A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)

PÁL József: A szegedi egyházak története 1944-1990

Mindszenty kiiktatása után az államhatalom az együttműködésre kész egyházi erőket igyekezett olyan szervezeti keretek közé egyesíteni, mellyel nyomást tud gyakorolni az egyházi vezetésre, hogy azokat az állammal való megállapodásra kényszerítse, mely megállapodás az egyház és az állam szétválasztását, de az ál­lamhatalomnak az egyház életébe való beleszólását, és az egyház tevékenységének templomokba való visszaszorítását eredményezi. 4 5 A papi békemozgalom megszervezésében, elindításában három papi személy játszott döntő szerepet: Balogh István, akinek papi politikusi pályája Szegedről indult, Beresztóczy Miklós és Horváth Richárd. A mozgalmat elindító, 1950. aug. 1-i papi értekezleten a határozatot aláíró 273 név között két szegedi nevet találunk: Pozsgay Pál segédlelkész és Juhász István lelkész nevét. Pozsgay Pál karmelita szerzetes volt, és rendjének feloszlatása után került Szeged-Alsóvárosba, ahol 20 évig volt lelkész. Juhász István név alatt nem szolgált Szegeden pap. Biztosan kitalált név volt. 4 6 A katolikus papi békemozgalom világi megyénként és nem egyházmegyénként szerveződött, mivel nem vallási egylet, hanem politikai mozgalom volt, és célkitű­zései a civil hatóságokkal érintkező kérdések voltak. 4 7 A megyei békebizottságok létrejötte elég nehézkesen ment, a papság ellen­állása miatt, pedig a szervezés munkálataiban a megyei párt és állami szervek is részt vettek. A szegedi papság a Csongrád megyei katolikus papi békebizott­sághoz tartozott. Itt első nekifutásra nem sikerült a mozgalmat elindítani. 1951. máj. 5-i keltezéssel ugyan itt is elküldték a papságnak az alakuló ülésre szóló meg­hívókat, de a máj. 10-én tartott alakuló ülésre mindössze heten mentek el, így az kudarcba fulladt. 4 8 Az államhatalom újabb drasztikus egyházellenes intézkedései azonban meg­törték a papság többségének ellenállását: 1951. máj. 18-án a parlament megszavazta az Állami Egyházügyi Hivatal felál­lításáról szóló rendelkezést. A hivatal tisztviselőit behelyezték a püspöki aulákba, akik a legapróbb részletességig ellenőrizték az egyházmegyei központok mun­káját, a püspökök levelezését. így került Csanád Egyházmegye püspöki hivatalába Tomcsik Vilmos az AEH. megbízottjaként. A püspököknél kierőszakolták, hogy a vezető tisztségekre megbízható békepapokat nevezzenek ki, és az eddigi tisztség­viselőket váltsák le, vagy nyugdíjazzák. 4 9 Hamvas püspök 1951. jún. 28-án nyugdíjazta Raskó Sándor püspöki hely­nököt, és utódjául Szécsi Antalt nevezte ki. 5 0 Szécsi Antal kinevezése előtt Buda­pesten, az angyalföldi plébánián volt esperes plébános. Ő elnökölt a papi béke­mozgalom országos alakuló ülésén, és a budapesti papi békebizottság elnöki tisztségét is betöltötte. 5 1 45 A papi békemozgalomról lásd: PÁL József: Békepapok. Egyházfórum, 1995. 46 Békepapok, 23-25-old. 47 Lásd: A Kereszt 1951. márc. 15. 48 Lásd: 25 éves a katolikus papi békemozgalom. Felelős kiadó: dr. WEISZ Ferenc, Kiadja az Országos Béketanács Katohkus Bizottsága 1975. 60. old. 49 A békemozgalmi aulistákról lásd: Békepapok. 60-61. old. 50 Püsp. Lev. 1578/951 51 Püsp. Lev. 1994/951 417

Next

/
Thumbnails
Contents