A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 14. (Szeged, 2012)

SÍPOS József: Teleki Pál 1922-es kampánya és megválasztása Szegeden ..

A gyűlést és Telekit Kelemen Béla köszöntötte. Majd - többek között - a következőket mondta: „Szégyenletes volna, ha éppen ebben a városban bukna el a keresztény gondolat, ha éppen itt győzne az az irányzat, amely az izzó fajszeretet kiirtására irányul." A köztisztviselőkhöz szólva elmondta: a „szegedi ébredő zsidóság lapja a Szeged a tanárokról szóló vezércikkében" rámutatott, hogy egy asztalossegéd jóval többet keres óránként, mint egy egyetemi tanár. E megjegyzését mély csend fogadta. Majd így folytatta: Kigúnyolja őket azzal, hogy az „állam leltári tárgyakként kezeli a tisztviselőket. Mutassák meg tehát az urnák előtt a tisztviselők a maguk igazát." Kijelentette: „Fölényesen kell itt győznie a nemzeti eszmének és a keresztény valláserkölcsnek." Majd a köztisztviselők helyzetének javítását ígérte. A „keresztény és nemzeti irányzat - mondta - nem a régi kapitalista világrendet akarja visszaállítani." Mindezzel a szegedi köztisztviselőket és családtagjaikat igyekezett megnyerni. „Ez a világmegváltás jelszavával működő és nemzetköziséggel barátkozó irány parlamenti többséget soha nem fog szerezni ebben az országban. Mi is jogrendet akarunk, de nem nemzetközi, hanem nemzeti alapon. Mi nem akarjuk, hogy a régi kapitalista rend, a hadi- és multimilliomosok, és bankok uralma a maga csökevényeivel megmaradjon. Mi elvi ellentéteink a liberalizmussal nemcsak a hazafiatlanságban és vallástalanságban gyökeresznek, hanem abban is, hogy nekünk nem kell a tömeguralom, és ezért nekünk nem kell az általános és titkos választójog." Tehát Kelemen antikapitalista, antiliberális és antidemokratikus programot és politikai irányzatot hirdetett. Összefogásra biztatta a köztisztviselőket és Teleki támogatására. A jelenlévők Wolff bemutatását nagy ovációval fogadták. 0 kifejtette: jelenleg nemcsak Magyarországon, de az egész világon „két világnézet küzd a lelkek birtoklásáért, mert a jelenlegi állapotok tarthatatlanok." A küzdelem a „marxi és a keresztény evangélium" között folyik. Szerinte nem az állati önzés, hanem a keresztényi szeretet fogja megváltani a világot. Elismerte, hogy a világban és itthon is elsősorban a munkások lelkéért folyik a politikai és az ideológiai küzdelem. Ezért foglalkozott a munkáskérdéssel is. Szerinte a zsidókérdést a zsidóság vetette fel, és ők tartják napirenden. A hazai zsidóság a háború óta a „Galíciából beözönlött kazárokat, ezt a gyanús, gyűlölködő elemet nem utasította ki. Nemzeti érzésüknek fölébe kerekedett a faji összetartásuk érzése. Ez egy kompakt egységgé kovácsolta össze a régebbi idők óta köztünk élő zsidóságot ezekkel a nem kívánatos elemekkel." Ezt a tételét - állította - Szeged példája bizonyítja legjobban. Ahol „Teleki Pál ellen mertek sorompóba lépni," akit „óriási tudása és izzó fajszeretete emelt fel arra a polcra, ahol mindnyájunk felett áll." Bevallotta: a zsidókérdésben „Teleki és ő nem járnak egy úton," ő radikálisabb nézeteket vall. Szerinte Teleki a múltban a „bölcs mérséklet és belátás politikáját követte és egyre várta a hazafias zsidóság megnyilatkozását. Itt és most megkapta ezt a megnyilatkozást." Ellenfelei azt mondják: nem lehet Telekire szavazni, mert a magyar faj védelmében tört lándzsát. Ezek szerint csak az legyen itt a posszibilis államférfi, aki eladja nekik a lelkét?" Wolff állította: ez a „tipikus szabadkőműves szellem küzdelme a magyar faji szellemmel." Végük kijelentette: „nem konszolidáció kell, hanem integer Magyarország! Ha ez demagógia, akkor ezt ő vállalja, - fejezte be beszédét, amely nagy tapsot kapott. Kószó István dr., aki a kormányban Klebelsberg mellett, belügyi államtitkár, és a III. kerület képviselőjelöltje volt - a Szegedi Napló szerint - figyelmeztette a hallgatóságot: be ne dőljenek a gyászmagyaroknak, és a gyászkeresztényeknek, akik a 132