A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)
NAGYGYÖRGY Zoltán: A Kárász család délvidéki építkezései
rődött, hogy az egész évi termése odaveszett (Ekkor a józanabb szomszédjai széthordták a termést.)- Persze a munkások és a környékbeliek a készülő lovagvárat ekkor Bolondvárnak nevezték el. Géza otthagyva mindent 1882-től már Svájcban, Luzernban élt és később ott is hunyt el, ezért a VÁR befejezetlenül maradt. Mivel később a környékbeli baglyok itt telepedtek meg, Bagolyvárként vált ismeretessé. A II. Világháború utána a vár köveinek zömét széthordták horgosi házak alapjainak. Mára csupán egy várromocska maradt belőle. Géza az örökölt ősi vagyont fejedelmi módon elpazarolta, és a közben felgyülemlett hitelezői meg egyre jobban szorongatták. így az ingatlan és ingóságai „kalapács alá kerültek". Az atyai vagyon ingóságának zömét az öröklő családtagok vitték el, szétosztották. Géza mivel nőtlen volt, így a Kárászok szegedi ágazata vele kihalt. A legértékesebb reneszánsz bútorait az ekkorra férjezett nővérei: Borbála, majd Katalin és Irén örökölték. A Kárász palota nagyobb részét Wagner F. Antal vette meg, még a földszinti helységeket ekkora már kereskedelmi cégek bérelték. A kamarási valamint a királyhalmi Kárász földbirtokokat a szegedi belvárosi kaszinó négy tagja egymás között felosztva felvásárolta: Géza volt ügyintézőjének fia dr. Kelemen Béla (1863-1944) ügyvéd, és sógora Reök Iván (1856-1923) békéscsabai születésű császár és királyi folyam-mérnök, a szegedi Reök palota építtetője, továbbá Reök Iván sógora dr. Zsilinszky Mihály (1838-1925), Csongrád vármegye akkori főispánja vették meg. Míg a kamarási erdőt Ormódy Béla (1831-1917) miskolci születésű bankár és vállalkozó vásárolta meg, és átalakítatta korabeli Kamaráserdő néven hírnevesé vált Magyarország első tiszti üdülőjének. Ezen helységnek, mely Trianon után idegen uralom alá került, mára alig látható valami belőle, mert az új államhatalomnak nem érdeke a más nemzeti kultúrák fennmaradása. Kárász III. Miklós első családja Karolina (1810-1890) Mezőberényben született. 1845-ben férjhez ment a szintén nemes származású románfalvi Fejérváry Miklóshoz (1811-1895), akivel 1852-ben kivándorolt Amerikába, az Iowa állambeli Devenportba. A várostól északnyugatra megvett 21 kataszteri hold birtokukon, egy dombon kastélyt építtettek, melyhez a téglákat helyben égették ki. A munkálatokban többször személyesen is részvettek. A pompás új kastélyt egy csodálatos park vette körül. Fejérváry gondos körültekintéssel kezelte a tőkéjét — földbirtokokat vásárolt Scottban, és az Iowa állam más területein. Dawenportban számos üzletházat és lakóházat építtetett, mellyel jelentősen megnövelte vagyonát. Gazdaságukat nemes lelkűén használták fel, és sok nyomorúságon segítettek. Felesége Karolina a távolból szülőhelyén Mezőberényen 1886-ban templomot építtetett. Három családjuk közül a felnőttkort megérő Coelesztina (18471937), aki élete végéig hajadon maradt, a szüleitől megörökölte a jótékonyság szép erényét. A szülők halálát követően 1900-ban visszatért az őshazába, Magyarországra, és Mezőberényben telepedett meg. 1897-ben, édesanyja végakarata szerint Horgoson unokaöccsével Kárász EL Istvánnal (1871-1951), aki császár és királyi kamarás volt, árvaházat létesített. Ez 1946 nyaráig működött, amikor az új idegen államhatalom államosította, és ma általános iskola működik benne. Coelesztina édesapja emlékére Kőröstarcsán a Miklós majorban egy római katolikus népiskolát is felépíttetett. Mindkét intézményt, az 1895-ben általa alapított alapítványból pénzelte.