A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

FARKAS Kornél: Ingó műemlékvédelem a magyar szakirodalomban.

vatott igazgatótanács működése szünetelt, ezért azt az intézmények ideiglenes vezetőinek kollégiuma szükségjog alapján, mint főigazgatói értekezlet időszakosan magára vállalta. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium támogatásával számos közgyűjteményi épület sürgős újjáépítését kezdték el, mely hozzájárult a belső állományok gyors védelméhez. Szakmai téren a levéltár- és könyvtárügy rendezéséhez láttak hozzá. Jánossy emellett rámutat a közgyűjtemények (Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Magyar Természettudományi Múzeum) ekkori legnagyobb problémájára, a heryhiányra is. Jeszenszky Sándor: Háborús mükincsveszteségünk című írása 1948-ban jelent meg a Magyar Művészetben. Szomorúan így kezdi: „Szinte áttekinthetetlen az a kár, mely a háború következtében érte a magyarságot. E felmérhetetlen pusztulásban is számot tesz a műtárgyakban: képekben, szobrokban, iparművészeti értékekben és egyéb muzeális tárgyakban szenvedett veszteségünk, sőt miután pótolhatatlan értékekről van szó, a veszteség az idők folyamán csak növekedni fog jelentőségében, míg a gazdasági javakban szenvedett kárunk, amilyen mértékben helyreáll a termelés, olyan mértékben fog a feledés ködébe merülni. Olyan műalkotások is pusztultak és kallódtak el, melyeket a kultúrvüág is számon tartott és még több olyan, mely a magyar művészi alkotóerőknek diadaljele volt. Egészben véve ez a nagy kár még így is a magyar műveltség, meg a magyar műízlés színvonalának mértékadója marad. Ezért szükséges e veszteség nyilvántartásba vétele, nemcsak az elveszett tárgyak felkutatásának megkönnyítése és azonosítása érdekében, hanem azért is, mert az elpusztult és elveszett tárgyak lajstroma egyben fontos művelődéstörténeti dokumentumként fog szolgálni."

21 ' Megtudjuk, a kormány a háború után felállította a Köz- és Magántulajdonból Elhurcolt Műalkotások Ügyeinek Miniszteri Biztosságát, hogy nyilvántartásba vegye a veszteségeket és felkutassa, visszaszerezze az elveszett műtárgyakat. Jeszenszky vezetésével, a bejelentések alapján kezdték meg a munkát, és számos érték sorsát felderítették. A szerző közli az eddigi eredményeket, röviden felsorolja a fontosabb köz- és magángyűjtemények (gyűjtők, műbarátok, műkereskedők és művészek) főbb veszteségeit.

218 A Szépművészeti Múzeum veszteségével kapcsolatban megemlíti, annak Horthy-korszakbeli — a szerző szerint hibás — műtárgykölcsönzéseit, mely során múzeumi tárgyak (ún. depokképek, de elsőrangú darabok is) a múzeumon kívül és múzeumi felügyelet nélkül kerültek a háborúba. Ezek felkutatása külön problémát jelentett. A magyar művészettörténeti irodalomban az "ingó műemlékek" [a korszakonként változó megjelölést ma már nem használják, az ismertetés egyszerűsége érdekében általános értelemben alkalmazom - F. K.] védelmével kapcsolatban meg216 JESZENSZKY Sándor: Háborús műkincsveszteségünk. - Magyar Művészet. 1948. XV. évf., 101-102. 217 I. m. 101. 218 Lásd: JESZENSZKY Sándor: Háborús műtárgyveszteség-jegyzékek. MMOK, Bp. 1952., illetve MRAVIK László: Széthullott műgyűjtemények. Keszthely, Helikon Kastélymúzeum, 1994., MRAVIK, László: The „Sacco di Budapest" and Depredation of Hungary 1938-1949. Hungarian National Gallery, Bp., 1998.