A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990
lekezet működött a városban kb. 40 fővel, és ennek tagjai Dinnyés Ferencné Szentháromság u. 4 sz. alatti lakásán gyűltek össze rendszeresen. A proletárdiktatúra létrejötte (1948) után a Jehova Tanúi ismét nehéz helyzetbe kerültek. Az amerikai imperializmus bérenceinek nyüvánították őket, akik Amerikából kapják a pénzt és a propaganda anyagot. Helyzetüket még súlyosbította a fegyveres szolgálat megtagadása. 1950-ben 302 tanút tartóztattak le, köztük az országos vezetőséget is. Nagy részük munkatáborba került. Szegeden az 1940-es évek végén, az 50-es évek elején az Oroszlán u. 4 sz. alatt volt az imaterem, az ún. Királyságterem. Ezekben az években Szegeden is voltak letartóztatások, internálások: 1950-ben Nagy Ferencet, aki már megjárta a bori internáló tábort is, a Hortobágyra internálták. 1951-ben a katonai szolgálat megtagadása miatt Kiss Lászlót, Paulinyi Károlyt és Balogh Istvánt 7 évi, illetve 10 évi börtönre, Lakatos Józsefet 8 évi börtönre ítélték. 1953-ban Kiss István kapott 8 évi börtönt a Szegedi Hadbíróságtól. 26 4 Az őrizetbe vétel nem csupán a katonai szolgálat megtagadása miatt történt. Idézet a BM Csongrád megyei Főosztály mezőgazdasági szabotázs elhárító munkájáról 1951-ben: „...Nem ritka esetben fordul elő terror, diverzió és demokráciaellenes fegyveres szervezkedés. Magyar József kulák, Börcsök Károly kupec, szektatag és társai ásotthalmi lakosok több esetben aláírást gyűjtöttek a TSZ felbomlasztása érdekében. Őrizetbe vételük megtörtént." 26 5 Az 1956-os forradalom idején, az elitélt tanúk szabadok lettek, de a forradalom leverése után nagyobb részüket újra begyűjtötték. A továbbra is ülegálisan működő Jehova Tanúi tevékenységét az államhatalom képviselői nem csupán vallásos tevékenységként igyekeztek beállítani, hanem mint amelynek tagjai a vallásos propagandát összekapcsolják a rendszerellenes politikai agitációval: Ez tűnik ki a Csongrád megyei egyházügyi főelőadónak 1964. jan. 13-án az AEH. osztályvezetőjéhez küldött szigorúan bizalmas jelentéséből is. Miután jó néhány konkrét példát sorol föl, a tanúk tevékenységének veszélyességét a következőkben összegzi a jelentés: „Vallásos tanaikat összekapcsolják a politikai eseményekkel, a közelgő világvégét jósolják, tagadják a Szovjetúnió technikai fölényét. Nem tesznek eleget a Magyar Népköztársaság fegyveres védelme kötelességének. Rendszeresen hallgatják az imperialista rádió magyar nyelvű adásait, és az ott hallottakat terjesztik. Megszegik a sajtótörvényt a külföldről kapott anyagok sokszorosításával, terjesztésével. Igyekeznek elvonni a fiatalságot a reális életszemlélettől. 264 Kézirat. 265 Magyar Országos Levéltár KS-276 f/96/45, ö.e. Másolat a szegedi gyülekezet irattárában 266 Magyar Országos Levéltár XIX-A-21-d- 0028/1/1964 (30. d) Uo. 453