A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

VALYI Katalin: Szermonostor és a mezőváros középkori kereskedelmének európai kapcsolatai

ALGYO Végül magyarázatot vár, hogy a szeri külföldi eredetű kerámiákhoz milyen szálakon íuződnek az Algyőről származó leletek, azon túl, hogy az egész megye területéről nincs több hasonló lelet. A falu közepén, a templom környékén 1905-ben és 1914-ben építkezések ill. leletmentő ásatások során kerültek elő a most ismertetett kerámiák (TÖMÖRKÉNY 1906,441-445).

8 Föla^iinkák alkalmával itt több ház kertjében is 1-1,5 m mélyen téglából épített alapfalakra találtak elődeink, melyekben a történeti forrásokból ismert Győ falu Árpád-kori központja sejthető (KÜRTI 1987, 58-59). Korszerű régészeti kutatás ugyan soha nem folyt a területen, de az építkezések miatt történt kisebb-nagyobb leletmentések gyér eredményei az Árpád-kortól a 17. századig folyamatosan lakott középkori falu nyomaira utalnak. Bár semmi konkrét bizonyíték nincs rá, de a fenti falakkal kapcsolatban időről-időre felmerült a gyanú, hogy esetleg az egykori Albey premontrei monostor maradványai lennének, melyet ismeretlen fekvésű egyházaként tartott számon a váci egyházmegye (MHALIK 1915,114; BÁLINT 1976 143; HORVÁTH 1978, 124125; KÜRTI 1987,58). A középkori Győ falu jelentőségét kétségtelenné teszi egy értékes és igen sokat idézett oklevelünk: a dömösi prépostság 1138-ból származó összeírása (GYÖRFFY 1963, 895-896). Ebből megtudjuk, hogy Győ eredetileg hercegi birtok volt, melyet Álmos herceg 1108 után a dömösi prépostságnak adott 63 szolgával, mindegyiket a saját földjével együtt. A részletes felsorolásból pontosan megtudhatjuk az egyes szolgákra és a háznépekre külön-külön, illetve együttesen kirótt adót, termékenként megjelölve a beszolgáltatandó mennyiséget is (ökör, juh, liszt, lúd, tyúk, sör és kősó). Emellett ugyanilyen részletességgel felsorolva láthatjuk a falura kirótt munkaszolgáltatásokat is: „A szolgák kötelesek az egyház romló falazatát és tetőzetét megjavítani, a kolostor új és régi műhelyeit építeni..." A sokféle munkaszolgáltatás közül kiemelt fenti kötelezettséget azért tartjuk nagyon fontosnak, mert ez — véleményünk szerint — csakis egy a Győ faluban álló egyházra és kolostorépületeire vonatkozhat! A korszakra jellemző szórt birtokrendszer nagyszerű példájának tekinthető dömösi prépostság birtokai — mint tudjuk — 3 nagy csoportban helyezkedtek el: az egyik a Dunakanyarban (tehát a prépostsági székhely, Dömös közelében), a másik a Balatontól délkeletre Somogy és Tolna megye területén, végül a harmadik a Tisza mentén, a Körösök közelében és Erdélyben (KRISTÓ 1987, 1047-1050). Teljesen kizárhatónak tartjuk, hogy éppen e távoli birtokról kötelezték volna az ottlakókat arra, hogy a dömösi prépostság épületeit javítsák, építsék, mikor annak közvetlen környékén számtalan falu lakóit használhatták fel erre a munkára. Ennek a rendelkezésnek kizárólag úgy van értelme, ha az a saját falujukban álló, de a dömösi egyháznak alárendelt épületekre vonatkozik. Ugyanúgy, amint a többi munkaszolgáltatás (ajuhaklok építése, a halastavak zárása és nyitása, szénakaszálás) is természetesen a saját falujuk határában végzendő munkát jelenthetett, s nem pedig azt, hogy például egy halastavat zárni Dömösre utaztak volna a győi szolgák. Mindezek alapján a dömösi összeírás fent idézett sorait indirekt bizonyítéknak tekinthetjük arra nézve, hogy 1138ban Gyön templom állott, melyhez kolostorépületek is tartoztak. A monostor rendi hovatartozására és történetére nézve sajnos, a későbbi századokból sem állnak rendelkezésünkre adatok. Viszont a ma is álló templomról régészeti és műemléki kutatás hiányában is tudjuk, hogy a tornya gótikus, s hogy az egyenes záródású szentély alaprajza is valószínűleg középkori (a szentély felmenő falai és a templomhajó újkori átépítésből származnak) (HORVÁTH 1978,124-126). Az algyői külföldi eredetű kerámialeletek miatt bennünket közelebbről érintő évszázadból szerencsénkre több oklevél is maradt ránk. így például tudjuk, hogy a falu tulajdonosa a 15. század 2. felében a Szeri Pósafi család volt, akiknek az itteni birtoklását 1454 és 1471 közé tehetjük.

9 A család kihalása 8 A MFM Régészeti Leltárkönyve 37/1905 és 6/1914. 9 E két dátum abból adódik, hogy 1454-ben még a Tari család a birtokos (SEBŐK 1987,84), 1471-ben pedig már kihal a Szeri Pósák