetve értelmezték. Korábbi véleményemnek megfelelően továbbra is fenntartom a temetkezések 6. századi, azaz részben az avar kor előtti keltezését, azzal a módosítással, hogy az azóta feltárt sírok között akadnak olyanok is, melyek a Szivasovka-kultúra korábban ismeretlen késői, a 7. század közepéig tartó fázisát képviselik. A lelethorizont temetkezéseit változatlanul a kelet-európai ogur-népek régészeti hagyatékának tartom. Az avarok vándorlásáról ismert történeti adatok alapján feltehető, hogy az avarokkal pontuszi eredetű ogur csoportok is érkeztek a Kárpát-medencébe. A pontuszi és a tiszántúli kora avar kori emlékcsoportra jellemző temetkezési szokások nagy mértékben azonosak. Ezért megalapozottnak tűnik az a feltevés, hogy ez a népesség a Tisza-Körös-Maros vidékén telepedett meg. A Tisza-Körös-Maros-vidéki emlékcsoporton belüli magányos temetkezésekről vagy kis sírcsoportokról, különösen ha bennük öntött maszkos veretek is előfordulnak, illetve az eltemeti lószerszámhoz nem tartozott kengyel (pl. Szentes-Lapistó), Lőrinczy Gábor feltételezi, hogy a betelepült ogur-népek első generációs temetkezései. A gyomai sírok ebből csak az első feltételnek felelnek meg. De esetleg az időrendre nézve is fontos lehet az a körülmény, hogy a 3. sírban talált részleges lótemetkezéssel szinte azonos helyzetű és jellegű lótemetkezést ismerünk a Szivasovka-kultúra pontuszi csoportjához tartozó egyik sírból (Kovalevka, 1. kurgán, 11. sír). A fentebb vázolt értelmezési modellen belül ez a hasonlóság azzal (is) magyarázható, hogy a fiatal nőt eltemető közösség tagjai a bevándorló ogur-népek első-második generációjához tartoztak. Ugyanis a harmadik-negyedik generáció 7. század első feléből származó sírjaiban Lőrinczy Gábor megfigyelései szerint az ogur temetkezési szokások ilyen tiszta formában már nem fordulnak elő. Ez a körülmény a temetkezés időpontját a 600 körüli évekre