A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

LENGYEL András: „Voltam Szegeden is újságíró”. Thury Zoltán és Szeged

„idealizmusról", a politikában meglévő poézisről beszél. Fölfogása a premodern és modern világ határán megszülető sajátos fölfogás. „A naiv emberek — írja — azt hiszik, hogy a politizálás egészen száraz tudomány, olyan, mint például a phisica vagy arithmetica — törvényeken alapul s törvényeken élődik. Pedig a politika olyan alapokon áll, mint a vallás, melyhez Jézus Krisztus, Budha vagy Mahomed törvényt alkotott ugyan, de amellett belelehelte lelkének összes poézisát is, mert tudta, hogy e nélkül nem lesznek az emberek elég fogékonyak arra, hogy betartsák a törvényt. Jézus a könyörülő samaritanusról, Mahomed az Isten galambjáról beszélt, s eszméit, célzatait édes mézzel — költészettel keverve adta át azoknak, kik köréje gyűlve lesték az igét."

37 Azaz, szerinte a valláshoz poézis kell, mert másképpen nem követik a hívek a törvény előírását. Igaza van-e, vagy sem, kérdés. Mindenesetre ennek analógiájára fogta föl a politikát is. „Ha törvényt vitatnánk, határt mérnénk és rendszert kritizálnánk csupán a politikában, s a mindennapi munka fölött nem állana valami poétikus, nagy és szent cél, a haza boldogulása — nem politizálnánk." Miért? Thury szerint azért, mert: „lelkünk az óráról-órára terjedő munkában betelt a köznapisággal, és megváltásra vágyik. Nagy célokat tűz maga elé, eltelik idealizmussal, melynek gyökere a lélek gyönyörűségében rejlik, és fontolgatás nélkül indul verekedni a célért. Törni, zúzni szeretne mindent, ami útjában áll. Aki a másik oldalról jön, éppen úgy viseli magát — a mérkőzés külsőségei mögé mélyen elrejtőzik a költészet — s csak annak mutatja meg magát, aki keresi, kuOQ • tatja s áthatol a sár és mocsok rétegeken, hogy a gyémántot föltalálja." Érdekes mozzanat, hogy Thury — tapasztalatainak engedelmeskedve — számol a „sár és mocsok" létével, amely a politikai gyakorlatban jelen van. De ennek ellenére a politika mögé mégis költészetet vizionál. Mi ez? Tökéletes naivitás, amely vallóját is, követőjét is becsapja, manipulálja, avagy ellenkezőleg, valami mély összefüggés fölismerése? Úgy gondolom, mély fölismerés és ugyanakkor egy korspecifikus önfélreértés vegyüléke ez a fölfogás. A politikai cselekvés ugyan csakugyan megkövetel egy őt magát koordináló metafizikai instanciát — különben nyers hatalmi érdekek erőviszonyok szerint alakuló pragmatizmusává válik, elveszítvén igazolhatóságát. Ám a modernitás, vagy nyersebben fogalmazva a modern kapitalizmus dinamikája, mindent a profitmaximálás logikájának rendelve alá, éppen ezt a lehetséges metafizikát üresíti ki, számolja föl. Vagy, mint nagy történeti példák tanúsítják, ezt a metafizika-igényt a modern, mediális tömegmanipuláció eszközeként használja fel. Azaz, a „poézis" — a politika mögötti metafizika — így is, úgy is elvész: a politikai gyakorlat a tapasztalatok szerint kiürül. Thury azonban nem volt politikai manipulátor, s nem is teljesen naiv, valóságtól elszakadó „poéta", csak kora gyermeke. Nem volt illúziója a kocsmai politizálás, a kaszinózás, sőt a parlamenti politika iránt sem. S az „egy nemzetiségű — egy párthoz tartozó — emberek" klubként működő politizálását sem látta jobbnak. Azaz: az egész akkori politikai mezőt elutasította, vagy legalábbis erős kritikával kezelte. Sőt, saját elvét: „a haza boldogulásáét mint célt is viszonylag szűk körbe 37 Uo. 38 Uo. 83