A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ORBÁN Imre: A házassági hirdetések alóli fölmentések Kiszomboron a polgári anyakönyvezés bevezetésétől a kommunista diktatúráig

lehetett a házasságot kikényszeríteni, de mint tanúk előtt tett írásbeli ígéretnek, mint adott szónak, jelképes cselekedetnek nagy jelentősége volt a nép előtt. Ezek az aktusok a köz felé egyértelműen jelezték a házasodási szándékot, egyszersmind föltételezték a szülők beleegyezését és azt, hogy az érintett családok a házassággal kapcsolatos anyagi kérdésekről már megállapodtak. Egy-egy eljegyzési szerződést a falu véglegesnek tekintett, ami az eljegyzést kötő pártól már sajátos viselkedést követelt meg a társaságban, mulatságokban, bálokon, a másik nemmel kapcsolatos magatartásban. Ez felelt meg a helyi közösség erkölcsi elvárásának. „Önkényes", azaz a másik fél beleegyezése és megfelelő ok nélkül fölbontott eljegyzési szerződésnek lehettek egyházjogi következményei. Először is a fölbontó kötelezhető volt a károsodott (megcsalatott) fél házasságkötéssel kapcsolatban addig fölmerült költségeinek a megtérítésére, másrészt pedig az ügy befejezéséig más féllel egyházi házasságra a szerződést fölbontó nem léphetett.

4 Hogy a házasságkötés érvényes és törvényes legyen, már az eljegyzési szerződés megkötésekor kikérdezés útján a lelkész ún. szoros vizsgálatot folytatott, melynek az volt a célja, hogy megállapítsa, van-e törvényes akadálya

5 a házasságkötésnek, legfőképpen, hogy a házasulandók szabad állapotúak-e. Ha probléma nem merült föl, az esetlegesen továbbra is meglévő akadályok kiderítésének legfőbb eszközére, a házasság előtti hirdetésekre került sor.

6 A hirdetések során a felek házasodási szándékát a pap a templomban a szószékről egymás után három vasár- és ünnepnapon hirdette ki. A közhírré tétellel az egyház egyrészt a házasulandókért végzett imára hívott föl, másrészt kérte a híveket, ha tudomásuk van a házasulandók közt meglévő rokonsági vagy másfajta akadályról, azt a plébánián jelezzék. Ennek eltitkolása súlyos bűnnek számított. Egy-egy házassági akadály későbbi napvilágra kerülése akár a házasság érvénytelenségét is eredményezhette. A házassági hirdetésekkel a házasulni szándékozók plébániájának vagy — ha különböző egyházközségekből származtak —, plébániáiknak a közössége/közösségei is ellenőrizni tudta/tudták, hogy egyházi szempontból törvényes lesz-e a frigy. Ha a vőlegény és a menyasszony két különböző plébániához tartozott, a házassági hirdetésekre mindkét plébániatemplomban sort kellett keríteni. Ezt az esketést végző lelkész hivatalos dokumentumban, ún. „Házassági hirdetést megkereső levélben" kérte a kollégájától, aki a hirdetések megtörténtéről „Hirdetési bizonyítványt", elbocsátót állított ki az esketést végző plébániahivatal számára. Ezzel a maga részéről lényegében engedélyezte az egybe4 Lásd erről: LONOVICS József: Népszerű egyházi archeológia I—

III. Bécs, 1857. II. 392-393., 422-423. 1. 5 A polgári törvények intézkedésein (kiskorúság, a hadsereghez tartozás, halálra vagy börtönre ítéltek, egymással házasságot törők) túl a házasságkötést gátló egyházi akadályok: tiltott idő, egyházi tilalom, mással való érvényes eljegyzés, szüzességi fogadalom. Bontó akadályok: tévedés, a feleknek a házasság lényegével össze nem egyeztethető föltételei, a házasság lényegével össze nem egyeztető ünnepélyes fogadalom, törvényes vagy lelki rokonság, sógorság, bűntett, vallási különbség, erőszak, egyházi rend, előző házasság, alattomosság, házassági kötelesség teljesítésére való képtelenség, nőrablás. LONOVICS 416-451. 1. 6 A templomi házassági hirdetés régi intézménye az egyháznak. A Tridenti Zsinat rendelte el, Magyarországon Mária Terézia és II. József alatt tették kötelezővé.