A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

A TISZA-VIDÉKI FÜLKESÍROS TEMETKEZÉSEK ÉS KAPCSOLATAIK című konferencia előadásai - SCSEGLOVA, Olga Alekszejevna: A Közép-Dnyeper-vidék „ant régiségek” vagy „martinovkai típusú” kincsleletek tanulmányozásának néhány problémája

telt tanulmányában egy külön, „idősebb" horizontba sorolja azokat a leletegyütteseket, amelyekben üreges, kiszélesedő végű karperecek, csillag alakú fülbevalók és üreges, préselt ezüstgyöngyök szerepeltek. A horizontot az 568-650 közötti periódusra datálja (CILINSKÁ 1975,95-96). Azonban a Zemiansky Vrbovok-i kincsben, amely egyébként nem messze került elő a Cilinská által kutatott zelovcei temetőtől, tizennyolc bizánci érmet találtak. A kincs egy ötvösé volt, aki egy darabig talán a zelovcei lakosságnak dolgozott. P. Radomersky, aki a numizmatikai anyag elemzését végezte, arra a következtetésre jutott, hogy a kincset a 7. század 70-es éveinek elején ásták el. A legkésőbbi érem a Vrot típusú hexagrammal IV. Constantinos Pogonatos és társuralkodóinak Herakleiosnak és Tiberiosnak (668-669) a korából származik (RADOMERSKY 1953,125). P. Radomersky a tizennyolc érem verőtöveinek számából arra következtéit, hogy ezek az érmek egyáltalán nem vettek részt a pénzforgalomban, nem töltöttek be pénz szerepet, és csak nyersanyagforrásként szolgáltak az ötvös számára. A Zemiansky Vrbovokban talált ezüstpénzek egyébként is egészen a 10. századig az utolsó bizánci érmek, amelyek a Kárpát-Dnyészter régióba kerültek. A. A. Nudelman numizmata szerint Aszparuk Bizánc ellenes hadjáratai és a csapatok thrákiai letelepedése 300 éves „érem nélküli" periódushoz vezettek a szláv-avar földeken, a Dunától északra (NUDELMAN 1982,32,37). Garam É. a 7. század végi — 8. század eleji, érem nélküli leletek datálásához az obulusok felhasználásátjavasolta (GARAM 1978,216). Két ilyen obulust találtak Zelovcéban (GARAM 1978, 213). A 6-8. századi lelőhelyek datálásának kritériumairól szóló cikkében Z. Cilinská kénytelen volt elismerni, hogy Zemiansky Vrbovok ékszereinek stílusa megéri a 7. század végét (CILINSKÁ 1972, 74). Ez azért fontos, mivel a kincslelet tárgyi részének közvetlen analógiái vannak a közép-Dnyeper-vidéki kincsek második csoportjában, különösen Harjevkában. A sturovói temető anyagait tanulmányozva, E. Wiedermann azokat a női leletegyütteseket, amelyekben üreges, préselt és öntött, csillag alakú fülbevalók szerepeltek, 680 utánra datálta, és kiemelte a női ékszerek fejlődésének bizonyos késését (WIEDERMANN 1985,351-352,361). Azonkívül a Duna vidékén, ugyanúgy, mint a Dnyeper medencéjében a női viselet itt vizsgált elemei nem fordulnak elő langobard típusú ujjas fibulás együttesekben, pedig a Duna mellékén találtak ilyeneket. Az egyetlen leletegyüttes, amelyben ujjas fibula és üreges csüngős és granulált fülbevaló volt, Szigetszentmiklóson került elő (SÓS 1963, 316). Azonban, mint a fentiekben már utaltunk rá, a hasonló fülbevalók keltezése eléggé tág, továbbá az üreges, préselt fülbevalóknak ez a változata a Dnyeper-vidéken ismeretlen, ott egyszerűbb variánsok honosak. A krími Lucsisztoje temetőben a Dnyeper-vidéki típusú ujjas fibulák — hasonlóak a szigetszentmiklósiakhoz — a 7. század második felében is honosak voltak, s a leletegyüttesekben sasfejes csatokkal együtt fordultak elő (AJBABIN 1985,13). Azonban a co§oveni kincsben és a gímbasj (Románia) temetőben a csillag alakú fülbevalók és az üreges, préselt gyöngyök sólyomfejes, kilenc- és hétujjas fibulákkal együtt kerültek elő. M. Corn sa külön cikket szentelt ennek a fibulatípusnak, és megállapította, hogy nem korábbiak, mint a 7. század második fele (COMSA 1972). A Dnyepervidéken tehát a női ékszerkészlet, amelyet az „ant" kincsleletek második csoportja fémjelez, nem keltezhető a 7. század végénél korábbi időszakra. Minden okunk megvan arra, hogy a Duna- és Dnyepervidéki ötvösök hagyományos kapcsolatainak megerősödését és —talán — a dunai mesterek egy részének a Dnyeper mellé költözését a 7. század 70-es és 80-as éveinek fordulóján bekövetkezett eseményekkel hozzuk összefüggésbe. Ekkor ugyanis a Duna északi partján élő lakosságot a Thrákiában megtelepedett bolgárok elvágták a bizánci műhelyektől, így az „ant" régiségek második csoportjába tartozó női ékszerek használatát a 7. század végére — 8. század első felére korlátozhatjuk. További feladat, hogy kiválasszuk az időben megfelelő, más kategóriájú leletegyütteseket a Közép-Dnyeper-vidék régészeti emlékeinek sorából. Fordította KULCSÁR Valéria