A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ORBÁN Imre: A házassági hirdetések alóli fölmentések Kiszomboron a polgári anyakönyvezés bevezetésétől a kommunista diktatúráig

akadály, többnyire bigámia, azaz valamelyik fél korábbi házassága, elvált állapota miatt nem köthettek szentségi házasságot. Erre később már akkor sem került sor, ha korábbi házastársuk halála miatt „megözvegyültek", és az egyházi előírások szerint is szabaddá váltak. Most azonban, amikor egyikük az élet végső határa felé közeledett, ki akartak „békülni" az egyházzal. Egyházi szempontból „törvénytelen együttélésükkel" nem akarták veszélyeztetni üdvösségüket, rendezett körülmények között kívántak fölkészülni a halálra, rendezett körülményeket akartak maguk mögött hagyni, esetleg szerettek volna szentségekhez járulni, vagy, ahogy mindezt összefoglalta a plébános, „a lelkiismeretük megnyugtatása végett" „rendezni kívánták ügyeiket. " Az ügy a súlyos betegség miatt nem halogatható. (IV. függelék 17.) Az együttélések rendezését többször a római katolikus félnek az a szándéka váltotta ki, miszerint végső állapotában szerette volna a betegek szentségét (utolsó kenet) fölvenni. 1914-ben egy özvegyasszony, aki párjával „régóta vadházasságban" élt, olyan súlyosan megbetegedett, hogy javulásra már semmi esély nem mutatkozott. Lelke megnyugtatása végett ezért férjével hívatta a plébánost, hogy az őt meggyóntassa, megáldoztassa, az utolsó kenetet föladja neki, s nem utolsó sorban házasságukat az egyház előírása szerint előtte megköthessék, s azt ő megáldja. A plébános, miután köztük akadály nem merült föl, ezt a haldokló kívánsága szerint megtette. A hirdetések alól utólag kért fölmentést a püspökségtől.

72 (IV. függelék 2.) A többi eset is hasonló vonásokat mutat. „A férfi most súlyos beteg és a haldoklók szentségeit óhajtotta felvenni" — írta a plébános 1929-ben.

73 (IV. függelék 7.) Ugyancsak 1929-ben egy 52 éves igen beteg asszony (a férj 75 éves) kívánta a haldoklók szentségét. Ez alkalommal arra is kérte a plébánost, hogy a 24 év óta tartó együttélésüket is áldja meg. Mivel ekkor már mindketten özvegyek, nem volt akadálya a kérés teljesítésének. Özvegységüket okmányokkal igazolták. Hasonló eset történt 1928 szilveszterén. Egy 34 év óta tartó együttélés után a férfi súlyosan megbetegedett. Már „a haldoklók szentségeit óhajtotta fölvenni." Mivel egyikük a szabad, másikuk az özvegy állapotát okmányokkal igazolta, s más házassági akadály nem merült föl, az év utolsó napján, minden hirdetés nélkül a férfi halálos ágyán a plébános két tanú jelenlétében, az egyház előírásai szerint a rie házasságukat megáldotta. Olyan esetek is elfordultak, amikor maga a lelkész kereste föl a beteget, s hívta föl erre a figyelmét. Ilyenkor a pap jelenlétében, a beteg otthonában, ténylegesen a beteg- vagy halálos ágyon, két tanú jelenlétében, „minden hirdetés nélkül" a házasságot megkötötték. 6 A körülményre a hirdetések alóli utólagos fölmentési ké72 Ek.1.1914.133. 73 Ek.1.1929.2. 74 Ek.1.1929.15. Mindketten özvegyek, azaz valószínűleg összeköltözésükkor legalább egyikük nem volt szabad. Újabb házasságkötésével bigámiába esett, azonban időközben megözvegyült, és így egyházilag szabaddá vált. Az özveggyé válás lehetővé tette a szentségi házasság megkötését. 75 Ek.I.1929.11. 76 Az egyház általában tiltotta a templomon kívüli esküvőket. Sürgős esetben azonban, ilyen volt a halál veszély, a püspöki hatóság ez alól fölmentést adott.