A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Archaeologica 1. (Szeged, 1995)

SZALAI Ferenc: A Csanytelek-Palén feltárt középső bronzkori csontvázleletek antropológiai vizsgálata

halottal együtt elégetett ételmelléklet maradva- díszített, égett csontlemezt találtunk a hamvak nyaiként értékelhetők. Egy esetben (25. urnasír) között. A CSANY1 KLEK-FAI Él SZÉRIA HELYE A DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI BRONZKOR ANTROPOLÓGIAI KUTATÁSÁBAN Tertiletünkön a bronzkori leletek antropológiai ku­tatásának a következő nehézségekkel kell számolnia: A népeségek régészeti leletek alapján történő „kultúrákba" sorolása máig sem egységes. A gyakori hamvasztásos temetkezésekből szár­mazó maradványok vizsgálata nagyon kevés infor­mációt nyújt, jószerével csak az életkor és a nem valószínűsíthető. Szinte egyáltalán nem nyerhetők metrikus adatok, a morfológiai jellegzetességek is csak véletlenszerűen rögzíthetők. így sajnos a régészetileg kulcsfontosságúnak megítélt (de ham­vasztásos temetkezésű) népességek embertani arcu­lata örökre ismeretlen marad. Akárcsak a többi őskori leieméi, itt is kevés a jó megtartású csontvázmaradvány, ezek is gyakran de­formálódtak a földben. Az antropológiai leleteket a régj ásatások során vagy nem mentették meg (Óbéba, Novi Knezevac, Klárafalva), vagy csak egy részük került a gyűjteményekbe: Pitvaros (FARKAS 1971), Szőreg (FARKAS 1975), Deszk (FARKAS 1975), Kelebia (LLP­TÁK 1958). A lehetőségekhez mérten, teljességre törekvőén feltárt temető, melynek összes antro­pológiai leletét megmentették, valójában csak négy van: a mokrini (FARKAS-ilPTÁK 1971) és a tápéi (FARKAS^LPTÁK 1975) temető az egyének számát tekintve is a legfontosabb, a battonyai (FARKAS-ÍLP­TÁK1968) már kisebb létszámú széria és nagyon rossz megtartású, a késő bronzkori, halomsíros kultúrához sorolható velebiti (Jugoszlávia) leletek vizsgálata pedig még nem történt meg. A többféle régészeti kultúrába való besorolás miatt—az összehasonlításnál elsősorban az abszolút kronológiát vettük figyelembe — így két nagyobb csoport alakult ki. A Kr. e. 19-15. századra tehető időszakban (kora-középső bronzkorban) élt népes­ségek (Pitvaros, Deszk, Mokrin, Battonya, Szőreg-C, Csanytelek, Kelebia) és a Kr. e. 14—12. században (késő bronzkorban) élt tápéi népesség csoportja. A régészeti kutatás (BÓNA 1984) szerint — de az eddigi antropológiai vizsgálatok eredményei alapján is — a mai Dél-Magyarország területén élt kora­középső bronzkori népességek elsősorban déli-dél­keleti párhuzamokat mutatnak (FARKAS 1975; TÓTH 1977). A régészetileg több típusba és kultúrába sorol­ható közösségek antropológiai arculatát tekintve nem különböznek egymástól lényegesen: például a kopo­nya hosszúság-szélességi jelzőjét tekintve majdnem minden népességben (de eltérő arányban) megtalál­hatók — az őskori szériákra jellemző dolichokran­mesokran túlsúly mellett — a brachykran elemek is, de a klasszikus taxonómiai analízissel kapott em­bertípusok is hasonlóak a különböző lelőhelyek népességeinél, persze esetenként változó aránnyal. A késő bronzkori népesség kifejezetten eltér a doli­chokran túlsúly és a brachykranok alacsony száma miatt. Az egyes lelőhelyek embertani leleteire vonatkozóan a 18. és 19. táblázatok az emberfajták előfordulási arányát mutatják, a 20. és 21. táblázatok pedig a hosszúság-szélességi koponyajelző adatai­nak áttekintését adják az összehasonlítás céljából. Sajnos a csanytelek-paléi népesség statisztikai sokaságot el nem érő alacsony egyedszáma miatt a szakirodalomban széles körben elfogadott és alkal­mazott Penrose-féle távolság számítását nem mdtunk alkalmazni. Az összehasonlítás — lehetőségekhez mért — teljessége céljából kigyűjtöttük az egyes bronzkori szériák fontosabb kraniometriai adatait (22. és 23. táblázat), ezekből az átlagértékeken felül láthatjuk más szériák alacsony egyedszámát is, ami a Penrose-számítást nem teszi lehetővé.

Next

/
Thumbnails
Contents