A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990

Katolikus egyház az 1956-os forradalom és a Kádár korszak idején Az októberi forradalom előkészítésében és lezajlásában — Mindszentyn kívül — katolikus egyházi személyek nem játszottak jelentős szerepet. 1956. okt. 25-én Grősz József kalocsai érsek — a püspöki kar akkori elnöke — rádióbeszédében nyugalomra és az eseményektől való távolmaradásra szólította föl a papságot és a híveket. 6 6 Ezen a napon Hamvas püspök is hasonló tartalmú, stencilezett felhívást küldött papjainak: „Felhívom T.dő papjaimat, hogy ezekben a mozgalmas napokban szeretettel és nyomatékkal óvják a híveket minden erőszakos lépéstől és rendzavarástól. Ne hagyják magukat felizgatni, hanem hivatási munkájuk zavartalan végzésével szol­gálják a hazát, bízva jogos kívánságaik békés megvalósításában." A püspök eredeti kézírásos fogalmazványában még így szerepelt az utolsó mondat második fele: „őszinte szimpátiával fogadtuk az ifjúság lelkes megmozdu­lását, és bízunk jogos kívánságaik békés megvalósításában." Ezt azonban tollal át­húzta, és az előbbi variációt küldte el. 6 7 Az október 30-án házi őrizetéből szabadult Mindszenty bíboros magához ké­rette Hamvas püspököt, aki Mindszenty letartóztatása után (a Vatikán 1950. júl. 18-án nevezte ki apostoli adminisztrátorrá) az esztergomi egyházmegyét is ve­zette, és a püspök nov. 1-én meg is jelent nála. Hamvas püspök távolléte idején — nov. 7-én — Szécsi Antal helynök aláírásával a püspöki hivatal körlevelet bocsátott ki azzal a felszólítással, hogy az egyház­megye papjai nov. 11-én a vasárnapi istentiszteleten olvassák fel. A körlevél a ter­melőmunka folytatására, a testvérgyűlölet megszüntetésére szólít fel, és a kö­vetkező mondattal zárul: „Bízzunk abban, hogy Kormányzatunk a nép jogos kívánságait, sérelmeit orvo­solni fogja, és így közös erővel építhetjük majd fel a szabad, független, boldog Ma­gyarországot." 6 8 Hamvas Püspök nov. 15-én adta át Esztergomban a főegyházmegye kormány­zatát Witz Béla vikariusnak, abban a reményben, hogy a törvényes főpásztor majd rövidesen átveszi azt. Másnap — Budapesten keresztül — utazott is vissza Szegedre 6 9 Szegedre érkezése után, nov. 20-án, körlevélben fordult papjaihoz, fölszólítva őket, hogy a körlevél gondolatait tegyék magukévá, és közöljék a hívekkel a napi érintkezés során, és a szószéken keresztül. A körlevél rövidített szövegét — némi késéssel — a Szegedi Néplap dec. 9-i száma is közölte. A körlevél főbb gondolatai a következők: Az ország újjáépítéséhez, az élet megindításához munka kell: 66 Lásd: Békepapok, 115. old. 67 Püsp. Lev. 2260/956 68 Püsp. Lev. 2279/956 69 Püsp. Lev. 2333/956 421

Next

/
Thumbnails
Contents