A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990
REFORMÁTUS EGYHÁZ 1944 végén a szegedi református hivők két egyházközséghez tartoztak. A körtöltésen belüli híveket a Kálvin téri Református Egyházközség fogta össze, ahol Bakó László vezető lelkész, Seres Zoltán és dr. Durkó László vallásoktató lelkész és Szabados László börtönlelkész szolgált. Az Újszegedi Református Missziói Egyházközséghez, az újszegedi és a körtöltésen túli szegedi reformátusok mellett, még 40 kilométeres körzetben 20-nál több szórvány is tartozott. Az 1928-ban létrejött egyházközség lelkésze kezdettől fogva Teleki Sándor volt. 1941. okt. 26-án hozzákezdtek egy új templom építéséhez, és ezzel új egyházközség létrehozásához, de az Új Magyar Hajnal Temploma nevet kapott templom építési munkálatait a háború végéig nem sikerült befejezni. 10 4 A szegedi református egyházközségek a háború alatt nem szenvedtek jelentős károkat, és a földosztás sem érintette őket, sőt ők igényeltek földet, melyet természetesen nem kaptak meg. 10 5 A hitéleti tevékenység sem szenvedett csorbát, sőt a háború alatt Makóról induló délalföldi lelki ébredés, melynek célja az evangelizáció és a misszió volt, Szegedet is elérte. 10 6 A két nagy múltú egyesület (Lórántffy Zsuzsánna Egyesület és a Bethlen Gábor Kör) is gyorsan újjászerveződött. A Lórántffy Zsuzsánna Egyesület már 1945-ben és 1946-ban is jelentős karitatív munkát végzett, főleg a szegény sorsú 107 iskolás gyermekek között. A szegedi gyülekezetek a Békésbánáti Református Egyházmegyéhez tartoztak, de amikor 1945. márc. 7-én az egyházmegye közgyűlése megszavazta az egyházmegye kettéosztását Békés és Csongrád egyházmegyére, Csongrád egyházmegyéhez kerültek. Az egyházmegye esperese Gönczy Béla vésztői plébános lett. 10 8 A Honvéd téri templom készültségi foka 1947. nov. 30-án olyan fokot ért el, hogy megtarthatták az első istentiszteletet, 10 9 sőt 1948 húsvét hétfőjén a harangok is megszólaltak. 11 0 A Honvéd téri templom elkészültével egyidejűleg az újszegedi egyházközségben is jelentős változás történt. Az 1948. ápr. 4-i presbiteriumi ülésen határozatot hoztak az egyházközség kettéosztásáról, illetve a Somogyi telepi egyházközség létrehozásáról, melyhez Somogyi telep, Rókus, Kecskés telep, Klébelsberg telep, Al104 Lásd: TAKÓ Edit: A Szegedi Honvéd téri Református Egyházközség története. Kéziratos tanulmány. 7-21. old. 105 Szeged Kálvin téri Református Egyházközség iratai presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvek — továbbiakban Presb. és Közgy. — Presb. 1945. máj. 18 és júl. 1 106 Lásd: HAJDÚ Attila: A Szegedi-Új szegedi Református Missziói Egyházközség működése és átalakulása a második világháború végétől az 1956-os forradalomig (1944-1956.) Kéziratos tanulmány 15-20. old. 107 Presb. 1945. júl. 1, 1946. dec. 29. 108 Presb. 1945. júl. 1 és júl. 24. 109 Presb. 1947. dec. 5. 110 TAKÓ i. m. 25. old. 428