A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)
ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása
számára, elég, ha csak arra hivatkozom, hogy az ország legnagyobbak közé tartozó két ipartelepe, a szőregi petróleumgyár és az újszegedi kendergyár ezen a hídon bonyolította le összes szállításait, nyersanyag- és tüzelőanyag-beszerzését, illetve a munkások is itt keltek át." A vasúti forgalom leállítását kisebb bizonytalanság előzte meg. A konferencián még úgy határoztak, hogy a MAV december 1-én, vasárnap 12 órakor szünteti meg a közlekedést. Aznap szerződést is kötöttek a város hatóságával, miszerint „a MAV képviselői kijelentik, hogy a vasúti forgalom teljes beszüntetése után hajlandók a hidat, a forgalom irányítására szolgáló két darab kézi állítású sorompót és egy szál telefonvezetéket átengedni a város felelősségére". A pontos dátumot azonban még az egyezmény aláírásakor nem határozták meg: „A hídprovizórium kezelését csak akkor veszi át a város, ha az államvasutak az átmenő vasúti forgalmat teljesen beszüntetik". Másnap ismét Szegedre érkezett dr. Haviár Győző. Bejelentette, hogy a Közlekedésügyi Minisztérium búvárokat küld a városba, akik pontos méréseket végeznek majd a pillérek környékén. A MÁV habozott, így még szerdán sem lehetett tudni, meddig fognak járni a vonatok a hídon. Végül is a vasúti szakemberek mérési eredményei döntötték el a kérdést. Fontossága miatt hosszabban idézzük a szegedi MAV Osztálymérnökség 1946. december 6-án, pénteken kelt levelét: „Az 1946. december 6-án eszközölt méréseink szerint a X. sz. járom fölött a vágány a vízfolyással szemben 75 mm-t távolodott el eredeti tengelyétől. Folyó hó 5-én 72 mm-t mértünk. Ugyancsak a X. sz. járom kőszekrényénél a szegedi oldalon a vízfolyással szemben a be nem fejezett jégtörő alatt a kőszekrény mindkét oldalán a kőrakat folyó hó 5-én estétől folyó hó 6-án reggelig megindult és kb. 80 cm-t süllyedt 16 m 2 területen. Ugyancsak a kőszekrényt összekötő vasak kapocsai kihajtottak és a kőszekrény összefogása ennek következtében megszűnt. A kőszekrény függőleges oszlopain friss töréseket észleltünk. Ezen elmozdulásokat a kőszekrény elején történő vízkimosások okozhatták. A mai napon reggeltől délig még kb. 20 cm-t süllyedt a kőrakat. A X. sz. jármon elhelyezett függő 1946. XII. 5-én a függőlegestől 42 mm-t, a mai napon 328 mm-t tért el. Bizonyos, hogy a kérdéses X. sz. járomnál észlelt mozgások az egyensúlyi helyzet megbomlására utalnak. Éppen ezért javasoljuk a forgalom ideiglenes beszüntetését. " Amint megkapta a levelet az üzletvezetőség, azonnal továbbította azt a fővárosi központba. Cholnoky Tibor műszaki főtanácsos még aznap táviratban utasította a MAV Szegedi Üzletvezetőségének igazgatóját: „A szegedi vasúti Tisza-hídnál mutatkozó káros elmozdulások fokozódására való tekintettel felhívom, hogy a hídon a vasúti forgalmat további intézkedésig ideiglenesen szüntesse be!Budapest, 1946. december 6. 16 óra 20perc." (15. ábra). Ezen a napon kelt át az utolsó szerelvény a Tisza felett Szegednél. A város vezetése másnap délben átvette a híd kezelését. Az érvényben lévő vasúti menetrend nem változott meg, de aki ezután Makóra, vagy a csanád-torontáli községekbe akart utazni, annak az újszegedi állomáson kellett vonatra szállnia. December 14-én dr. Haviár Győző elnökletével a nagyállomáson tartottak újabb tárgyalást hídügyben. A MÁV képviselői jelentették, hogy a búvárok több alkalommal leszálltak a Tisza fenekére, és vizsgálataik szerint a helyzet a lehető legaggasztóbb: a víz már három pillér alól mosta ki a talajt, a pillérek alatt 1-1,5 méter mély űr tátong, a cölöpök valósággal lógnak a semmiben. Kénytelen volt megállapítani a bizottság, hogy a híd napokon belül magától is összeomlik. Ha ha-