A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)
SZALONTAI Csaba: Avar kori lelőhelyek és leletek Mindszentről
ban került vissza a szentesi múzeumba, hanem már 1925 telén. Valószínűleg ezért nem szerepel a szentesi leltárkönyvben a Mórától visszaadott leletek között ez a garnitúra. Itt csupán csak arról tesznek említést, hogy az 5. sír leletei között van egy „bronz szíjvég, inda díszítéses (rajz, valamennyi F. Takács Zoltánnál). " Vagyis, 1930-ban voltak olyan tárgyak a visszaadott leletek között, melyek korábban Mórától Felvinczi Takács Zoltánhoz kerültek. 42 Az idézett újságcikk szerint, a szíjvég 1925 februárjában Szentesen volt. Móra két kiállítási táblán küldte vissza a leleteket, jelezve és hangsúlyozva, hogy néhány tárgy Felvinczinél van kiállításon, és azt maga küldte el neki. 43 Viszont Felvinczi azt írja, hogy a szíjvéget Csallány küldte el Schupiter Eleméren keresztül. Összefoglalva megállapíthatjuk: 1/ A sír anyaga még az ásatások megkezdése előtt előkerült. 2/ A keresett szíjvég soha nem volt Szegeden, az előkerülése után Szentesre került, és Csallány G. küldte el Budapestre. 3/ Felvinczi Takács Zoltán kiállítása után semmit nem tudunk magáról a sárkányos szíjvégről, vagyis elveszettnek tekinthetjük. 4/ Az ásatások megkezdése előtt a szentesi múzeum gyűjteményében voltak Bozó-tanyai leletek, tehát a találó feltehetően nem minden leletet vitt be a szegedi múzeumba. 17. sír Férfi. Mell.: 1. Trapéz alakú, öntött bronzcsat. A csattesten áttört, griff" díszítés van. A csattest h.: 5,3 cm, sz.: 2,3 cm, a karikával h.: 8 cm (8. kép 17). 2. Öntött bronz nagyszíjvég, felületén sárkány- és emberábrázolással. H.: 10,1 cm, sz.: 2,8 cm (8. kép 19). 3. Öt, téglalap alakú, áttört, griffes csüngős övveret. Két veretről hiányzik a csüngője. H.: 3,5 cm, sz.: 2 cm (8. kép 20). 4. Két, fonatdíszes, öntött bronz kisszijvég. H.: 3,8 cm, sz.: 1,5 cm (8. kép 18). 44 5. Vaskarika (7. kép 4). Átm.: 7,4 cm. Ltsz.: 55.90.199. Az 1925. évi ásatás sírjai (3. kép/ 5 5. sír: 46 Mell.: 1. Hullámvonaldíszes, öntött bronz nagyszijvég. H.: 6,2 cm, sz.: 2 cm (8. kép 22). 2. Három, hullámvo(köztük Szentes környékén is több tucatnyi darab), így igen kicsi a valószínűsége annak, hogy a cikk szenzációját képező szíjvég ne lenne azonos a 17. sír egyedi szíjvégével. 42 Ezt megerősíti a Móra, Csallány és Felvinczi Takács közti levélváltás is: Móra a következőket írja az 1930. január 29-én kelt levelében Csallányrtak: ,,Bozó Ambrus Károly mindszenti lakos, akinek földjén ismert nagysikerű ásatásaidat végezted, még azok megtörténte előtt nálam járt, felajánlotta a telkét megásatásra s ideajándékozta azokat a régiségeket is, amelyeketföldmunka közben ott talált és megőrzött. Azóta mi őrizzük ezeket a tárgyakat, mivel azonban ezek szorosan összetartoznak a szentesi miízeum mindszenti ásatásaiból származó leletekkel, felfogásom szerint a helyük is ott van, engedd meg tehát, hogy azokat múzeumodttak ajánlliassam fel a mellékelt két táblán. A hiányzó szíjvég Felvinczi Takács Zoltán keleti kiállításán szerepel, visszaérkezése után ezt is megfogom küldeni " (RÓZSA 1994, 573). Felvinzci 1931. augusztus 14-én a következőket írja Csallánynak ezzel kapcsolatban:,,... Kívánságodnak a mai postával teszek eleget, még pedig szíves engedelmeddel úgy, hogy az egész szegedi anyagot, mely nálam kölcsön van Móra Ferenc barátunknak küldöm vissza, mert sajnos nem tudom pontosan melyik lelet honnan való. Viszont a sárkányos szíjvéget, melyet Schupiterrel voltál szíves hozzám küldeni, egyenest küldöm a Te címedre. Mórát értesítettem már egy tegnap feladott levélben arról, hogy a Titeket illető tárgyakat előbb hozzá mennek és kértem, hogy szíveskedjék őket mielőbb továbbítani. Kéríek szépen tehát, hogy ne vedd bürokratizmusnak vagy akadékoskodásnak ezt az eljárásomat. Kizárólag a mondott okból cselekszem így. "Móra 1931. augusztus 25-én az alábbiakat írta Csallánynak:,, Takács Zoltán ma küldte haza a kiállítás céljából elkért régiségeket azzal, hogy a titeket illetőket továbbítsam hozzád, ő nem tudja pontosan elkülöníteni, melyik hova való. A küldeményben mindössze ezt az ide mellékelt két dbot — ezüst szíjdísz és griffes szíjvég — találjuk idegen jószágnak, miért is tisztelettel haza tereljük őket. "(RÓZSA 1994, 577). Miután a levéháltás és a csomagküldés lezajlott, Csallány a következőket írta Felvinczi Takács Zoltártnak: „Augusztus 14-én kelt kedves soraidra válaszolva tisztelettel értesítelek hogy Móra Ferenc megküldte a Tőled kért szíjvéget, ellenben az általad küldeni jelzett sárkányos szíjvégünk amelyre pedig leginkább szükségem van nem érkezett meg. Igen szépen kéríek légy szíves azt sürgősen megküldeni. " 43 A Mórától küldött két tábláról van fotó is, amely a KJM-ben R.4594. számon található meg. 44 A sír anyagát lásd: FETTICH 1937, III., VI. t. A sárkányos nagyszíjvéget mások is bemutatták: CSALLÁNY G. 1934, 227, LXVII. t. 8; MAVRODLNOV1943,113, Fig. 71. A KJM Fotótárának felirat nélküli üvegnegatívján (KJM R. 4594. számon) a sir övgarnitúrájának kiállítási táblára rendezett rekonstrukciója látható. Ezen a fotón valóban szerepel egy vaskarika, egy hosszú vaskés és egy trapéz alakú vascsat. Ez utóbbi leletek közül a vascsat és a vaskés elveszett. Hasonlóképpen hiányzik a KJM gyűjteményéből az egész övgarnitúra, de nincs is beleltározva az anyaga, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy az 50-es években már nem voltak meg a tárgyak így a sír teljes anyagát csak fotóról ismerjük 45 A tavaszi ásatás alkalmával feltárt sírokról semmit sem tudunk (1-4., 6-11., 15-16., 19-26., 28-33. sír).