A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 14. (Szeged, 2012)

HALMÁGYI Pál: Galamb József emlékezete

Közeledett 2008 októbere, a 100. évfordulója annak, hogy az első T-modell kigör­dült a detroiti gyárkapun. Akkor még nem sejtették, hogy a világ automobilizmusának történetében meghatározó pillanattá válik ez az esemény. A T-modell nem egyszerűen a sorban következő újabb Ford kocsi volt, hanem az az autó lett, mely négy kerékre ültette Amerikát. Ez az első tömeggyártású, kitűnő konstrukciójú, elnyűhetetlen autó gyökeresen megváltoztatta az idő, a tér és a mozgási sebesség dimenzióit. A felgyorsult motorizáció nyomán megindultak az útépítések, s néhány évtized múlva autópályák hálózták be az Egyesült Államokat az Atlanti-óceántól a nyugati partig. Nemsokára már nem mérföldben, hanem időtartamban adták meg a városok közötti távolságot, s azt mondták: félórára, két órára van a keresett hely. A több mint tizenöt millió példányban eladott T-modellnek meghatározó szerepe volt mindebben. Ezért emlékeztek meg születésének 100. évfordulójáról szerte a világon. 2008. július 17-én, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban nyílt meg a makói múzeum vendégkiállítása, mely Galamb József életét és az éppen 100 éve a gyártóso­rokról legördült első T-modellt mutatta be. Csongrád megyében különösen számon tartották a T-modell megszületésének 100. évfordulóját. A Délvilág című napilap 2008. szeptember 20-i, szombati számának címoldalán az autó fényképét közölve számolt be a tervezett makói programokról. A lap jegyzetírója az akkor zajló budapesti Európai Uniós tanácskozás apropóján írt a magyar tudósok és műszaki értelmiség 20. századot meghatározó szerepéről. Jose Manuel Barosso az Európai Bizottság elnöke nyitotta meg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgatótanácsának budapesti alakuló ülését, mely intézet meg­születésében döntő jelentőséget tulajdonított a magyar kutatók méltán világhírű eredményeinek. A technikai fejlődés, az autógyártás területére szűkítve az áttekin­tést, a cikkben felsorolt feltalálók neve Galamb Józseffel kezdődik és Bánki Donát, Csonka János (porlasztó), Hercegh Ferenc (tömlő nélküli gumiabroncs), Barényi Béla (biztonságtecnika), Anisits Ferenc (BMW motor) felsorolásával folytatódik. Szent­Györgyi Albert találó megfogalmazásával zárul az írás, mely szerint Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség haladásához, teljesen függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban. 3 4 A napilap hétvégi mellékletében egy egész oldalon csak Galamb Józsefről és a 100 éves Ford T-modellről írtak. A közölt képeken a budapesti főiskola frissen restaurált autóját és a mindenkori veterán találkozók sztárját, egy ezüsthűtős nyitott T-modellt mutattak be. A soron következő ünnepi rendezvények között a cikk megemlítette a budapesti tudományos konferenciát, ahol a makóiak is tartanak előadást, a tavaszi nagy városi rendezvényt, ahol a makói T-modellt mutatják be, s az új Galamb József kiállítással együtt nagy veterán autós-motoros találkozót szerveznek. 3 5 2008. október 9-11. között rendezte meg Szegeden, a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara a visegrádi országok mérnökeinek találkozóját és szakmai konferenciáját. A két napos rendezvényen három nagyelőadás és a szekcióüléseken 42 referátum hang­zott el. Medgyesi Pál, a megyei kamara tiszteletbeli alapító elnöke és Halmágyi Pál makói múzeumigazgató vetített képes előadásban ismertette a város híres szülötté­34 ÖRFI Ferenc: Nagyok vagyunk. Délvilág. 2008. szeptember 20. 3. o. JAM GJ.gy. 3.19. 35 I. TÓTH Gábor: Százéves lett Bádog Böske, minden idők legjobb népautója. Délvilág, Szieszta mel­léklet. 2008. szeptember 20. 115

Next

/
Thumbnails
Contents