A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 13. (Szeged, 2010)
ZOMBORI István: Glattfelder püspök és a Csanádi püspökség Szegedre költözése (1918-1923)
Szegedi tartózkodását ideiglenesnek tartotta. Ugyanakkor néhány hét múlva már intézkedik a Szegeden való berendezkedésre, a megfelelő püspöki székhely és irodaközpont kialakítására. Mindezek jelzik azt a hihetetlen alkalmazkodó-készséget, azt a fajta gyors reagálást és operatív készséget, amely Glattfeldert egész életében jellemezte. Ezt követően nem sokkal megkezdődik a szegedi székhelyű püspökség megszervezése, amelyben az állomáson őt üdvözlő Somogyi Szilveszter polgármester mellett megjelenik egy személy, gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki Szeged városát sokra tartotta, és aki az új püspökben megfelelő szövetségesre talált. Ennek a folyamatnak az ismertetése, már nem tartozik a jelen írás feladatai közé. Meg kell állapítanunk, hogy az 1918 után kialakult rendkívüli politikai helyzetben, Magyarország szétszabdalása után Glattfelder Gyula püspök volt az az egyetlen egyházi személyiség, aki meg tudta valósítani, hogy püspöki címét és püspökségének nevét, önállóságát megtartva, Magyarországra kerülve is a Szentszék jóváhagyásával képviselje. Ezzel elérte közel ezer éves püspökségének, Szent Gellérttől örökölt adottságainak a megtartását, a magyar viszonyok közötti újjászervezését és ezzel nem akármilyen tettet hajtott végre a magyar egyháztörténet és a magyar közélet számára. ISTVÁN ZOMBORI THE TRANSFER OF BISHOP GLATTFELDER AND THE BISHOPRIC OF CSANÁD TO SZEGED 1918-1923 Present study surveys the political developments in Romania during the period and outlines Bishop Glattfelder's activity aiming at building a good relationship with the Romanian authorities. Source analysis reveals that in spite of the bishop's intention the situation took a turn for the worse. Romanian state authorities decided to expel him from his office. Finally, the Pope transferred Bishop Glattfelder to Szeged, to the centre of the diocesan territories remained in Hungary after the Trianon Peace Treaty (1920). Glattfelder settled in Szeged on 24 March 1923. Present study publishes the most relevant sources relating the subject. 182