A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990
Az újszegedi gyülekezetben pedig 1967. márciusában nevezték ki Tóth Zoltán Józsefet a lelkészi állásba. 14 1 Emlékezetes esemény volt a megye, békemozgalomban részt vevő lelkészei számára rendezett társasutazás, melyet a Szovjetúnióba tettek. 14 2 Munkácsy György békemozgalmi tevékenységét nagyra értékelte az államhatalom: A békemozgalom 20. évfordulója alkalmából az Országos Béketanács a Békejelvény arany fokozatával tüntette ki. 14 3 Majd 1972. nov. 7-én a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. 14 4 Kádár László lelkipásztori és közéleti szereplésével is meg volt elégedve a gyülekezete, a felettes egyházi és állami hatóság. A Kálvin téri gyülekezetben való 20 éves és az egyházmegyében 18 éves (espereshelyettesi) tevékenységéért az egyházközség jegyzőkönyvileg mondott köszönetet. 14 5 Előtte pedig — tekintettel krónikus arcüreg gyulladására — az Egyházak Világtanácsa locarnói üdülőjébe, harmincnapos gyógykezelésre kapott beutalást. 14 6 1977 nyarán pedig a svájci egyházak ökumenikus tanácsától kapott meghívást, hogy nyári szabadságként, öt hetet, feleségével együtt, Svájcban töltsön. 14 7 A nyugati egyházaktól a Kálvin téri gyülekezet is kapott segítséget. Például a németországi Gusztáv Adolf egylettől 35 ezer forintot kapott hangosító berendezésre. 14 8 A holland református egyháztól pedig elektronikus orgonát kapott az egyházközség. 14 9 1981. áprilisában nagy veszteség érte az egyházmegyét és a Kálvin téri gyülekezetet. Elhunyt Munkácsy György esperes, aki 22 évig volt a Kálvin téren lelkipásztor. 15 0 Munkácsy György utódja az esperesi tisztségben Rapcsák Péter Hódmezővásárhely Ótemplom lelkésze lett, az egyházmegyei tanácsülés javaslatára. 15 1 Rapcsák Péter 1988. febr. 29-én lemondott, és helyére az egyházmegye lelkészi kara Imre Ernő szentesi lelkészt választotta. 15 2 Az egyházkerületi Lelkészelőkészítő Bizottság a Kálvin téri gyülekezetnek ifj. Bartha Tibort ajánlotta megválasztásra, akit a gyülekezet egyhangúlag meg is szavazott. Ezután pedig az egyházkerület elnöksége Bartha Tibornét (szül. Zsíros Katalin) beosztott lelkésznek nevezte ki 1981. aug. 1-én. A Bartha házaspár korábban Esztergomban szolgált. Bartha Tibort 1981. okt. 25-én iktatták be lelkészi hivatalába édesapja, Bartha püspök jelenlétében. 15 3 141 Presb. 1967. márc. 12. 142 Presb. 1967. jún. 25. 143 Presb. 1969. okt. 12. 144 Presb. 1972. dec. 17. 145 Presb. 1973. febr. 11. 146 Presb. 1972. dec. 17. 147 Presb. 1977. okt. 9. 148 Presb. 1980. jún. 1 149 Presb. 1984. dec. 9. 150 Presb. 1981. máj.3. 151 Presb. 1981. jún. 14. 152 Presb. 1988. jan.24. 153 Presb. 1981. máj. 3, szept. 27, nov. 29. 434