A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

HORVÁTH, László András: Neue Funde der Szakálhát-Gruppe von Szentes-Ilonapart

követhetők (SZÉNÁSZKY 1988, 7). Tálak A leggyakoribb edényforma a most bemutatott tipusok közül. A legtöbb, eddig ismeretlen típus is ebből a csoportból került ki. Kronológiai jelentősége a függőleges falú, bütyökfüles daraboknak van, amelyek a szakálháti csoport korai szakaszában ismereüenek (SZÉNÁSZKY 1979,138). Fazekak A tálakhoz hasonlóan gyakori típusnak bizonyultak, de különös módon csak az 1. gödörben fordultak elő. A fazekaknak három altípusát különböztettük meg, amelyek közül a gömbös hasú, kiöntős példányok voltak a legjelentősebbek ( 1. kép 5). Palackok Kiegészíthető darabok nem kerültek elő, néhány töredék jelzi jelenlétüket (2. kép 2; 5. kép 9; 6. kép 4). Tárolóedények Tulajdonképpen két edénytípust, a gabona- és a folyadéktároló edényeket tárgyaljuk itt közös név alatt A gabonatároló edények durvább kidolgozásúak, kerámiazúzalékkal soványítottak (2. kép 9; 5. kép 14; 6. kép 9), míg a folyadéktárolók polírozottak és jól égetettek (1. kép 7; 2. kép 3; 3. kép 10). DÍSZÍTÉSEK Az általam vizsgált leletanyagban a megszokottnál kevesebb A festés, mmt máskor is, csak kiegészítő szerepet kapott, díszített edénytöredék volt Ezek közül a bekarcolás játszotta a fő- önálló motívumot nem képezett A plasztikus díszítéseknek, edényszerepet Előfordult valamennyi edénytípuson és még a durva ki- fogók, bütykök stb. inkább gyakorlati hasznuk emelhető ki. dolgozású tárolóedényeket is díszíthette. ÖSSZEFOGLALÁS ÉS ÉRTÉKELÉS A leletek értékelése közben kiderült, hogy a két, általunk elemzett gödör nem volt teljesen egykorú. Az egyes edény formák és a díszítések azt mutatták, hogy a két objektum közül a 2. volt a fiatalabb, amely elsősorban keretezett mintakincse alapján (5. kép 1-2) már inkább a korai tiszai kultúrához tartozhatott. A két gödör együttesen képviseli azt a korszakot, amelyet szakálháttiszai átmenetként ismer a tudomány. Az elmúlt másfél évtized során, mind az alföldi vonaldíszes kultúra, mind pedig a szakáiháti csoport értékelésében jelentős változások következtek be (RACZKY 1983; RACZKY 1988; SZÉNÁSZKY 1979; SZÉNÁSZKY 1983; SZÉNÁSZKY 1988). Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan értékelhető a továbbiakban a szentes-ilonaparti település kronológiai helyzete. A telep kronológiájának korai szakaszát a Körös-laütúra leletei adják, amelyeket korábban a kultúra végső fázisára (proto-Vinca-kor) datáltunk (HORVÁTH L. 1983, 39^0). Ezt követte, feltehetően a Vinca Bi-korban az AVK települése, amely nem lehetett hosszú életű. A szakáiháti csoport népe ezután szállta meg a települést és élt ott egészen a korai tiszai kultúra elejéig. Horváth László András Göcseji Múzeum 8900 Zalaegerszeg Batthyány u. 2.