A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 2. (Szeged, 1996)

HORVÁTH László András – H. SIMON Katalin: Történeti és régészeti adatok egy közép-alföldi falu feudális kori történetéhez

helyezkedtek el az utolsó, DK-i helyiségben. Közülük néhány nagyobb már az omladékréteggel egy szinten látszott, többségüket azonban ennek eltávolítása után észleltük. Funkciójuk bizonytalan (ld. külön mellékleten). A bejáratot a II. ház esetében sem sikerült megtalálni, de az a konyhába a 2. kemencével szemközti DNy-i oldalon nyílhatott, amint azt korábbi példák is bizonyítják (BALASSA 1985, 128). A szobába a konyhából vezethetett a bejárat a konyhába nyíló szobai kemenceszáj mellett a közfalon (PAPP 1931,144; SZABÓ 1938, 82; BÁLINT 1939, 148-149). A harmadik helyiség — kamra — esetében elképzelhető egy, a konyhából nyíló bejárat, de valószínűbbnek tűnik, hogy e helyiségnek önálló ajtaja nyílt a szabadba, szintén a DNy-i oldalon. Ez a helyiség funkciójából adódó magyarázat (GYÖRFFY 1943,124). Papp L. Baracson szintén külön bejáratot feltételezett a 3. helyiségnek — ott istállónak —, ami a feltárás folyamán több esetben be is bizonyosodott (PAPP 1931,141,146). A ház ÉK-i hosszanti falához középen a fent említett 2. (külső) kemence csatlakozott sárga agyagos letapasztással, mely utóbbit a kemence szája előtti munkatérként értelmezhetjük. Itt valószínűleg a házfal megszakításával alakították ki a kemence száját. A terület bontása közben, különösen a kemence körül, sok hamu és faszéndarabka, téglatöredék}

21 került elő; az utóbbiak szolgálhattak a kemence szájának megerősítésérc, mint a már tárgyalt 3. kemencénél. A kemence boltozata minden bizonnyal lászerke/.etre tapasztott agyag volt: erre utalnak a kemence omladékának bontása közben előkerült áglenyomatospa ticsdarabok. Vesszőfonatra tapasztott agyagfalú kemencék kerültek feltárásra a késő középkori Nyársapáton (5. ház) (BÁLINT 1962, 62) és Sarvalyon (7. és 23. ház) (PARÁDI 1979,61) is. Néprajzi analógiaként említhetjük pl. az orosi (Szabolcs m.) kemencék szerkezetét (SZABÓ 1968, 542), bár itt karók helyett napraforgószárat használtak. Kemencénknek — a II. házzal ellentétben — két periódusa volt. A megújított felső agyagtapasztású és az alatta húzódó, összetört edényekkel (34. kép 15, 18; 35. kép 1-16; 36. kép 1-6; 60. kép 4) kirakott sütőfelület — benne egy vastárgy (11. kép 10) és egy kis bronzcsat (11. kép 14) — kisebb volt, mmt a korábbi, szintén agyaggal letapasztott, alatta cserepekkel (36. kép 7-13; 37. kép 1 = 61. kép 1 ; 37. kép 2 = 61. kép 2; 37. kép 3-16; 38. kép 1-5) kirakott sütőfelület.

128 Parádi N. megállapítása szennt ,,az agyagfalú kemencéknek leghamarabb a felépítményük, a faluk és a boltozatuk ment tönkre, és ezért gyakrabban kellett megújítani, újraépíteni (PARÁDI 1979,64). Ilyenkor a,, sütőfelületüket újabb cserép- és agyagréteg rátapasztásával megújították" (PARÁDI 1979, 64, 22-23. j.). Mivel kemencénk a szabadban állt, agyagfala könnyen pusztulhatott, a megújításra szükség volt. Viszont mivel csak egyszer újították meg, nem lehetett hosszú életű. Parádi N. számításai szerint Sarvalyon a házak belsejében állt kemencék egy-egy megújítás után tíz-tizenöt évig is fennállhattak (PARÁDI 1979,64,24. j.). Szabadban álló — féltetőre utaló nyom nem került elő — 2. kemencénknél azonban ennél jóval rövidebb ideig tartó működést feltételezhetünk, mely természetesen összefügg a II. ház lakottságával is, amennyiben a 2. — külső — kemencét a ház fennállása alatt végig használták és száját nem falazták le közben. Hasonló megállapítást tett Méri I. is az Árpád-kori szabadban álló kemencékkel kapcsolatban (MÉRI 1964,38). A kemence DNy-i és ÉNy-i oldalán, feltételezhetően a kemence szájától jobbra és balra egy-egy 3-4 cm vastagságú hamus foltot távolítottunk el, ezek alatt már a szüztalaj jelentkezett. A kemence ÉNy-i oldalához egy szabadtén tüzelőhely csatlakozott. A kemence sütőfelülete a járószint magasságában feküdt, mint a házon belüli szemeskemencék esetében. Ilyenek kerültek elő pl. Baracson (PAPP 1931,144), Túrkcve-Móricon (MÉRI 1 954, 145), Nyársapáton (BENKÖ 1980, 349), Orgondaszentmiklóson (SELMECZI 126 Bár az is elképzelhető, hogy ez a szerkezet a II. házhoz tartozott, csak annak összedölésekor a cölöpök még álltak, így az omladék nem töltötte ki a cölöplyukakat. 127 Méreteik: sz.: 14,5—20 cm, v.: 3,5-5,5 cm. 128 Úgy véljük, nem szorul külön bizonyításra, hogy a kemencék agyaggal tapasztott sütőfelülete(i) alá egy sor cserép-, kő-, szervesanyag- stb. réteg lerakása általános volt, hiszen a kárpát-medencei magyarság vonatkozásában az Árpád-kortól napjainkig számos bizonyítékot sorolhatnánk fel. Ehelyütt, erre vonatkozóan, a teljesség igénye nélkül néhány lelőhelyet említünk Magyarország különböző pontjairól, e hosszú intervallumból: Tiszalök-Rázom (MÉRI 1952, 59; MÉRI 1963, 275), Túrkeve-Móric (MÉRI 1954, 145), Szer (ahol a 14-15. századi építmények kimondottan falusias jellegűek) (VÁLYI 1989, 80, 83), Szendrő-Gacsal (WOLF 1985, 252), Sarvaly (PARÁDI 1979, 64), illetve a néprajz oldaláról Oros (SZABÓ 1968, 542).