A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása

kérdéseinek megbeszélésére Szeged város, továbbá Csanád-Torontál megye küldöttsége fel fogja keresni a pénzügyminisztert, és 4 millió forintos hitelt fognak kérni a munkálatokhoz. Rátz Jenő december 12-én fogadta a bizottságot, választ azonban csak egy hét múlva ígért, mert át kellett néznie a költségvetési tételeket. Rámutatott arra is a küldöttség, hogy a hitel folyósítása részletekben is megfelelő lenne, mert az építkezés előreláthatólag hosszabb időt vesz majd igénybe. A válasz megérkezése előtt azonban váratlan ötlettel rukkolt elő a Közlekedésügyi Minisztérium. Haviár Győző az 1946. december 14-i konferencia végén átadta Dénes Leónak Gerő Ernő miniszter üzenetét, miszerint lehetőség volna a felrobbantott szegedi közúti híd gyors újjáépítésére is, amennyiben a 18 millió forintos költség felét a város magára vállalná. A polgármester természetesen megörült a rendkívül előnyös ajánlatnak, hiszen előtte egy cél lebegett: épüljön fel valamelyik híd — akármelyik a kettő közül. Ha esetleg mindkettő megújulhat, az csak hab a tortán. A pénzügyminiszter válasza eközben szokás szerint késett. Rátz Jenő újabban december 3l-re ígért eredményt, a szegediek pedig akkor még azt remélték, hogy jövő év végére már készen is lesz az új vasúti híd. A végső döntés átcsúszott 1947-re. Telefonon értesítették a város hatóságát a Közlekedésügyi Minisztériumból, hogy január 8-án értekezletet tartanak Budapesten az új vasúti híd ügyében. A megbeszélésen azonban egyértelművé vált, hogy a kormányzat immár nem a vasúti, hanem a közúti híd felépítését támogatja. Már 1947 tavaszán el kívánták indítani a munkálatokat az akkor kezdődő hároméves gazdasági terv keretein belül, hogy 1948 végére elkészülhessen az új híd. Mint közismert, ez meg is valósult. Ugyanakkor kijelentette a minisztérium, hogy a vasúti híd kérdésével 1949 előtt nem áll módjában foglalkozni, mert addig négy fontosabb hidat kell helyreállítani az országban. A közúti híd másfél éves építése idején több neves politikus is megfordult a városban a munkálatok megszemlélése végett. Gero Ernő közlekedésügyi miniszter például több ízben is járt itt, s nyilatkozataiban minden alkalmat megragadott a szocializmus legújabb vívmányának, a készülő belvárosi hídnak dicsőítésére. Következetesen elhárított azonban valamennyi, a vasúti híd jövőjét firtató újságírói kérdést. A Délmagyarország 1948. évfolyama több tucat tudósítást közölt a nagy építkezésről, ám mindössze két cikkben említette meg a másik híd ügyét. Ezek egyikében, 1948. május 27-én Gerő Ernő úgy nyilatkozott, hogy „a vasúti híd építését az ötéves terv keretébe beleillesztették, de az építkezés megkezdési idejét még nem állapították meg". Varga Lajos, a Közlekedésügyi Minisztérium államtitkára 1948. augusztus 27-én járt a városban, s újságírók érdeklődésére az alábbi választ adta: „Azt hiszem, nagyon érdekli a szegedieket, hogy mi lesz az új vasúti híddal. Ez a híd nagy problémák elé állít bennünket, mert eredeti helyétől távolabb kell megépíteni. A híd tervezése azonban már folyamatban van. " Kijelenthetjük, hogy a szegedi vasúti híd újjáépítésének ügye az 1947. január 8-i konferencián feneklett meg. Levették napirendről, s a következő évtizedekben soha sem került vissza még a tárgyalóasztalok környékére sem (22. ábra). Sőt, a fordulat éve után kínossá vált beszélni erről a kérdésről, hiszen az új politikai rendszer nem tudta megoldani a problémát, s a hatalmat kiszolgáló sajtó ezt természetesen nem szellőztethette. Maradt a hallgatás, s ha egy-két zöldfülű újságíró véletlenül mégis érdeklődni merészelt a téma után, sorra jöttek a kitérő válaszok, végső esetben a cenzúra...